Manfred Weber, a bajor CSU, a Keresztényszociális Unió politikusa, az Európai Parlament néppárti frakcióvezetője tegnap a magyar miniszterelnökkel találkozott Budapesten. A megbeszélésről magyar részről olyan tájékoztatás hangzott el, amely szerint Weber dicsérte a magyar politikát, és a német politikus sem ment bele bíráló tartalmú részletekbe a nyilvánosság előtt.
Így hát egyelőre nem tudható, mennyire sikerült elérnie célját, amit viszont előzetesen megfogalmazott, mégpedig a Die Weltnek adott interjújában, amely tegnap jelent meg a hamburgi újság honlapján. Abban Manfred Weber úgy fogalmazott: meg akarja győzni Orbán Viktort arról, hogy még az idén közös választ kell találnia Európának a migrációs politika kérdéseire. A cselekvőképtelenség nagy vereség lenne az európai kezdeményezés számára, és hatalmas lendületet adna a populizmusnak és a jobboldali szélsőségeseknek a jövő évi európai parlamenti választások közeledtével – vélekedett a jobbközép irányzatú Európai Néppárthoz tartozó bajor politikus.
Weber az interjúban méltatta, hogy Magyarország gondoskodott a maga részéről az EU külső határa mentén a schengeni rendszer jogi előírásainak az érvényesítéséről. Szerinte ezért a szerb határ mentén felépített kerítés nem bírálatot, hanem támogatást érdemel. Weber álláspontját eddig a pontig ismertette is tegnap a magyar közmédia.
Ám a Die Weltnek adott interjúban ez a gondolatmenet folytatódik, mégpedig azzal, hogy – idézem – „amint azonban a külső határok biztonságosak, következetesen beszélnünk kell az EU-országok közötti szolidaritási mechanizmusokról is. Ez alól senki nem vonhatja ki magát, a visegrádi államok sem”.
Mint a The New York Times halálozási rovata közli, kilencvenkét éves korában elhunyt Francis Bator, a Fehér Ház egykori befolyásos közgazdásza – azon magyarok egyike, aki amerikaiként szerzett magának hírnevet és elismerést. Családjával együtt még gyermekként, 1939-ben menekült el Magyarországról, a fenyegetően közeledő fasizmus elől. Kennedy és Johnson elnökségének éveiben azon felkészült szakemberek közé tartozott – Arthur Schlesingerrel, McGeorge Bundyval és Walt Rostow-val együtt –, akik a tudományos élet és a kormányzat tanácsadóiként szolgálták hazájukat.
Francis Bator nevéhez fűződött olyan szövetségi programok kidolgozása, előkészítése, amelyek a szegénység elleni, Johnson elnök által meghirdetett harc részévé váltak. A Fehér Házból távozása, 1967 után alapító elnöke lett annak a programnak, amely ma a Harvard egyetemhez tartozó Kennedy School politikatudományi intézetként működik. Professzori tevékenységével 1994-ben hagyott fel.
A közgazdaságtan keynesiánus irányzatához tartozott. A jólét maximalizálásának egyszerű analitikája című 1957-i cikke beépült a mikro-gazdaságtan oktatási programjába, annak is abba a részébe, amely az egyéni döntéshozatal gazdasági hatásairól szól. A kormányzati kiadásokról szóló, 1960-ban megjelent könyvéről a The New York Times azt írta, hogy egyike volt annak a hét alapműnek, amely kialakította John Kennedy felfogását az elnöki szerepkörről. De munkássága a szűken vett gazdasági területen túl is érdemleges volt: Rostow nemzetbiztonsági tanácsadó egyik munkatársaként ő fogalmazta meg 1966-ban Johnson elnök azon beszédének egyik első változatát, amely a szovjet blokkal való békés együttműködést hirdette meg – túllépve a puszta egymás mellett élésen. A Fehér Házból távozását nagyrészt az motiválta, hogy nem értett egyet a vietnami háborúval.
Donald Trump amerikai elnök munkásságának annyi gyümölcse már most van, hogy az hozzájárult az amerikai politikatudományi oktatás gazdagításához: a demokratikus viszonyok leromlása, mint tanulmányozandó jelenség, számos egyetemen beépült a tanrendbe, önálló kurzus lett belőle – írja a The Washington Post. Az ötlet Robert Blair politológus fejéből pattant ki azon a napon, amikor megjelent Trump első elnöki rendelete, egyes muszlim országok állampolgárainak beutazási tilalmáról. Blair a Rhode Island-i Providence Brown egyetemén oktat. Körbekérdezte tanártársait, összejött némi pénz, és ma már szerte az országban – például az American Universityn, a denveri, az ohiói állami egyetemen, a Yale-en – sőt, külföldön is, így a fülöp-szigeteki Diliman egyetemen oktatják a tárgyat, „demokratikus erózió”, illetve hasonló elnevezések alatt. A külföldi esettanulmányok között a kurzust felvevő diákok Venezueláról, Lengyelországról, Magyarországról és Oroszországról tanulhatnak. A kötelező szakirodalomhoz tartozik Cas Mudd könyve, a „Populista Radikális Jobboldali Pártok Európában”. A kurzuson belül az egyik résztéma: „Bűnbakképzés, paranoia és kirekesztés”.