A veszteség nagyjából akkora, mint a 2014-ben mért brit GDP. Az amerikai Bloomberg gazdasági hírügynökség pedig azt számította ki, hogy a világ 400 leggazdagabb embere csaknem 200 milliárd dollárt bukott a Brexit miatt. A Facebook-alapító Mark Zuckerberg például egyetlen nap alatt 1,6 milliárd dollárt veszített. Az első napok viharai után némiképp megnyugodtak a kedélyek a tőzsdéken.
Merkel nem engedi mazsolázni a briteket
A német kancellár világossá tette, hogy a britek a kilépés után nem számíthatnak arra, hogy megőrizhetik az uniós tagsággal járó előnyöket. Angela Merkel konkrétumok említése nélkül arról beszélt, hogy aki kilép az EU-ból, nem várhatja el, hogy kötelezettségeitől megszabadul, de privilégiumait megőrzi. Vagyis a kilépésről szóló tárgyalásokon nem a britek fogják diktálni a feltételeket. Közben az Európai Parlament közös állásfoglalásában (EP) felszólította a briteket, hogy azonnal jelentsék be hivatalosan távozási szándékukat az Európai Unióból. A dokumentum szerint a gyors kiválás a brit választók akaratának tiszteletben tartása mellett az EU integritásának védelmét, a káros bizonytalanság felszámolását szolgálja.

