A cikk megszületésének pillanatában nem volt világos, hogy a helyszínen pontosan mi történt, például hogy a szurkolók fenyegették-e a gyerekeket. A cikk szerzője ezért igyekezett megszólaltatni minden érintettet. Megjelent az iskolaigazgató, a rendőrség és a helyi kisebbségi cigány önkormányzat vezetőjének álláspontja is írásában.
Utóbbi, Gyöngyösi Jenő egy rövid videóban foglalta össze a történteket, erre egy link mutatott a szövegben. Ebben a videóban a helyi vezető a „jobbikosok” faluba érkezéséről beszélt, de ez a véleménye a 444 cikkében már nem szerepelt közvetlenül. A Jobbik pert indított az újság ellen, mert szerintük a Gyöngyösi Jenő nyilatkozatára mutató linkkel a lap megsértette a párt jó hírnévhez való jogát, és azt híresztelte, hogy a konyári iskolánál történtek a Jobbik által szervezett események voltak. Azt is sérelmezték, hogy ezáltal egy rasszista, cigányellenes kép alakulhat ki a választókban a Jobbikról.
A TASZ álláspontja szerint a gondosan eljáró, az újságírás etikai szabályait tiszteletben tartó sajtó nem vonható felelősségre azért, ha anélkül linkel egy külső tartalomra, hogy azzal azonosulna. Különösen igaz ez abban az esetben, ha egymásnak ellentmondó álláspontokról tudósítanak egy esemény kapcsán, ahogyan ez a konyári esetben is történt. A magyar bíróságok nem osztották a TASZ véleményét, az ügyet a jogvédő szervezet mindhárom fokon elvesztette, mert Magyarországon a bírói gyakorlat szerint az újságok minden idézetért a körülménytől függetlenül úgy felelnek, mintha az a saját tartalmuk lenne. Ezt nevezi a gyakorlat objektív felelősségnek, és ez megnehezíti, hogy a sajtó szabadon tudósíthasson a közélet eseményeiről.
Ezt az abszurd helyzetet változtathatja meg most a strasbourgi bíróság, ha helyt ad a TASZ panaszának és kimondja, hogy Magyarország megsértette a sajtószabadsághoz való jogot.
„A bíróság akkor jár el sürgősségi eljárásban, ha az ügy egy különösen súlyos jogsértésre mutat rá. Ez az ügy ilyen, hiszen az objektív felelősség megnehezíti, szélsőséges esetekben ellehetetleníti, hogy az újságírók a munkájukat végezhessék Magyarországon – mondta el Dojcsák Dalma, a TASZ szólásszabadság programjának vezetője. – Bízunk benne, hogy olyan döntés születik majd, amelyik megkönnyíti, hogy a sajtó tudósítson a közéleti eseményekről.”

