A kritikus nem tudja a választ, ennek hiányában fogalmaz véleményt. Amikor régi filmóriások kapnak élénkebb színt, ércesebb hangot, és a vászon is kiszélesedik, akkor nem mondhatja portörlésnek a tavaszi nagytakarítást. Marad az elképzelés: megmutatni az unokáknak, miért jártak a nagyszülők moziba: mit láttak, mit szerettek. Megmutatni a korabeli sikert, nem úgy, egy kicsit másként, mégis ugyanazt. A takarítás-hasonlatnál maradva: a szoba nem változik, a vendégek a régi sorrendben érkeznek, csak hangosabban lépkednek, és már érthetően suttognak.
Divat mostanában ez a nosztalgia, a forgalmazó, a Pannonia Entertainment nem krajcároskodik, a 2001: Űrodüsszeia, a Volt egyszer egy vadnyugat és A Keresztapa után a mozi történetének leglátványosabb alkotását, William Wyler 11 Oscar díjjal jutalmazott eposzát, az 1959-ben készült Ben-Hurt hozza vissza a mai nézőknek. Íme, a film előzetese itt, tessék kattintani!
A filmet a jelenleg legmodernebb, 8K szkennelési technikával (a full HD felbontás 16-szorosával!), újították fel, az eredeti, 65 milliméteres negatív felhasználásával. A restauráció labormunkája egymillió dollárba került. A 212 perces film csaknem 400 000 képkockájának egyenkénti feldolgozása, színkorrekciója 2011-re fejeződött be. A nagyközönségnek először New Yorkban mutatták be.
A Ben-Hur 11 kategóriában nyert Oscar-díjat, és ahogy ez már lenni szokott, mi, magyarok, az unokáknak ezt is kell tudni, benne voltunk. A zenét Rózsa Miklós (1907-1995) szerezte, a műfaj mindmáig legizgalmasabb szekérversenyének operatőreit Marton Endre (1904-1992) irányította, és a római forgatás helyszínén, a Cinecitta stúdiójában szívesen fogadtak statisztaként ötvenhatos menekülteket. Pedig az idegenek elvették a hazaiak munkáját.
A forgatókönyv sok mindenről szól: barátságról, árulásról, hitről, megosztottságról, ártatlanok meghurcolásáról, a jellemet torzító hatalomról. Ilyesmiket egy átlagos ember, mozi nélkül, el sem tudna képzelni, szerencséjére a rendszeresen felbukkanó gyűlölködés, zsidózás eligazítja, igen, ismerős a helyszín, két évezred rövid idő, a történelem tartókövei nem porladnak.
A filmet sokan Krisztus-történetként értelmezik, pedig a júdeai Ben-Hur a főszereplő. A Megváltó jelenléte folyamatosan érezhető, még akkor is, ha a maga fizikai valóságában csak pillanatokra látható. Az ősforgatás óta eltelt csaknem hat évtized vélhetően sok gondolatnak, mondatnak adott új értelmet.
A történetben Róma a világ közepe, arénával, díszpáhollyal, éljenzőkkel. Rómában születnek a törvények, ott döntik el, hogy ki a barát, ki az ellenség, és választáskor Cézár szava visz mindent. Mára már új Rómákon, új nemeseken, új kiváltságokon álmélkodunk: jé, ez is megtörténhet! A filmben Jézus az Úrhoz könyörög, hogy bocsásson meg a testébe szöget verőknek, hiszen azok nem tudják, hogy mit cselekszenek. Mai ésszel, tapasztalattal persze lehetne mondani, hogy tudják, pontosan tudják, azért is tagadják, de minek ezen elmélkedni. Rómában működnek a reformok.
Végezetül a szomorúság, és vele az emlékezés. Az alkotógárdát gyerekek, unokák képviselték a felújított változat amerikai bemutatásakor. Az ősök, a Ben-Hur arcai már csak a vászonról köszönhetnek ránk. Visszaköszönünk: jó látni benneteket. Jó, hogy ilyen fiatalok maradtatok!
|
Rendező |
|
|
Producer |
Sam Zimbalist |
|
Műfaj |
filmeposz |
|
Forgatókönyvíró |
Karl Tunberg |
|
Főszerepben |
Charlton Heston |
|
Zene |
|
|
Operatőr |
Robert Surtees |
|
Vágó |
John D. Dunning |
|
Jelmeztervező |
Elizabeth Haffenden |
|
Díszlettervező |
Edward C. Carfagno |
Oscar-díj, 1960
- Sam Zimbalist (legjobb film)
- William Wyler (legjobb rendező)
- Charlton Heston (legjobb férfi főszereplő)
- Hugh Griffith (legjobb férfi epizodista)
- Robert Surtees (legjobb operatőr)
- Rózsa Miklós (legjobb filmzene)
- Edward C. Carfagno, William A. Horning, Hugh Hunt (legjobb díszlet)
- Elizabeth Haffenden (legjobb jelmez)
- A. Arnold Gillespie, Robert MacDonald, Milo B. Lory (legjobb effektek)
- Ralph E. Winters, John D. Dunning (legjobb vágás)
- Franklin Milton (legjobb hang)
