Ekként foglalható össze a Magyar Diabetes Társaság (MDT) legutóbbi másfél évtizedet átfogó elemzése (Diabetes EPI). A terjedelmes jelentést ma délben mutatta be és értékelte Kempler Péter, a Magyar Diabetes Társaság elnöke, a SOTE professzora, Jermendy György professzor, címzetes egyetemi tanár, Wittmann István, az MDT leendő elnöke, a PTE professzora és Füzesi Brigitta, a Cukorbeteg-egyesületek Országos Szövetségének elnöke.

A nemzetközi tekintélyű szakemberek – miként a cikkünkhöz mellékelt, jól áttekinthető prezentációból (tessék kattintani!) kiderül – elemezték a diabétesz hazai előfordulásának gyakoriságát, az előfordulás változásait, a betegellátás költségeit és összetevőit, a (mindenekelőtt a 2-es típusú) cukorbetegség és az infarktus, az agyvérzés és halálozás, illetve a diabétesz-ellátás összefüggéseit – az Országos Egészségpénztár sokmillió adatának az aprólékos feldolgozása alapján.

Remény szerint az analízis nagyban hozzájárul a diabétesz-betegek életkilátásainak a javításához. Ne feledjük, hogy a társadalom minden rétegét, elsősorban a meglett felnőtt és idősebb korosztályokat veszélyeztető, „settenkedő édes halál” korai felvilágosítással, életmód- és étrend-változtatással, szűréssel nagyrészt megelőzhető. Ez természetesen a cukorbetegek igen nagy többségét (94 százalékát) érintő 2-es diabéteszre értendő. (A Föld 60 évesnél idősebb népességének ötödét fenyegeti a 2-es típusú diabétesz.) A vele született vagy gyermek-, fiatal korban kialakult 1-es típusú cukorbetegség kezelésére más módszerek vonatkoznak.

A diabétesz-elemzést bemutató eseményen az Infovilág szerkesztője a dokumentumban és a tudósok előadásaiban nem szereplő kérdésekre igyekezett választ kapni. A többi között arra, hogy lehetne-e a jelenleginél olcsóbban hozzájutni a cukorbetegek és a potenciális cukorbetegek önellenőrzését segítő vércukormérő-tesztcsíkokhoz. A válasz meglehetősen lehangoló volt, miután kiderült: az egészségpénztár által támogatott áru tesztcsíkra csak az jogosult, aki naponta legalább kétszer inzulinbevitelre szorul. Nem kaphat ilyent sem az egyszeri inzulin-, sem a többszöri tablettafogyasztó sem.

A másik kérdés lényege: létezik-e családorvosi felvilágosító tevékenység a cukorbetegségről? A válasz elszomorító volt: tekintettel arra, hogy a szerfölött túlterhelt, fogyatkozó, elöregedő családorvosi közösség gyakorta a gyógyításra sem képes annyi időt és energiát fordítani, amennyi mindenképpen szükséges lenne, mert a rengeteg adminisztrációs munka elveszi az idejét s erejét, a felvilágosítás legföljebb esetleges.

A 2-es típusú diabétesz általában túlsúllyal jár. Az egészséges táplálkozás nem olcsó, milliók képtelenek megfizetni, miként fitneszterembe sem azok járnak, akik éppen csak megélnek családjukkal együtt. Ennek ellenére van mód és lehetőség a veszélyeztetett populáció szűrésére a gyakorlatban jól bevált FINDRISK kérdőív kitöltésével. A finn eredetű kérdéssor helyes megválaszolása után kapott eredmény alapján az orvos eldöntheti, milyen vizsgálatokat kezdjen a páciensnél. Sajnos, a kérdőív még nem honosodott meg a hazai háziorvosi gyakorlatban, holott még csak pénzbe sem kerül…

Az orvos-továbbképzés is segíthet a cukorbetegség-felismerésben: a pécsi egyetemen máris számos háziorvos sajátíthatta el a diabetológia alapjait, licenszvizsgát is tett, ami nem szakvizsga ugyan, de tudása mindenképpen gazdagodott.

Ma is hangoztatták az orvosprofesszorok, hogy az 1-es típusú diabéteszt nem lehet megelőzni, viszont idejében fölismerhető. A 2-es típusút viszont megelőzhető betegségnek tartja az orvostudomány. Elsősorban a háziorvos dolga, kötelessége (lenne), hogy a túlsúly, a mozgáshiány veszélyeire fölhívja a pácienseinek a figyelmét.

Ugyancsak lapunk munkatársa szerette volna megtudni, hogy a cukorbetegség későbbi kialakulásának a megelőzése céljából folyik-e felvilágosító, egészséges életmódra nevelő tevékenység az iskolákban? A válaszadók ebben az esetben is az orvosok, konkrétan az iskolaorvosok túlterheltségére és adminisztrációs kötelezettségeire hivatkoztak, ami sok időt és energiát elvesz tőlük hivatásuk gyakorlása közben. Hasonló okból az egyébként főiskolai, egyetemi végzettségű védőnők sem jutnak hozzá, hogy diabétesz-ügyben felvilágosítsák a felnövekvő nemzedéket. A gyerekorvosok is megtehetnék, ám elképesztően kevesen vannak: kis, vidéki településeken még családorvos sincs, hát még gyermekorvos. Az ellátó rendszer hiányosságai tehát nem teszik lehetővé a megelőző célú felvilágosítást a tizenévesek körében. Reményre jogosító megoldás a felsőfokú egészségtan-tanárképzés. A nagy kérdés: van-e, lesz-e pénze a közoktatásnak arra, hogy ilyen pedagógusokat fölvegyen, foglalkoztasson.

A szerk. megjegyzése: félő, hogy a felsorolt hiányosságok – a ma bemutatott Diabetes EPI jelentés sok tekintetben kedvezőnek, sőt, jónak minősíthető megállapításai ellenére – megmaradnak, a gondok s problémák újra termelődnek. Már csak azért is, mert egyre több gyerek, fiatal, fiatal felnőtt a testmozgás helyett a számítógépet, az internet böngészését részesíti előnyben. Meggyőződésem, ha csak harmadolná-megfelezné a képernyő előtt töltött időt, és testmozgásra, futásra, úszásra, kerékpározásra stb. fordítaná, a mostaninál sokkal egészségesebb lenne a felnövekvő lakosság, nem fenyegetné annyira az alattomos, settenkedő „édes halál”, mint szüleit, nagyszüleit. Persze, az is igaz, hogy nem grandiózus futballstadionokat kéne építeni, kielégítendő a jelenlegi miniszterelnök hobbiját, hanem olyan sportpályákat (grundokat?), amelyeket bárki, bármikor használhat.       

Tekintettel arra, hogy az Infovilág szerkesztősége különösen veszélyes népbetegségnek tartja a diabéteszt, írásaiban is rendszeresen foglalkozik a témával. Íme, a nem teljes összeállítás az utóbbi évtized publikációiból:

 

Cseppnyi figyelmet! – ingyenes cukorszintmérés

2016-05-03 13:01

Fontos lépések a cukorbetegség korai felismerése felé

2016-03-07 11:16

Hétpercenként érszűkület-halál

2016-03-03 17:45

Cukorbetegség: tízedszer is „egy csepp”-világnap

2015-11-09 09:55

Összefogás cukorbeteg gyermekekért – tízéves az Egy Csepp Figyelem Alapítvány

2015-05-12 12:34

Cukorbetegség: világsikernek ígérkező debreceni gyógyszer

2015-01-31 19:54

„Egy csepp”: világnap sztárokkal, szakemberekkel

2014-11-16 18:03

Járjunk két lábon! – hadüzenet az érszűkületnek

2014-03-20 16:15

Könyv a 90 éves inzulinról – Lilly milliók életét mentette meg

2013-11-17 09:36

Az alattomos cukorbetegség nem válogat – diabéteszséta az egészségért

2013-11-15 16:13

A győztes: a „ribizlihabos-almás réteges” – az ország cukormentes tortája

2013-08-07 14:37

Vissza az életbe! – Program a látássérültek rehabilitációjáért

2013-05-15 13:09

A cukorbetegek védelmére neuropathia centrum nyílt Debrecenben

2013-04-23 14:44

Diabétesz-világnap – egyre több gyermeket fenyeget a cukorbetegség

2012-11-13 12:34

Cseppes patikahét – a cukorbetegek szolgálatában

2012-11-05 13:04

Betegek vagyunk: magas vércukorszint, elhízás

2012-08-23 17:17

Egyedülálló kezdeményezés: biztosítás cukorbetegeknek

2012-04-04 08:45

Szövődmények: a cukorbetegség vesekárosodással járhat

2011-08-10 16:42

Cukor(nép)betegség: indokolt a lakosság kötelező diabétesz-szűrése

2011-06-08 13:26

A vesekárosodás nem végzetes – kockázati tényezők: magas vérnyomás, cukorbetegség

2011-05-13 14:12

Van visszaút a cukorbetegség előszobájából – diabétesz-előállapot

2011-05-09 10:47

Enzimekkel az elhízás, az anyagcsere-betegségek és a diabétesz ellen

2011-04-07 15:57

Elektronikus vércukornapló – ingyenes szolgáltatás cukorbetegeknek

2011-01-05 09:36

Diabétesz-világnap: kék körbe várják a cukorbetegeket

2010-11-09 13:29

Hatékony vércukorszint-csökkentés – naponta egyszer, szúrás nélkül

2010-07-26 09:34

Cukorbetegség: pumpa, injekció, pisztoly helyett marad a megelőzés

2008-10-04 05:32

Digitális segédlet az inzulinterápiában

2009-11-02 10:11

Cukorbeteg fiatalok labdarúgó Európa-bajnoksága Genfben

2009-08-19 16:49

Kövérek a magyarok – túlsúlyos, elhízott felnőttek

2009-08-10 06:37

Derűs diabétesz – pályázat cukorbetegeknek

2009-05-09 06:15

Megelőzhető a cukorbetegség okozta vakság

2009-02-18 12:00

Megédesíti a BASF–Medtronic-kettős a cukorbetegek életét

2009-02-13 11:38

A magyar lakosság fele krónikus beteg – vezet a magas vérnyomás

2009-01-09 14:22

Milliókat fenyeget az „édes halál”: felvilágosítás cukorbajról

2008-11-14 16:44

Cukorbetegség világnap: öltöztessük kékbe az országot!

2008-11-12 10:38

Új célérték: 130/80 – csökkentsük a kockázatot!

2008-09-16 16:19

Túlsúlyos tizenévesekből fiatal felnőttként több lesz a szívbeteg

2008-02-25 11:24

Cukorbeteg? Igyon minél többször zöld teát!

2007-10-13 18:04

A kakaó egészségvédő hatásai: kevesebb betegség, jobb keringés

2007-04-21 15:14:13

Újabb típusú cukorbetegség?

2005-10-22 08:10:53

Figyelmeztető felirat kerül a Viagrára

2005-10-07 17:10:04

Fáj a térde? Álljon a mérlegre!

2005-06-25 12:07:25