Ma tartják országszerte a közlekedési kultúra napját.  Az eseményt Tasó László a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára nyitotta meg a budapesti Művészetek Palotájában. A közlekedésben is több türelemre, megértésre és tiszteletre van szükség – hangsúlyozta a politikus, aki arról is beszámolt, hogy tavaly óta 93 önkormányzat kapcsolódott be a közlekedési kultúra világnapjának szervezésébe. Az is elhangzott, hogy Magyarországon a halálesettel járó balesetek száma csaknem a felére csökkent a 2010. évihez képest. Bár egész Európában történt javulás az utóbbi években, ám évente még mindig körülbelül 85 ezer ember veszíti életét közlekedési balesetekben.

Pusztai Zsófia, a WHO budapesti irodavezetője arról beszélt, hogy az ENSZ Egészségügyi Világszervezete fontos területnek tekinti a közlekedésbiztonságot. Jó lenne, ha 2020-ra a felére csökkenne a halálos közlekedési balesetek száma – fűzte hozzá. A WHO értékelése szerint Magyarország élen jár a szabályozásban, hiszen átfogó előírások vonatkoznak a sebességkorlátozásra, ittas vezetésre, a bukósisak viselésére, a biztonsági öv használatára és gyermekülések alkalmazására. Örvendetes, hogy Magyarországon is egyre többen pattannak biciklire, miközben javult a kerékpáros közlekedés biztonsága is.

A közlekedési kultúra napjához az idén csatlakozó szervezetek szándéknyilatkozatot írtak alá a hazai közlekedési kultúra fejlesztéséért, valamint átadták a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Önkormányzatok a települések közlekedésbiztonságának növeléséért nevű pályázatának díjait is.    

Ma országszerte rendezvényeket tartanak a közlekedésbiztonság és a közlekedési kultúra iránt elkötelezett szervezetek. Ezek a  programok az óvodások, iskolások közlekedésre nevelésére, a biztonságos kerékpározás, motorozás fontosságára, a vezetéstechnikai tréningek hasznosságára, gyalogos közlekedés kockázataira, a jármű műszaki biztonságra, a közlekedésbiztonság tudományos szakkérdésére, valamint a szépkorúak közlekedésbiztonságának speciális kérdéseire hívják fel a figyelmet.

2010 márciusában az ENSZ Közgyűlése több mint kilencven ország – köztük hazánk – támogatásával elfogadta a „Cselekvések évtizede a közlekedésbiztonságért, 2011–20” programot. Magyarország öt év alatt figyelemreméltó eredményeket ért el a közeledésbiztonság javításában, ám a szakmai szervezetek szerint – az eddigi eredményes baleset-megelőzési tevékenység megtartása mellett – további erőfeszítések szükségesek.

A GYSEV Zrt. is csatlakozott a közlekedési kultúra napja programsorozatához. A vasúttársaság munkatársai a soproni Bastányi úti vasúti átjárónál szórólapokkal, fejtörővel és matricákkal hívták fel a figyelmet a vasúti közlekedés biztonságára. A sorompó tilos jelzésekor várakozó járókelők szórólapokat kaptak és kérdésekre adott válaszaikkal is részt vehettek a kezdeményezésben. A vasúttársaság tájékoztató anyagokkal és kérdésekkel hívta föl a gyalogosok és járművezetők figyelmét arra, hogy mindenkor körültekintően haladjanak át a vasúti átjárókon. A GYSEV akciójához a Wilfing Áron Egyesület is csatlakozott: önkéntesei a kijelölt gyalogos zebrákon átkelés és a kerékpározás veszélyeire hívták fel a gyermekek figyelmét.