Peter Attard Montalto a londoni Nomurától azt mondja, az irányváltás arról tanúskodik, hogy a budapesti kormány már nem akar átkerülni a befektetésre ajánlott kategóriába. Merthogy rájön, hogy további populista lépések kellenek a Fidesz tömegtámogatásának fenntartására. A párt helyzetén sokat rontott a tanárok tiltakozása, hogy a hatalom kénytelen volt visszavonni a vasárnapi zárva tartást, de az is, hogy kipattant a botrány az MNB körül.
Orbán mostanáig azon volt, hogy helyreállítsa a bizalmat a hatalom iránt, ami sokat lendített Magyarország megítélésén. Ám most a költségvetés lazítására utal a paksi bővítés, de az olimpiai pályázat is. Pasquale Diana a Morgan Stanley közgazdásza szerint ily módon elképzelhető, hogy a Fitch alig egy hét múlva elhalasztja a döntést és inkább kivár.
Az osztrák belügyminiszter szerint Magyarország biztonságos államnak számít, tárcája pedig azt közölte, hogy a jövőben már a közös határról is visszafordíthatják a menedékkérőket, ha életbe lép a nemrégiben elfogadott jogintézmény, a menekültügyi válsághelyzet – tudósít a Die Presse. Utóbbi akkor következik be, ha a befogadott emberek száma eléri a törvényben megszabott plafont.
Ausztria jelenleg senkit sem küld vissza, mert a közigazgatási bíróság tavaly ősszel kimondta, hogy Magyarország nem biztonságos a menekülők számára. A minisztérium viszont arra hivatkozik, hogy a kitoloncolásokat leállították ugyan, de az ítéletből még nem következik, hogy mindenkinek joga van beutazni. Ám akitől megtagadják a belépést a határon, az az illetékes tartományi bírósághoz fordulhat.
A tárcavezető egyébként érvként azt is felhozta, hogy a magyar igazságügyi miniszter szerint a menekülteknek nálunk nem kell semmitől sem tartaniuk, ezért az osztrákok nyugodtan visszaadhatják őket, ha az érintettek nálunk léptek először az unió területére.
A Der Standard kommentárja arra figyelmeztet, hogy az osztrák elnöki poszt várományosa nyilvánvalóan Orbán Viktor példáját akarja követni, amikor Dél-Tirol ügyében a 30-as évek viszonyaihoz kíván visszatérni. Hiszen az FPÖ elnöke máris sürgeti, hogy tartsanak népszavazást az olasz fennhatóság alatt álló tartomány hovatartozásáról. Hofer pedig felvetette, hogy adjanak osztrák állampolgárságot a dél-tiroliaknak. Meg egy füst alatt az egykori szudétanémeteknek.
Az elemzés emlékeztet arra, hogy a magyar vezető már 2010-ben felajánlotta a kettős állampolgárságot a határon túli magyaroknak, ezen belül is főleg azoknak, akik Romániában és Szlovákiában élnek. Mindkét ország felháborodottan reagált. Azonkívül a politikus szívesen tart nosztalgikus-agresszív irányadó beszédeket Románia magyar lakta részein.
Márpedig mindez csodálatosan beleilleszkedik Hofer és Strache dél-tiroli fantáziájába: el az európai egyetértéstől, térjünk vissza az egymással ellenséges nemzetállamokhoz, a vitatott határokhoz, a felszabadítandó nemzettestekhez. Vagyis a 30-as évekhez.

