Orbán szerint csupán az ideológiai renyheséget tükrözi, hogy a másik oldal folyton az „európai megoldást” keresi. Az utóbbi hónapokban a migráció elleni plakátkampánnyal fokozta a hadjáratot Brüsszel ellen.

A kötekedő Orbán, aki összekapcsolja a bevándorlás a megnövekedett terrorkockázattal, két napja különleges felhatalmazást kapott a parlamenttől. Tegnap pedig a V4-ek tanácskozásán már nekiment az unió külpolitikájának is. Mint mondta, az EU kudarcot vallott, amikor demokráciát akart vinni olyan államokba, mint Egyipton és Líbia. A konfrontáció egybeesik azzal, hogy Brüsszel viszonya egyébként is nehéz Közép-Európával, mivel annak államai elutasítják a menekültek betelepítését. Orbán ugyan régóta bírálja Brüsszelt, a lakosság 62%-a mégis kedvezően vélekedik a szervezetről.

Szerkesztőségi állásfoglalásban figyelmeztet arra a The Washington Post, hogy Lengyelország a jogállamiságot teszi próbára. Ezért félő, hogy a lengyelek a jövő hónapban esedékes NATO-csúcson saját maguk számára teszik tönkre a show-t, és nem az lesz a fő téma, hogy a szövetség határozottan szembeszáll a megnövekedett orosz fenyegetéssel, hanem hogy mekkora veszély leselkedik a házigazdáknál a demokráciára és a jogállamra. Ha így alakul, azért Kaczynski csakis saját magát okolhatja.  Merthogy a politikus a jelek szerint ugyanarra a kvázi-tekintélyelvű útra akarja vinni az országot, mint a magyarokat Orbán Viktor, aki korlátozta a média függetlenségét, a polgári és vallási jogokat, miközben kinyilvánította megvetését a liberális demokrácia iránt.

Az új lengyel kormány kihívta maga ellen az Európai Bizottságot is, miután Kaczynski felmondta a többhónapos tárgyalás után tető alá hozott megállapodást az Alkotmánybíróság ügyében. A politikus és köre nyíltan szembeszállt az unió akciójával, ám az arcátlanság rövidlátó. Az EU-eljárás folyatódik és a lengyel magatartás eltántoríthat jó pár NATO-partnert attól, hogy csapatokat és fegyvert állomásoztasson lengyel földön az oroszok elriasztására. Az amerikai vezetés azonban bizonyosan kitart a terv mellett, ám Obamának fel kell készülnie arra, hogy szükség esetén a helyszínen tegye majd szóvá a demokratikus normák megsértését. Határozottan, nyilvánosan. Kaczynskinak meg kell értenie, hogy a politikája veszélyezteti az Amerikához fűződő kapcsolatokat és ily módon aláássa a lengyel biztonságot.  

A The Wall Street Journal szerint a populizmus megerősödése nem a globalizáció végét jelzi, mivel a fejlett államokban a bevándorlás elutasítása és nem a gazdasági aggodalom táplálja a populista mozgalmakat. Szó sincs arról, hogy a helyzet olyan lenne, mint a 1929-i nagy világgazdasági válság idején. Németországban pl. az AfD előretörése azzal függ össze, hogy Merkel beengedett több mint egymillió menekültet. Magyarországot és Lengyelországot viszont jobbközép populisták irányítják, pedig a két állam megúszta az euróövezet bajait és mindkettőben alacsony a munkanélküliség. Cas Mudde, a georgiai egyetem kutatója azt mondja, a gazdasági bajok belejátszanak a jelenségbe, de csak akkor, ha azokat össze lehet kapcsolni a korrupció, a bűnözés és az integráció miatti aggályokkal. Az erősebb gazdasági növekedés háttérbe szorítana egy csomó megosztó kérdést, ám a történelem azt mutatja, hogy a bevándorlás nem tartozik ezek közé.

A populisták olyan szörnyet csiklandoznak, amelyről már remélni lehetett, hogy halott. Erre figyelmeztet az emberi jogok és a demokrácia egyik tekintélyes szakértője a némnet Die Weltben. Ian Buruma azonban megjegyzi, hogy a populisták vagy autokraták nem okvetlenül nácik is, csak éppen ugyanazokra az érzésekre utaznak, mint elődeik a 30-as években. Rámutat ugyanakkor, hogy a fasizmus fogalma teljesen elhasználódott, mindenre és mindenkire rásütjük, ami vagy aki nem tetszik. Ám nem szabad hagyni, hogy közben elterelődjön figyelmünk a modern demagógia tényleges veszélyeiről. Mert még Putyin sem Hitler, nem állít fel egyenruhás rohamosztagokat, nem épít koncentrációs lágereket, nem hirdeti ki a tekintélyelvű államot. A szörny azonban csupán alszik és a múlttal szembeni közömbösség könnyen felébresztheti.

Mindez nem jelenti azt, hogy a populistáknak semmiben sincs igazuk. Az EU átláthatatlansága, a Wall Street bankárjainak mohósága és kétszínűsége, a bevándorlás, valamint a globalizáció áldozatainak megsegítése, mind-mind olyan gond, amit a nagy pártok nem képesek, vagy nem akarnak megoldani. A illiberális demagógok legbiztosabb jele, hogy folyton “árulásról” beszélnek. Mármint hogy hátba támadtak bennünket a kozmopolita elitek, a szakadék szélén állunk, idegenek fenyegetik a kultúránkat, de a nemzet újra nagy lehet, ha leszámolunk az árulókkal. Nem mindenki fasiszta, aki így beszél, de pont úgy fejezi ki magát, mint azok. A modern demagógok közül nagyon sokan nincsenek ezzel tisztában, ám Magyarországon pl. nagyon is látják, hogy ők itt bizony, a múlthoz nyúlnak vissza. És amikor a mai populisták megint ugyanazokat az érzéseket lovagolják meg, mint az elődök, akkor elősegítik annak a mérgezett légkörnek a kifejlődését, amely újra táptalaj lehet a politikai erőszak számára.  

A Die Zeitben olvastuk: a Human Rights Watch vezetője arra mutat rá, hogy a türelmetlenség még soha semmilyen gondot nem oldott meg. Kommentárjában Kenneth Roth megállapítja, hogy napjainkban minden korábbinál inkább veszélybe kerültek az emberi jogok, pedig azok a demokratikus társadalom alapját képezik. Orbán Viktor és Kaczynski nyíltan az illiberális demokráciához vezető útról beszél, noha egy ilyen rendszerben nem létezik a hatalmi ágak megosztása, az emberi jogok védelme. Egyre több európai országban játszanak a jobboldali pártok, de már közép erői is az intoleranciára, az idegenellenességre és a pánikkeltésre. A társadalom egész rétegeit állítják pellengérre és rekesztik ki. Ördögként tüntetik fel a menekülteket és megpróbálják visszaforgatni az időt egy olyan korba, amikor az ország még sokkal homogénabb volt, nem létezett a sokszínűség.

Az ok alapvetően a bizonytalanság, és ilyen helyzetben sokan olyanoknál keresnek védelmet, akik látszólag nagyon hasonlítanak ránk, viszont másokat okolnak a bajainkért. Ez az az alap, amire a gyűlölet épül. De el kell utasítani az intoleranciát, a gyűlöletet és a kirekesztést. Először is tényekkel kell leleplezni a mítoszokat és a téves elméleteket. Pl. a menekültek ügyében bátorítani kell a kormányokat arra, hogy segítsenek ezeknek az embereknek, támogassák őket ott, ahová először érkeztek hazájukból. És akik tovább akarnak menni, főleg közülük kell kiválogatni azokat, akiket Európa befogad. A vitákat nyilvánosan kell lefolytatni, ebben fontos szerep jut a közösségi médiának.