„Stratégiai fáradtság” a szankciók ügyében – ezt véli érzékelni a müncheni Süddeutsche Zeitung az uniós külügyminiszterek legutóbbi tanácskozása nyomán, ami nyolc, Moszkva elleni szankciós csomag elfogadását követően növekvő véleménykülönbségeket hozott felszínre. Most, a kilencedik csomag felmerülésével már töredezik a tagállamok egységes frontja. Elképzelhető, hogy az EU eljutott lehetőségei határáig – vélekedik a lap, és egy diplomatát idézve azt írja: már a két legutóbbi, elfogadott csomag is számos kivételt tartalmazott, és olyan lyukacsos volt, mint az emmentáli sajt.

A további, lehető legkeményebb szankciókat követelő országok csoportjába tartozik Lengyelország, a három balti állam, valamint Finnország és Írország. Felmerült a részükről, hogy terrorszervezetté nyilvánítsák a Wagner Csoport elnevezésű hírhedt orosz zsoldosvállalkozást. Egy másik javaslat az orosz gyémánt importját tiltaná meg, de ez eddig megfeneklett Belgium ellenállásán – az európai gyémántüzletág fővárosa ugyanis Antwerpen.

Az energetikai szankciók érdemi súlyosbítását, így az Oroszországgal való polgári célú nukleáris együttműködés tilalom alá helyezését Magyarország, vagyis a legnyíltabban oroszbarát kelet-európai ország akadályozza – írja a Süddeutsche.

A The Hill – vagyis A Domb című amerikai portál, amely a Kapitólium dombon emelkedő amerikai törvényhozás, a Kongresszus legtágabb értelemben felfogott ügyeivel foglalkozik, Henry Sokolski helytelenítő véleménycikkét közli arról, hogy a Nyugat továbbra is önti a pénzt az orosz nukleáris kapacitást megtestesítő Roszatom vállalatba a különböző üzleti tranzakciók révén. A szerző a non-proliferáció, vagyis a nukleáris képességek elterjedésének megakadályozását szem előtt tartó politikai oktatóközpont igazgatója, a Pentagon volt tisztségviselője. Felhívja a figyelmet arra, hogy a Roszatom nem csupán az orosz atomfegyverek előállításáért felelős, hanem például nukleáris fűtőanyagot szállít Csehország, Szlovákia, Bulgária és Magyarország atomerőműveibe is. A francia Fraatome cég szintén együttműködik a Roszatommal. Finnország ugyan két nagy orosz technológiájú, VVER típusú atmerőművet is működtet, de most levette a napirendről egy harmaidk megépítésének a tervét, miként a Roszatomtól származó import betiltására is hajlik, igaz, csak a fokozatosság elve alapján. A Vattenfall, Svédország energetikai óriáscége beszüntette az orosz uránimportot, és azt kanadai, illetve ausztrál uránérccel helyettesítette. És mi a helyzet az Egyesült Államokban? Az amerikai nyersuránszükséglet 15 százalékát, a dúsított urániumnak pedig a 28 százalékát az oroszok adják.

Sokolski szerint azonban helytelen azt gondolni, hogy az orosz uránbehozatali stop vállalhatatlan károkat okozna Amerikának. Szerinte a nukleárisenergia-előállításnak a legkevésbé költséges része a fútőanyag-beszerzés. Ha beszüntetnék az orosz után importját, az nem több mint 2 százalékkal drágítaná az atomenergiát.  

Elég sokat időztünk az energetikánál, nézzünk most valami egészen mást. A The New York Times – és annak nyomán a Boston Globe is – közli Mark Mazzetti és Ronen Bergman közös cikkét arról, hogy Christopher Wray, az FBI – az amerika Szövetségi Nyomozó Iroda – igazgatója egy zárt ajtók mögötti kongresszusi meghallgatáson beismerte: maga az FBI is megvásárolta – igaz, szigorúan csak kutatási és fejlesztési céllal – a Pegasus kémszoftvert, amely a mobil telefonokba képes behatolni és azokból minden adatot kinyerni. Wray azt mondta, hogy csak azért vették meg a licencet, hogy áttekintsék, miként tudnak azzal úgymond rossz emberek visszaélni. Belső FBI-dokumentumok és bírósági jegyzőkönyvek azonban másról szólnak – olvasható a cikkben, amely szerint a Nyomozó Iroda tisztségviselői 2020 végén, valamint 2021 első felében irányelveket és javaslatokat dolgoztak ki arra, miként hasznosíthatná az FBI a saját vizsgálatai során az izraeli NSO cég által kifejlesztett szoftvert. 2021 júliusában aztán – amikor elterjedtek a hírek arról, hogy szerte a világban hogyan használták egyes kormányok a Pegasust, az FBI letett a szoftver saját célú alkalmazásáról.

A The Wall Street Journal, az amerikai üzleti körök vezető lapja azt igyekszik megfejteni egyik cikkében, hogy minek tudható be az utóbbi időben tapasztalt európai jobbratolódás, nevezetesen és  elsősorban a Giorgia Meloni olaszországi választási győzelme, valamint a magukat Svédország Demokratáinak nevezők választási sikere – de Rishi Sunak brit miniszterelnökké emelkedése, nemkülönben Orbán Viktor és Mateusz Morawiecki magyarországi, illetve lengyelországi országlása is. A választ a szerző, Dominic Green – akinek a tájékozottságáról alkotott képünket kissé beárnyékolhatja az az apróság, hogy Varsó igazi uraként nem Jarosław Kaczysnkit jelöli meg – szóval a választ abban véli megtalálni, hogy a szavazók a gazdasági prosperitás régi ígéreteit hallják a jobboldaltól. A Wall Street Journal újságírója úgy látja: Meloni korántsem Augustus Caesar, de még csak nem is Mussolini birodalmát akarja újjáéleszteni, hanem azt a második világháború utáni, mintegy három évtizeden át – az 1973-as arab olajembargóig – tartott időszakot, amely az Amerika által szponzorált gazdasági növekedés jellemzett.

És a cikk szerint Svédország Demokratái sem szélsőjobbos rasszisták, hanem a folkhem, a svéd jóléti állam, a kohézió és a prosperitás reneszánszát akarják. „Ha a nemzeti konzervatívok most népszerűek Európában, az azért van, mert ők klasszikusan konzervatívok, és mert a jobbközép, illetve balközép pártok kudarcot vallottak.”

A nemzetközi sajtószemle alábbi összeállításának a forrása: www.muosz.hu

Die Presse A háború tanulságaként radikális stratégiaváltásra készül az EU Oroszországgal szemben. A cél a hat évvel ezelőtt megfogalmazott irányvonallal szemben immár nem a tárgyalás, a rendezési megállapodások valóra váltása, hanem az, hogy a tagállamok elszigeteljék Moszkvát. Ez derül ki abból a mindössze egyoldalas tervezetből, ami eljutott az osztrák laphoz.

Eszerint Josep Borrell, az Európai Unió külpolitikai főmegbízottja korlátozó intézkedéseket javasol az oroszok ellen, nehogy a Kreml folytathassa a háborút. A bizalmas dokumentumot már tegnap megvitatták a külügyminiszterek. Úgy tudható, a többség egyetért vele, ám kérdéses, hogy mit szól hozzá Magyarország, ami a szervezeten belül egyedüliként szorgalmazza, hogy közeledni kell az orosz félhez.

Az általános véleményt a svéd diplomácia új vezetője ragadta meg a legjobban, kijelentve: az orosz támadás elleni ukrán harcot minden másnál fontosabbnak kell tekinteni. A 27-ek már nem gondolják, hogy szankciókkal jobb belátásra tudják bírni Putyint. Az a remény is szertefoszlott, hogy létrejöhet bármiféle kétoldalú megegyezés a küzdelmek leállításáról, valamint a Krím jövőjéről.

Borrell 5 alapelvet vetett papírra azért, hogy sarokba szorítsák az orosz elnököt:

1. Felelősségre kell vonni Oroszországot és tettestársait a nemzetközi jog megsértéséért, továbbá a háborús bűnökért.

2. Mindenütt támogatni kell az EU szomszédait, illetve partnereit, hogy kezelni lehessen az agresszió messzire ható következményeit.

3. Az Uniónak szorosan együtt kell működnie a NATO-val, hogy megőrizzék és megerősítsék a szabályokra épülő nemzetközi rendet. Az érdekövezetek elméletének semmi helye sincs a 21. században.

4. Erősíteni kell Európa ellenállóképességét, főleg az energiabiztonságban és a kritikus infrastruktúra védelmében, figyelembe véve az orosz kíber- és hibridfenyegetést, az információk manipulálását, továbbá Moszkva beavatkozását.

5. Mindenütt segíteni kell a civil társadalmat, az emberi jogok védelmezőit és a független sajtót.

A The Washington Post egyik tekintélyes külpolitikai szemleírója szerint az, hogy a republikánusok felsültek az időközi választásokon, vereség Putyin, Netanjahu, valamint az újságíró-gyilkossággal vádolt szaúdi koronaherceg számára is. Max Boot, aki a biztonsági kérdések elismert szakértője, a külkapcsolati tanács kutatója, azt emeli ki, hogy a tengerentúli eredmény külföldön is nagy hullámokat ver, mert biztosan kiábrándultak mindazok a diktátorok és jobboldali populisták, akik Trump visszatértében reménykedtek, viszont az USA demokratikus szövetségesei némiképp fellélegezhetnek.

Tekintve, hogy milyen lesújtó teljesítményt nyújt a fronton az orosz hadsereg, Moszkva számára akkor nyílik a legnagyobb lehetőség a háborús győzelemre, ha az USA leállítja a segítséget Ukrajnának. A Kreml ezért mozgósította a trollhadat az amerikai választás előtt Trump mozgalmának segítésére.

De Kína is nyert volna, ha alulmaradnak a demokraták. Nem mintha a tengerentúli ellenzék nagyon támogatná Pekinget. De Hszinek az a jó, ha Biden gyenge, az Egyesült Államok pedig megosztott. Jobb pozícióból tudott volna fellépni egy napja Balin amerikai kollégájával szemben. Ám az nem tette meg neki azt a szívességet, hogy béna kacsa legyen a következő két évben. Ily módon azután több erőt tudott felmutatni az egyeztetéskor.

Mit hoznak a törvényhozási választások? Azt a Közel-Keleten is árgus szemekkel figyelték, miután arrafelé az USA jó néhány illiberális szövetségese visszasírja, hogy Trump becsukta a szemét gyalázatos jogsértéseik láttán. De a régi-új izraeli kormányfő is a volt elnököt pártolta, ám most jobban oda fog figyelni, amikor Biden azt tanácsolja neki, hogy ne szállja meg a Nyugati Partvidék további részeit.

Nem szabad eltúlozni persze a választás jelentőségét, mivel Amerika továbbra is megosztott marad és a republikánusok még elhódíthatják a képviselőházat. De Biden jobb helyzetbe került külföldön is. Az amerikai demokrácia jobb egészségi állapotban van, mint egy hete, a demokráciák örömére és a diktatúrák nagy bánatára.

Bloomberg Erdogan önfényezése aláássa a NATO-t, pedig nem szabadna akadályoznia a svéd és finn NATO-tagságot, valamint háborúval fenyegetnie Görögországot, ha a Nyugat szeretné elrettenteni Oroszországot – állapítja meg a kommentár. Egy szövetség számára alapvető, hogy meghatározza, ki az ellenség, mert ha nem, akkor nincs szükség rá. Csakhogy ezt könnyebb mondani, mint megcsinálni, amikor az egyik partner olyan önös politikát folytat, hogy az még egy török szultánnak is becsületére válnék.

Törökország első embere kizárólag önmagával foglalkozik. Hogy odahaza erősnek látszódjék a jövő júniusi választás előtt, egyaránt játszik barát és ellenfél fejével. Az sem érdekli, hogy húzásai aláássák a nyugati egységet, illetve az európai biztonságot.

Rajta kívül csak Orbán Viktor nem ért egyet azzal, hogy a putyini birodalom az Észak-atlanti Szövetség első számú riválisa. Mert a magyar vezető nem hajlandó egyértelműen odaállni a többiek, illetve Ukrajna mellé. Török kollégája szintén több vasat tart tűzben. Ez időnként jó eredményt hoz, pl. amikor Moszkva megengedte az ukrán gabonaexport felújítását, máskor viszont csak fejcsóválást kelt.

De még felelőtlenebb az, amit Erdogan Svéd- és Finnországgal művel. Ankara és Budapest nem kívánja törvénybe iktatni NATO-csatlakozásukat. A török vezető a jelek szerint célt ér, amikor kurd pártok ellen igyekszik hangolni a svéd kormányt, mert Stockholm számára fontosabb a belépés, illetve a biztonság, mint a kurd politika.

Viszont ahol Ankara tökéletesen kilóg a sorból, az az Égei-tenger: a görögök és törökök hosszú ideje ellenségnek tekintik a másikat. Magyarországgal ellentétben azonban Törökország stratégiailag nélkülözhetetlen a katonai szervezet számára. Ám olyan időket élünk, amikor veszélyesek az ilyen különutak. Ezért zárni kell a sorokat. Egyik cél fontosabb, mint a másik: meg kell állítani Putyint, nehogy még súlyosabb legyen a háború. A törököknek pedig emlékeztetniük kell a helyzetre az elnöküket.

Die Zeit Egy osztrák migrációkutató óva inti az EU-t a bezárkózástól, azt hangsúlyozza, hogy az Európa-erőd nem fog működni. És a külső határok még szigorúbb ellenőrzése nem okvetlenül veti vissza az embercsempészetet, sőt inkább az ellenkezője az igaz: egyre többen kényszerülnek igénybe venni az illegális szolgáltatásokat.

Judith Kohlenberger, a bécsi Közgazdasági Egyetem szakértője emlékeztet arra, hogy az ukrán menekülteken kívül ismét egyre többen érkeznek a Nyugat-Balkánon át, főleg Szíriából és Afganisztánból, a polgárháború, illetve az elnyomó rezsim miatt. Szerbiába könnyen eljutnak, mert az ottani kormány nacionalista vízumpolitikát folytat. Az út a zöld határon át Magyarországra, illetve Horvátországba vezet, majd következik Szlovákia, és a végén Ausztria vagy Németország. Ott azután feltartóztatják őket, így menedékkérelmet nyújtanak be, mert különben azonnal kitoloncolják őket. Ám nemigen van esélyük, hogy megkapják a státuszt.

Ausztriában a döntésre várók jó része még az eljárás lezárulta előtt továbbáll, általában Spanyol-, Olasz- vagy Németországba. Ott azután vagy a mezőgazdaságban vállalnak munkát, vagy kerékpáros futárok lesznek, többnyire feketén. Vagyis igazából nem menedékre, hanem munkára vágynak. Ám jóformán nincsenek legális csatornák, hogy ilyen célból bejuthassanak a földrészre.

Viszont a határok lezárása csak afelé tereli az érintetteket, hogy még veszélyesebb utakra vállalkozzanak, így nő az esélye, hogy az igencsak drága embercsempészekhez forduljanak, és kockára tegyék az életüket. Ám erről a politika és az államigazgatás szántszándékkal nem vesz tudomást. Inkább sok pénzből a határvédelmet erőlteti, noha az csak a bűnözők üzletét lendíti fel.

A megoldási próbálkozások megmaradnak a felszínen, ennek pedig javarészt az az oka, hogy a válság érzetének fenntartásával le lehet aratni a babérokat a belpolitikában, választásokat lehet vele nyerni. Fel kellene tárni ezt a paradox helyzetet, ez lenne az első lépés, hogy a kormányok ne csupán papoljanak a felelősségről, hanem vállalják is azt, mind politikai, mind erkölcsi értelemben.