A köztársasági elnök Szathmáry Zoltánt javasolja legfőbb ügyésznek – közölte a Sándor-palota az MTI-vel hétfőn.

A közlemény szerint Baka András köztársasági elnök az alaptörvényi kötelezettségének eleget téve hétfőn megtette az Országgyűlés felé az új legfőbb ügyész személyére vonatkozó javaslatát.

Kiemelték, hogy az államfő a jelöltek széles körére kiterjedő, alapos tájékozódást követően Szathmáry Zoltánt találta az ügyészi szervezet legfőbb vezetői tisztségének betöltésére a legalkalmasabbnak. A jelöltről dönteni az Országgyűlés feladata és felelőssége – hangsúlyozták.

A Sándor-palota egyúttal bejelentette, hogy a köztársasági elnök napirend előtt felszólal az Országgyűlés hétfői ülésén

Szathmáry Zoltán a Legfőbb Ügyészségen dolgozik, a büntetőbírósági ügyek főosztályán osztályvezető ügyészként, ami a másodfokú bírósági ügyeket jelenti. Pályáját Miskolcon kezdte ügyészségi fogalmazóként, ott lett ügyész is 2012-ben. Később a fővárosba helyezték át, onnan került a Legfőbb Ügyészségre 2018-ban. Megválasztásához a parlament kétharmados többsége szükséges, vagyis a Tisza-frakciónak is meg kell szavaznia.