Várhatóan még ezen a tavaszon megjelenik Szita Szabolcsnak, a Magyar Tudományos Akadémia doktorának, a Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány volt igazgatójának, a Soproni Egyetem professor emeritusának legújabb könyve: „Küzdelem az életért – Követségi védlevelek a vészkorszakban Magyarországon” címmel. Prof. Dr. Szita Szabolcsnak a magyar zsidók üldözését feltáró életműve alapvető jelentőségű. – A magyar történész már évtizedekkel ezelőtt nemzetközi rangot és elismertséget szerzett a náci-fasiszta faji üldözés, a vészkorszak, a háborús kényszermunka és munkaszolgálat, a kitelepítés, az európai nemzetiségpolitika és még egy sor téma kutatójaként – mintegy harminc kötet szerzőjeként. Megjelenés előtt álló legfrissebb könyvéből az (itthon és a nemzetközi szakirodalomban is mindeddig ismeretlen) El Salvador-i embermentőknek szentelt fejezetet ismertetjük. A 20. század történelmét, különösen pedig a zsidóüldözést és mintegy 430 ezer magyar zsidó állampolgár életét követelt vészkorszakot ismerők számára is minden bizonnyal meglepő tényt közöl a szerző: korántsem kisebbítendő a tankönyvekből ismert személyiségek érdemeit, ám tény, hogy a közép-amerikai Salvador diplomatái kezdték meg mindenekelőtt a magyarországi üldözöttek életmentését már 1943-ban. (A nyitó képen: Mantello által kiállított salvadori védlevél.)
«…El-Salvador Köztársaság területe Magyarország egynegyedét teszi ki Közép-Amerikában. Néhány lelkiismeretes diplomatája a második világháború éveiben jelentős életmentő tevékenységet fejtett ki.
George M. Mantello (eredeti neve: Mandel György [1901–92]
magyar származású, svájci életmentő. Felesége, szülei és kiterjedt rokonsága 1945-ig Budapesten lakott. Mantello 1943-ban érintkezésbe lépett San Salvador kormányával. Kérelmezte, hogy „hontalan” szlovák, német, cseh, jugoszláv, majd magyar menekült zsidóknak adjanak El Salvador-i állampolgárságot) erőfeszítései máig emlékezetesek. Az erdélyi-partiumi Beszterce városából, zsidó családból származó férfi 1941 decemberében román kereskedelmi ügynökként érkezett Svájcba. Vagyonos, mozgékony ember volt, 1942-ben sikerült a genfi salvadori főkonzulátus első titkári posztjára jutnia. Az európai zsidóság üldöztetésének tényeit folyamatosan aggodalommal kísérte. Hamarosan a cselekvést választotta. Életmentő kezdeményezéseket indított a nácizmus és a hungarizmus üldözöttei, különösen a román (a bukaresti zsidó újságokban felszólították a román zsidókat, hogy minél többen – beleértve rokonaikat, ismerőseiket – Mantelloéknak küldjék meg címüket. Néhány ezer címet gyűjtöttek össze és hárommillió lejnél többet adtak ki a salvadori passzusok távirati továbbítására. A salvadori mentőokmányok ingyenesek voltak. Forrás: Zsidósors Európában) és a magyar zsidók megsegítése érdekében.
Jelentős eredmény volt, hogy San Salvador kormánya – Mantello kezdeményezése közrejátszott – genfi konzulátusát felhatalmazta, hogy bizonyos számú menekült zsidónak El Salvador-i állampolgárságot adjanak, továbbá arra is, hogy a lehetőségekhez képest segítse a kivándorlásukat a kis országba.
A német hadsereg európai térhódításai hatására Mantello nem törődött bele az üldöztetés elfogadásába, a sokszor általános hallgatásba. Felismerte, hogy az erdélyi-partiumi zsidóság – ekként a saját családja, rokonsága is – nagy veszélyben van. A zsidó vezetők körében legtöbbször passzív tűrést, máskor csodavárást tapasztalt és ez is cselekvésre indította. 1944 közepén, ami veszélyes vállalkozás volt, szülőföldjére látogatott, hogy rokonait kimentse. Elkésett, már elhurcolták őket. Szerencsésnek mondhatta magát, hogy sikerült Svájcba visszamenekülnie.
Bátorságát és együttérzését minősíti, hogy a nyáron nyilvánosságra hozta az SS üzemszerű emberirtásának elborzasztó tényeit, a halálgyár működését leleplező – birodalmi titokként kezelt – ún. Auschwitzi Jegyzőkönyveket, amik Szlovákiában – Auschwitz-Birkenauból szökött két szlovák fogoly férfi hiteles vallomása alapján készültek. (Frey Dóra: Az Auschwitz-jegyzőkönyv. Egy még mindig kevésbé ismert történeti dokumentum, Eszmélet, 2011. január 1.; Cvi Erez: Mikor és hogyan kerültek az auschwitzi jegyzőkönyvek Budapestre? Remény, 5. sz. 1988. május 5, 17.) A dokumentum megrázó hatása világszerte érvényesült. Számos államférfit, politikust a nemzetiszocialista Német Birodalom elleni cselekvésre késztetett.
A Mantelloval baráti kapcsolatot tartó, Hitler-ellenes román diplomata. dr. Florian Manoliu júniusban segítő szándékkal, a szükséges iratokkal felszerelve Magyarországra utazott. Veesenmayer és a magyar csendőrség napi jelentései bizonyítják, hogy a deportáló szerelvényeket a magyar vidékről ebben a hónapban is késlekedés nélkül indították. Június 1-jén Birkenauba Nagyváradról két tehervonattal 3166 és 3187, Kisvárdáról 3475, Marosvásárhelyről 203, Szatmárnémetiből 3300, összesen 16 331 deportált érkezett. Aznapi, 226. sz. táviratában a birodalmi megbízott Budapestről összegezte, hogy a kiszállított magyar zsidók száma meghaladta a kétszázezret, összesen 217 236 embert deportáltak.
Manoliu a magyar fővároson át Besztercére utazott. Elkésett. Fájdalmas valóságot, „zsidótlanított”, bénult várost talált. A magyar csendőrség június 4-én 11 569 főnyi tömeget préselt a Birkenauba továbbított teherszerelvényekbe. Köztük voltak Mandel-Mantello szülei és tucatnyi rokona, a Beszterce városából deportált 3 106 zsidó is. (A 11 569 főnyi tömeg szelektálása a „szokott” rutinnal ment végbe. A halálgyár rámpáján a beszterceiekből mindössze három ikret (ők az A-7 199 és A-7 201 közti fogolyszámot kapták) választottak ki. Életben maradtak egyelőre – ismeretlen számban – zsidó fiatalok és munkaképesnek sorolt felnőttek. A többiek gázkamrában végezték. Forrás: Szita Szabolcs: Magyar sorsok Auschwitz-Birkenauban Noran Libro, Budapest, 2018, 217-218.)
Mások is cselekedtek. Mantello folyamatos tájékoztatást kapott a zsidók magyarországi drámájáról Tahy László magyar diplomatától is, aki fontos szerepet játszott a zsidók tömeges elhurcolásáról szóló, Európában terjesztett nemzetközi híradások elkészítésében. (Forrás: https//www.holocaustrescue.org/imre-de-tahy)
A „keresztény Magyarország” érdektelensége, a zsidók gyűlöletének csúcsra járatása, a haláltábor óraműszerű működtetése a vidékről kiszállított 437 402 magyar zsidó végzetét, gyors és ütemes megsemmisítését hozta. A tömeghalál Magyarországon is lassan ismertté vált, annak ellenére, hogy hivatalosan eltitkolták, hitetlenkedtek, az információk eredetiségét sokan kétségbe vonták. Közben értékes idő veszett el, a deportáló vonatok a korábbi szállítási terv szerint naponta indultak és érkeztek Auschwitz-Birkenau koncentrációs táborba.
Az SS kegyetlenkedései, az embertelen deportálások hallatán voltak mások is, akik nem várakoztak, cselekedtek. A Franciaországból családostól Svájcba menekült dr. Mathieu Müller ügyvéd közéjük tartozott. Az angolok beleegyezésével a németek által megszállt országokba palesztinai bevándorlásra szóló hamis certifikátok (az álcertifikátokkal az SS koncentrációs táboraiból szabadítottak ki foglyokat; a németeket sikerült megtéveszteni, ám az angol hatóságok a Palesztinába beutazásukat nem engedélyezték. Ezután kezdődött meg a hamis, dél-amerikai útlevelek készítése, szétküldése) ezreinek küldését intézte. A szervezett életmentéshez Mantello (Mandel a vezetéknevét – a latin-amerikai hangzás növelése miatt – Mantellóra változtatta) és fivére, Jose, valamint dr. Müller irodát alapítottak.
Védlevél Mantello aláírásával
Az esetenként ellentmondó adatok, a védőokmány manipulatív lekezelése ellenére is kiviláglik, hogy a védlevélakció bátor, életképes kezdeményezés volt. Az új irodából az óvatos Mantello először Svájcban élő zsidók németországi, majd Európa megszállt országaiban senyvedő hozzátartozóinak juttatott salvadori állampolgárságot igazoló iratot.
A fennmaradt iratok bizonyítják, hogy a genfi salvadori képviselet – Mantello követségi első titkár aláírásával, hivatalos formátumban, bélyegzőkkel – igazolást küldött Budapestre 1942. szeptember 16-án Déry Tibor (1894–1977, író, költő, Baumgarten- és Kossuth-díjas, több külföldi akadémia dísztagja; 1944-ben bekapcsolódott az ellenállásba, hamis iratokat szerzett, továbbított, a nyilas uralom idején körözték, bujkált) írónak, 30-án Orientger Károlynak és nejének, Simon Bélának és feleségének Zentára, Tigermann József rabbinak Érsekújvárra. Novemberben Kelmé kisvárosba (Litvánia), 1943 novemberében az öt tagú Rubin családnak Lyonba, 1944. februárban és márciusban Belgiumba. (Bizonyára több helyre pl. Szombathelyre, Győrbe is; a sorolt iratok fennmaradtak.) A folytatás eredményt hozott. Az okmányok alapján több zsidó családnak sikerült a német megszállás alatti területekről a semleges külföldre kijutni.
A növekvő igény miatt a salvadori állampolgársági igazolások százai készültek írógépeken, akár kézzel is. A továbbítást beavatott diplomaták végezték, az okmányokat titokban adták ki. A fárasztó munkát Mantello és segítőtársa, Mathieu Müller, valamint svájci egyetemi hallgatók végezték.
Mantello a portugál főkonzullal, José Arturo Castellanos ezredessel (*1893, †1977, diplomata. 1941–45 között San Salvador főkonzulja, a diplomáciai mentőmunka kiemelkedő személyisége Genfben. 2010-ben Jeruzsálemben posztumusz a Világ Népeinek Igaza címmel tüntették ki) együttműködve – de a kormány tudta nélkül – számos „honossági bizonyítványt” küldött Magyarországra. Az okirat birtokosa idegen nemzetiségűnek minősült és mentesült az általános zsidóellenes intézkedések alól.
Dr. Abraham Silberschein (1882–1952, ügyvéd, a lengyel cionista mozgalom kiemelkedő tagja, a Relico segélynyújtási szervezet alapítója, mentési okmányok küldője volt), a Jewish World Congress (JWC) svájci megbízottja, a Cionista Világszövetség Legfőbb Bíróságának tagja leveléből ismert, hogy 1943-ban Svájcban az állampolgársági igazolásokkal nagy üzletelés folyt. A lengyel követség 2000-3000 svájci frankot szedett be egy útlevélért, Mantello viszont ingyen adta ki az igazolványait. Önzetlen, áldozatos tevékenységét bátyja, Mandel József is segítette. Hamarosan kitűnt, hogy a Mantello-akció érdekeket sértett, nagy csapást mért a védlevél-kereskedőkre, a mentőpasszusokkal üzletelőkre. Utóbbi csoportok mindenképpen meg akarták akadályozni, rendőrségi feljelentést is bevetettek ellene. (A berni lengyel konzulátus üzleteit rontotta Mantello önzetlensége. 1943 után a Gestapo a lengyel zsidóktól elvett védőiratokat üzletszerűen árusította! A svájci zsidó szervezetek magatartása is kifogásolható volt. Mantello akcióját illegálisnak tekintették, mégis igénybe vették. Féltékeny szervezetek, személyek a salvadori iratok lejáratására törekedtek.)
A filantróp viszont nem állt le, tovább segített. A kifosztott, nincstelen menekültek segélyezésére nagy összegű adományokat juttatott. Életeket mentő humanitárius akciója Európa szerte még eredményesebb lehetett volna, ha nem akadályozzák, hitelét nem rombolják. A salvadori okmányok „barátságos” kezelésére többféle trükköt vetettek be. Hivatalos fordításokat, közjegyzői vagy ügyvédi irodai igazolásokat, fotókópiákat készítettek. Ezekre pecsétek sorát nyomták. Százával postázták Európa minden részébe – csekély díj megfizetése nélkül is – az állampolgársági iratokat és azok hitelesítéseit. (A San Salvador-i állampolgári igazolások számát többen 13 000-re teszik, a pontos szám egyelőre nem megállapítható. Ilyen életmentő iratokat kaptak a rászoruló bolgár, cseh, lengyel, magyar, román és szlovák üldözöttek, menekültek.) Mantello az összes költséget saját forrásból fedezte. Életeket mentő humanitárius akciója Európa szerte még eredményesebb lett volna, ha nem akadályozzák, hitelét nem rombolják.
Érdemes megvizsgálnunk, hogy a németek miért nem vetették alapos vizsgálat alá, miért fogadták el a hamis iratokat. Dr. Müller ügyvéd irodája egyre eredményesebben működött. Arra következtetett, hogy a németeknek szükségük volt ilyen állampolgársági papírokra. Valamiképp az Amerikában a háború alatt internált németeket ki kellett cserélniük, de az általuk elfoglalt európai országokban viszonylag kevés amerikai került hatalmukba. A szükségben hamis iratokkal is dolgoztak, ahogy egyre nagyobb mértékben hamisították, forgalmazták a nemzeti valutákat, nemzetközileg használt okiratokat, igazolványokat. (Előállításukat – szigorú titoktartásban – válogatott koncentrációs tábori foglyokkal végeztették.)
A védőiratok vámszedőit nem volt könnyű háttérbe szorítani. Bedolgozták magukat, ügyeskedéssel, szégyentelen hamisítással szerzett passzusokkal valódi lánckereskedést űztek. A hamisítási manipuláció jövedelmező, virágzó üzletnek bizonyult. A szükséglet folytonosan növekedett, emiatt rövidesen egyenként akár 5000 svájci frankot is elkérhettek. Az életmentést sértő üzletelésnek, visszaélések sorozatának Mantello akciója vetett véget. Csoportja nem útleveleket állított ki (ehhez feljogosítva nem volt), hanem állampolgársági bizonyítványokat.
Magyarországon a Genfből postán érkezett salvadori igazolásokat fényképpel látták el, majd a KEOKH-nál, a Külföldieket Ellenőrző Országos Központi Hatóságnál hitelesíttették, elismertették. Mantello 1944 decemberében az SS által kizsarolt ellenértékért az ún. bergen-belseni csoporttal Svájcba érkezett magyar zsidóknak is segített. (Az SS és a Budapesti Segély- és Mentőbizottság szövevényes alkujának tárgyalásai alapján 100 dollár fejpénzért 1642 „kivételezett” zsidót Bergen-Belsen koncentrációs tábor „Ungarnlager” részébe szállítottak. A magyar vészkorszakot tekintve ez volt az egyetlen csoport, amely a sikeres mentőakciónak köszönhetően megmenekült a birkenaui gázkamrák elől.) Száznál több személynek egzisztenciájuk megalapításához a svájci hatóságok által megkövetelt kauciót adott. (Zsidósors Európában; dr. Ehrmann rabbi, az Agudas Weltorganisation vezetőségi tagja állítja, hogy a salvadori konzulátus mintegy tízezernyi állampolgársági okmányt adott át részükre.) Némi nehézséget okozott, hogy El-Salvador magyarországi érdekeit egyetlen állam sem képviselte. (A budapesti svájci, később a svéd diplomaták vállalták ezt a feladatot.)
A másik nagy eredmény Haim Pozner (1899–1981, cionista politikus, a genfi Erec Izrael Hivatal vezetője) és Mantello közös sikere volt. Florian Manolin, a berni román követség munkatársán keresztül kapcsolatba léptek Krausz Miklóssal. (1908–56) cionista ellenálló, az ifjúsági mozgalmak között többségi Mizráhi tagja, a Budapesti Palesztina Hivatal végrehajtó titkára, a zsidó kivándorlás egyik szervezője. A hivatal kizárólag legális kivándorlással foglalkozott. Adminisztratív szemléletével az illegális tevékenységet, cionista mozgások, szabálytalan „iratszerzések”, útlevél-átadások veszélyeit nem vállalta. A Palamt vezetősége 1945 elején egyhangúlag „megbízhatatlannak” minősítette, Üvegházbeli magatartása okán is minden tisztségtől megfosztotta.) Manolin közreműködésével június 19-én Krausznak sikerült elküldeni az Auschwitz jegyzőkönyvek rövidített változatát, amely világméretű megrendülést keltett. A hónap végén Weissmandel rabbi is küldött szökött auschwitzi foglyoktól felvett jegyzőkönyveket ortodox szervezetekhez Magyarországra és Svájcba. Pozsonyból ismételten sürgették, hogy a nyugatiak légiereje azonnal bombázza a halálgyárba vezető vasútvonalakat. Nem értek el eredményt.
Július 11-én a magyar külügyminisztérium nemzetközi büntetőjogi és rendészeti osztályán a budapesti Svájci Követség közléseiről feljegyzés készült. A Svájci Követség idegenvédelmi osztályáról Hans Steiner ( —> Budapesten az Idegen Érdekek Képviseletének helyettes vezetője, Carl Lutz svájci alkonzul legközelebbi munkatársa volt. Feladatkörébe az amerikai és angol állampolgárok érdekeinek képviselete, valamint kivándorlási ügyek tartoztak. A cionisták üvegházi tevékenységét, a tömegszállást „rendetlenségként”, gyanakvással kezelte…) jelentkezett, hogy állítólag Svájcon át érkezett (csempészett) honossági bizonyítványok kerültek Budapesten forgalomba. A szállítás ismeretlen módon (diplomáciai futár útján?) történt. A kérdés arra vonatkozott, hogy a KEOKH-nál tudnak-e ilyen bizonyítványokról, ezekkel állampolgárok jelentkeztek náluk? A feljegyzés folytatása rejtélyes. Steiner szerint Svájc nem képviselte a salvadori érdekeket, „az ügy azért érdekli őket, mert esetleg Svájcban lehetne nyomozni a csalás szálai után”. (Vádirat 3, 136. Az állítással ellentétben Svájc képviselte a salvadori érdekeket is.)
Három nappal később a londoni Exchange Telegraphban megjelent, hogy immár több száz budapesti magyar zsidónak van törvényes salvadori állampolgársága, de nem találnak védelemre, mert egyetlen védőhatalom sem képviseli Salvadort Magyarországon. A névtelen javaslattevő arra jutott, „ha Washington berni követsége útján kérné a svájci Szövetséges Államot, vegye át Salvador érdekeinek védelmét Magyarországon, több ezer zsidó, akiket közvetlenül a deportálás fenyeget, még megmenthető volna.” (Zsidósors Európában)
Steiner kétes akciójának időpontja bizonytalan, a salvadori menlevelek kezeléséről megbízható adat egyelőre nincsen. A pesti Üvegházba (Budapest, V., Vadász utca 29.) került példányok a halucok mentési munkáját bonyolították, százával pontos névvel, korrekt adatokkal (alkalmanként költözések miatt pontatlan lakcímmel), hiteles bélyegzővel érkeztek. A svájci követség feladata a mielőbbi kézbesítés volt. A töredékes adatok szerint a „Salvadori Köztársaság Követségének” ideiglenes központját rövidesen az Üvegház első emeletén, a nagyterem jobboldali utolsó üvegfülkéjében alakították ki. A „képviseletet” dr. Geyer Albert (1945 után a Magyar Cionista Szövetség elnöke) jelenítette meg, a futárok által nem könnyen elért, az érkezéséről értesített, az alkalomból átadott védlevéllel a feleket fogadta. (Forrás: Salamon Mihály: Keresztény voltam Európában Napvilág Kiadó, 2016.)
A Palamt fennmaradt „becsületbírósági” jegyzőkönyve üvegházi belső konfliktusról tanúskodik. Az irat szerint a salvadori védőiratok Hoffer nevű kezelője 1944. október végén „igen kétes és korrupt tevékenységet” fejtett ki. A hivatalosan nem létező Salvadori Követség nevében Moshe Krausznak utasítást adott, hogy 150 főnél több zsidó az Üvegházban nem tartózkodhat. A másnapi végrehajtás elől Krausz migrénre hivatkozva elmenekült. (A gépelt jegyzőkönyv szerint Krausz belső tábora „a Vadász utcába behozott adminisztrátorokból” állt, érdekük a zömmel cionista menekülők, befogadottak táborának növelésével ellentétes volt.) A cionista vezetőség felháborodott, mert a Salvadort állítólag képviselő Hofer nevű személy (?) a létszámmal kapcsolatban a „követségi jelleg fenntartására” hivatkozott.
Groszmann Sándor Salamon Mihállyal Lutz alkonzul véleményét kérte. A meglepett Lutz közölte, utasítási joga kizárólag neki van, Hofer beavatkozását elutasította. „Nekünk pedig igen barátságosan azt mondta, csinálják úgy, ahogy a legjobbnak látják, és nyújtsanak védelmet minél több üldözöttnek.”[1] A cionista vezetők Krausz magatartását felelőtlennek minősítették, miatta „majdnem meghiúsult a Vadász utcai tömeges életmentés”. (Jegyzőkönyv, M. Krausz becsületbírósági ügye.)
Salvador érdekvédelmének svájci kézbe adása – ismeretlen időpontban – megtörtént. Svájc budapesti követségének Nr. 453.h./ak számú szóbeli jegyzékéből[2] kitűnik, hogy a nyilasok december 3. és 12-e között 14 salvadori állampolgársági bizonyítvánnyal rendelkező zsidót lakásáról hurcoltak el. A lakáscímek a salvadori „védettek” beszállásolását, a terror kiterjedését bizonyítják: Pozsonyi u. 40, Katona József u. 26, Columbus u. 46, Ág u. 3, Kárpát u. 3, Wekerle u. 22. Érdemes okmányuk kiállításának keltére is figyelmet fordítani. Keltezés szerint 1942-ben kapta az állampolgársági bizonyítványt dr. Grün Sándor kivételével 13 személy, az utóbbi G174/943 számú okmánya 1943-ban kelt. (A szerző birtokában fennmaradt Mandel Jenő és felesége, Klein Szerén salvadori Certificat de Nationalite, M. 1456/942 számú, 1942. október 14-én Genfben kelt salvadori okmányának a kópiája.)
A svájci követség megbízottjai precízen dolgoztak. Ha meg tudták szerezni, megnevezték az elhurcoltak őrizetben tartásának vagy elszállításának helyét. Egy alkalommal (december 8.) a budaörsi pályaudvar szerepelt, a többiek zömmel a Politikai Rendőrség svábhegyi őrizetében voltak.
A Cionista Ifjúsági Mozgalmon belül a Drór Habonim szervezet tagja volt Gárdos József. Kezdetben a szervezet fiatalabb tagjaival, nevelésükkel foglalkozott. Lapot szerkesztett, 1942–43-ban Budapesten a szlovákiai menekülteket leleményesen segítette. A német megszállás után először keresztény iratokkal, majd salvadori papírokkal rendelkezett. Hamis salvadori állampolgársággal mozgott, a szökések, szöktetések szervezésében nagy gyakorlatot szerzett. (—> Gárdos 1921–45, mozgalmi neve Joszéf volt, munkatáborokból szöktetett zsidókat. Életveszélyes küldetést vállalt, mikor beszökött a munkácsi és huszti gettóba, a meneküléshez hamis iratokat továbbított. Zsidókat segített át a román határon, Arad városban megszervezte a szökevények befogadását és továbbjuttatta őket Bukarest felé. Gyermekcsoportot, lengyelországi menekülteket szöktetett át azonos útvonalon.
San Salvador állam képviseletének életmentő tevékenysége a második világháború éveiben példát szolgáltatott. A helyzetet kihasználva képviselői – távol hazájuktól – meglehetős önállósággal cselekedtek. Castellanos ezredes humanista alapállásból nagy felelősséget vállalt, melyre a magyar származású Mantello testvérpár sikerrel épített.
Mentetteik száma ismeretlen, ám tíz-húszezernél többre becsülhető. Tetteik, erkölcsi és anyagi áldozatuk több figyelmet és elismerést érdemelme…»