Jó ideje a feledésbe merült a múlt század hetvenes-nyolcvanas éveiben kezdődött, az európai biztonság és együttműködés rendszerének a kibontakozásán alapuló, egyedülálló diplomáciai, kulturális, tudományos, gazdasági stb., a bizalmat erősítő építőmunka. Már ma teljes biztonsággal megállapítható („kőbe véshető”), hogy a Varsói Szerződés-tag Magyarország és az 1955-ben örökös semlegességet választott, társadalmi-gazdasági berendezkedésével a Nyugatba szervült Ausztria képes kiépíteni a kölcsönös előnyökön alapuló együtt munkálkodást – magyarok, osztrákok javára egyaránt.

A mind elmélyültebbé és szerteágazóbbá vált gazdasági kapcsolatok, együttműködések, a szaktárcák vezetőinek találkozói, a bécsi magyar és a budapesti osztrák nagykövetségek úttörő igyekezete vezetett az új K.u.K. kialakulásához. A (ma már nem tudható, kitől származó, szellemes) újságírói jelző a legendás emlékezetű szociáldemokrata Kreisky kancellár (telefonszámát közölte a bécsi telefonkönyv, és ha hívták, nem egyszer maga dörmögött bele a kagylóba) és a magyar pártvezető, Kádár közeledésére utalt. Ha még pontosabbak szeretnénk lenni, Kreisky már a hatvanas években, külügyminiszterként is dolgozott a két szomszédos ország kapcsolatainak javításán.

Száz szónak is egy a vége (mert nagyon hosszan elemezhetnénk a II. világháború utáni magyar–osztrák viszony gyakran ambivalens alakulását egészen a vasfüggöny lebontásáig és tovább), a nyolcvanas évek második felére, Európának, a világnak példát mutató módon (hangulatában a kiegyezés utáni időszak legjobb éveit idéző) őszinte, baráti, „a zemberek”, elsősorban a világlátásra különösen kész magyar állampolgárok hasznát szolgálóvá nemesedett ez a kapcsolat.

A sok közös (többségében sikerrel) megvalósult elképzelés egyik kiemelkedő kezdeményezése volt az elhatározás: Budapest és Bécs együtt rendez világkiállítást 1995–96-ban. Ez is egyedülálló és az első lett volna az expók történetében, ugyanis két szomszédos országról volt szó, ráadásul eltérő politikai és gazdasági berendezkedésűekről, amelyeket viszont ezeréves történelmi szálak fűznek össze – igaz, szerfölött ambivalens érdekek, törekvések közepette. A XX. század vége azonban mindenekelőtt arról szólt Magyarország és Ausztria viszonyában, hogy felelős tényezői kivétel nélkül azt keresték, ami összeköti, és nem azt, ami elválasztja a két országot.

Ezt az igyekezetet szolgálta a maga sajátos eszközeivel a korabeli magyar sajtó is. Az akkori magyar „kormánylap”, a Magyar Hírlap tekintélyét bizonyítja, hogy az osztrák bel- és külpolitikára szakosodott munkatársa – a kancellári hivatal segítő közreműködésével – a Habsburg-birodalom hatalmi központját évszázadokon át megtestesítő bécsi Hofburgban beszélgethetett a reménybeli bécsi–budapesti világkiállítás osztrák előkészítőivel. A sokoldalú interjú a Magyar Hírlap 1988. június 2-i számában jelent meg. Íme:

A Magyar Hírlap kerekasztala a bécsi Hofburgban


A világkiállítás osztrák szemmel

 Azóta, hogy tavaly szeptember végén Grósz Károly, a Mi­nisztertanács elnöke és akkori vendége, dr. Franz Vranitzky osztrák szövetségi kancellár aláírta a szándéknyilatkozatot Buda­pest és Bécs újabb együttes tervéről, közvéleményünkben meg­lehetősen nagy az érdeklődés a közös világkiállítás iránt. Munkatársunk, Kulcsár László az osztrák kormány sajtóhivatala segítségével kerekasztal-beszélgetésen találkozott a minap azok­kal, akiknek a többi között egyik fő feladata az 1995–96-i ma­gyar–osztrák világkiállítás előkészítése. A bécsi Hofburg aszta­lát a következők ülték körül: Enno Grossendorfer, a kan­cellári hivatal gazdasági koordinációs osztályának vezetője, dr. Alfred Pschorn, a gazdasági minisztérium osztályvezetője, Ernst Stock, a világkiállítást előkészítő egyesület főtitkára, dr. Harald Vavrik követ, a külügyminisztérium gazdaság­politikai főosztályának helyettes vezetője és dr. Wendelin Wanka, Bécs város tanácsa koordinációs osztályának vezetője.

• Hol tart most a kiállítás ügye?

Stock: Együttes előkészítő munkánk révén május 19-én a párizsi osztrák és magyar nagy­követ írásban kérte a BIE-től (Kiállítások Nemzetközi Irodá­jától), hogy Bécs és Budapest közösen rendezhesse meg az 1995. évi világkiállítást. Nálunk megalakítottuk a világkiállítást előkészítő egyesület végleges elnökségét, melynek élén dr. Rudolf Kirchschläger volt államfő áll. Dr. Alois Mock alkancellár most lezajlott buda­pesti tárgyalása után bejelent­hette: megalakult az osztrák– magyar közös bizottság, amely a világkiállítás politikai és szak­mai feladataival foglalkozik.

• Világkiállításról beszélünk, és az önök levélpapírján szakki­állítás szerepel. Melyik az igaz?

Stock: A szakkiállítás kifeje­zés a helyes. A különbség a vi­lág- és szakkiállítás között csu­pán egy mondatnyi. Világkiállí­tás esetén a részt vevő nemzetek önmaguk építik meg saját pavi­lonjaikat (lásd: Sevilla), szak­kiállítás esetén viszont, amilyet mi is szeretnénk, a létesítmé­nyekről a rendezőknek kell gondoskodniuk, és a részvevők oda költöznek be a termékeikkel.

Dr. Pschorn: Azért, hogy még világosabb legyen a kép, hadd tegyem hozzá: Valójában mindkét esetben világkiállítást értünk. Az egyik általános, egyetemes, a másik viszont szakvilágkiállítás. A miénk ilyen lesz, ez utóbbi.

• Véleményük szerint hány ország vesz majd részt kiállító­ként itt, illetve Budapesten?

Stock: Az ausztráliai Brisbane-ben most 40 ország és 20 cég van jelen. De túl korai most még a részvevők számá­ról beszélni. Lehetnek ugyanis olyanok, akik mindkét helyszí­nen jelen lesznek; ezek a sta­tisztikában akár kettőnek is számíthatnak…

Egyedi vállalkozás

Dr. Vavrik: …Vállalkozá­sunkban inkább az egyedit kell hangsúlyozni, azt, ami még nem volt. Nevezetesen: két ország, két szomszéd, ráadásul eltérő gazdasági-politikai-társadalmi berendezkedésű ország közösen csinál olyan nagy dolgot, ami eleve növeli a rendezvény vonzerejét, amire biztosan kí­váncsi lesz a világ.

• Kifizetődő lesz-e a közös kiállítás?

Stock: Ez is egy kicsit a jö­vő zenéje; kérdés, mennyiben szabjuk meg a részvevők be­ugróját, a belépőjegyek árát és hányan keresik föl a kiállí­tásokat stb.

• Vannak-e már konkrét ter­veik abból a célból, hogy a látogatók könnyen, gyorsan közelít­hessék meg a kiállítási helyszíne­ket? Egyáltalán: ho lesz Bécs­ben a világkiállítás?

Dr. Wanka: Az utóbbi kér­désre: javaslat több is van. Így a vásárterület (a Messegelände), az Északi pályaudvar (Nordbahnhof) és az ENSZ-vá­rosi új konferenciaközpont (Austria-Center) környéke jö­het szóba: döntés egyelőre nem született.

Stock: Négy hagyományos közlekedési utunk is van: a víz, a közút, a vasút és a levegő. Addigra kiépül a Rajna–Maj­na–Duna-csatorna, hajók jö­hetnek, s akinek ideje van, az kellemesen utazhat. Ami a gépkocsi-közlekedést illeti, az osztrák szövetségi kormány két héttel ezelőtt határozott a keleti autópálya (Ostautobahn) to­vábbépítéséről Fischamend és a határ között. Az út Bécsből a schwechati repülőtérig, sőt to­vább, már kész. Tudomásunk van róla, hogy magyar baráta­ink hasonlóan cselekednek: a hegyeshalmi határátkelőtől Győrön át megépítik a még hi­ányzó autópálya-szakaszt a fő­városig a következő 6–7 évben. A budapesti repülőteret néhány évvel ezelőtt világszínvonalúvá fejlesztették. A schwechati rep­tér bővítése két hónapja fejeződött be, és további bővítésről is szó van már. A vonatközle­kedés az új menetrend óta
meggyorsult: a Lehár Intercity expressz 168 perc alatt rohan végig a Bécs–Budapest pályán. Már tárgyal a két ország közlekedési minisztériuma a vasúti összeköttetés további korszerű­sítéséről. Szeretnénk úgyneve­zett  korridor-vonatakat közle­kedtetni – megállás nélkül. A magyar és osztrák útlevélkeze­lők és vámosok az utasokkal együtt a két végállomáson száll­nának be, illetve ki. Az olyanvonat, amely 1,5—2 óra alatt teszi meg a mintegy 250 kilomé­tert a két főváros között, min­denkor attraktív lehet.

Dr. Pschorn: Kiegészítésül mondom, hogy az osztrák autó­pályaszakasz 1990-ig megépül Parndorfig/Pándorfaluig, a hát­ralévő rész pedig már nem olyan hosszú a határig. Ez összesen 1,5–2 milliárd schillin­ges beruházás.

Linzi „zengő felhők”

• Május közepétől a magyar fél – a repülőtéri gyakorlathoz hasonlóan – a magyar–osztrák közúti átkelőkön is bevezette  a zöldfolyosós rendszert. Tervezi-e ugyanezt Ausztria is?

Dr. Vavrik: Az NSZK– és a svájci–osztrák határon már működik hasonló rendszer. Ar­ról egyelőre nincs tudomásom, hogy a magyarokkal ilyen meg­állapodás készülne. Mindenesetre üdvözöljük ezt az egyoldalú magyar intézkedést, amiről hi­vatalosan még nem értesül­tünk …

•…holott írt róla az osztrák sajtó, a rádiójuk is többször bemondta…

Dr. Vavrik:… a magyar hír­közlés …?

• … nem csupán, hanem az osztrák is. De kanyarodjunk vissza az eredeti témánkhoz! Ugyan­csak az itteni lapokban olvastam: Linz is szeretne legalább egy sze­letet a világkiállítási tortából. Mi az elképzelésük?

Stock: A kiállítás osztrák nemzeti ügy. Ilyeténképp ért­hető a többi város, helység ér­deklődése, igénye az együttműködésre. Ezt a szervezőbizott­ság szem előtt tartja. A kísé­rő – kulturális, sport-, műsza­ki, tudományos stb. – rendez­vények, netán kongresszusok vonatkozásában számíthatnak is tortaszeletekre. Miután azon­ban a kiállítás másik fele Bu­dapesten lesz, elsősorban ha­zánk keleti régióját kívánjuk bevonni a munkákba.

Dr. Pschorn: Épp a napok­ban volt egy gazdasági szeminárium Grazban, ahol a linzi­ek újra szóba hozták a világkiállítást, mondván: a város a Duna mellett van, kikötőjét jól hasznosíthatnák. Összeköthet­nék a híres linzi Klangwolke (Zengő felhők) rendezvénnyel. Ez a fesztivál százezreket vonz a városba. Attrakció lehetne ez is…

• Önök minden bizonnyal tud­ják: volt-e már a múltban is ha­sonló közös, magyar–osztrák ki­állítási vállalkozás?

Dr. Wanka: 1873-ban már volt világkiállítás Bécsben. Ket­tős világkiállításra azonban még gondolni sem lehetett mindaddig, amíg meg nem változtat­ták a Kiállítások Nemzetközi Irodája alapszabályát, Sevilla és Chicago ugyanis szintén ilyent kíván rendezni, csak­hogy már elkésett az ötlettel Éppen ezért úttörőnek számí­tunk mi, osztrákok, magyarok – ebben a vonatkozásban is.

Grossendorfer: Nem lehet elégszer, hangoztatni, hogy nö­veli a közös vállalkozás értekét a tény: eltérő rendszerű orszá­gok fognak össze a sikerért. Nem csupán 1995–96-ig kívá­nunk mi, osztrákok és magya­rok olyan intenzíven együtt munkálkodni, ahogy kell, a vi­lágkiállításért, hanem tovább­ra is. Világkiállításunkat kata­lizátornak, próbatételnek szán­juk, hogy kideríthessük: kik, hogyan és még milyen terüle­ten tudnak a lehető legjobban együtt gondolkodni és cseleked­ni?

Stock: Ráadásul már előtte is lesznek nem kis erőpróbáink: az evezős-világbajnokság, a Mozart-emlékév; kiállítások és kongresszusok is kilátásban vannak. Szándékunk továbbra is jól együtt dolgozni a ma­gyarokkal, akikkel már a leg­elején kompromisszumot kötöt­tünk például a kiállítás idő­pontjáról. Mi ugyanis 1996-ban, a magyarok 1995-ben akarták a világkiállítást megrendezni. Azt mondtuk, rendben, kez­dődjék ’95-ben, de folytatódjék is, mert Ausztria ’96-ban lesz ezer esztendős, amikor is egy újabb rendezvény kezdődik a millenniumunk alkalmából. Sze­retnénk a „világot” Ausztriá­ban vendégül látni…

 

Budapest és Bécs közös jutalma

Grossendorfer: Már csak azért sem szabad gyengülnie az együttműködési akaratnak, mert Ausztria törekszik az EGK irányába. Ugyanakkor Bécs to­vábbra is találkozóhely kíván maradni Kelet és Nyugat, a KGST és a Közös Piac között.

Dr. Wanka: Ha már a talál­kozásokról esik szó: a két fő­város vezetőinek a találkozói ugyancsak előbbre vihetik a munkát. A budapesti tanácsel­nök szeptemberben jön hoz­zánk dr. Zilk polgármester meg­hívására. Hadd mondjak el még egy fontos értesülést: van egy svájci cég, a Prognoswerbung, amely évente megjutalmazza a legkiválóbb ötleteket, teljesítményeket. Tavaly a La Manche alatti alagút tervét tüntette ki, az idén viszont Bécsnek és Bu­dapestnek ítélte a díjat a kettős világkiállítás ötletéért. Szeptem­ber 23-án Bázelben adják át erről az oklevelet, és persze mindkét polgármestert is meg­hívták az ünnepségre. Újabb le­hetőség ez arra, hogy közös ter­vünket – bizonyára a mosta­ninál is részletesebben – újra előadjuk a világsajtó előtt!

• Mi a világkiállítás megren­dezésének osztrák politikai hát­tere?

Dr. Vavrik: Az egyik legfon­tosabb indítékunk alighanem az, hogy Ausztria éppen föld­rajzi fekvésénél fogva Európa egyik határvonalává vált a múlt évtizedekben. Emiatt po­litikai szerepet is magára vál­lalt, hogy bebizonyítsa: a ke­let–nyugati határ átlátható, át­járható, átléphető, és inkább összeköt, mint elválaszt! A bi­zonyítás legfrappánsabban éppen Magyarország közreműkö­désével sikerült. Új hangsúlyok és új nyitások révén. Olyan szintet értünk el  kapcsolatainkban, amilyent bizonyos nyu­gati országokkal sem sikerült. Hadd említsem példaként Fran­ciaországot, ahová vízumot kell váltaniuk az osztrákoknak, mi­közben a kommunista Magyar­ország felé erre már évek óta nincs szükség.

– Ami a két ország közös gazdasági vállalkozásait illeti: mi sem vagyunk elégedettek a millió dollárban vagy schilling­ben kifejezhető értékekkel, de ha a többi keleti országot tekintjük, mindjárt kedvezőbbé válik a kép. A beruházásokról: az alkancellár úr mostani buda­pesti látogatásán aláírta a be­ruházás-védelmi megállapodást Magyarországgal. Ez az első ilyen szerződés Ausztria és egy szomszédos ország között. Azt jelenti, hogy a magyar beruhá­zót nálunk az osztrákkal azo­nosnak tekintjük; és persze for­dítva is ez a helyzet, ami az előnyöket illeti.  Alighanem ez is növelheti a világkiállítás si­kerét.

Grossendorfer: A világkiállí­tást további nyitásnak tartjuk, egyfajta politikai joint ventures-nek, amellyel minden kétkedőnek bebizonyíthatjuk: a különbözőségek ellenére is van­nak még mindig fölfedezhető érintkezési pontok és érdekazo­nosságok, amelyekkel folyama­tosan számolni lehet, s kell is.

Dr. Vavrik: Az osztrák–ma­gyar közös világkiállításban nem a közös az igazán törté­nelmi jelző, hanem az, hogy egy kelet- és egy nyugat-európai ország együttesen rendezi. Egé­szen más ez, mint mondjuk Brüsszel és Párizs hasonló vállalkozása lenne.

• Uraim, köszönöm a beszél­getést!