Apám többször mesélt a Sztálin szoborról, pontosabban annak egy darabjáról, amit a Blaha Lujza téren szedett fel, a ledöntött szobor egy része valahogy oda került a Városliget mellől, ezt ott verték szét.
Ő 26 éves volt, anyám 22, gyakorlatilag elmenekültek a zalai szülőfalunkból – ők is ott születtek, mindkét család ott élt – , mert nagyapámékat kuláknak nyilvánították, őt pedig többször összeverték a kollektivizálók…
56 októberében alig néhány hónapja éltek Budapesten, a két család megtakarított pénzéből vettek egy kis házat Sashalmon, a Hősök fasorában, – később ez volt az az utca, ahonnan az orosz tankok lőtték az Üllői utat, mert ez Sashalom szinte a Gellértheggyel egy magasságban lévő utcája, legalábbis ezt mesélték sok-sok évvel később.
Engem, a kétévest akkor nem vittek magukkal Pestre, Pölöskén hagytak az anyai nagyszülőknél és a dédmamánál, a forradalom kitörése, majd leverése után pedig nem mertek felvinni, így fél évig nem is láttam őket, amikor pedig értem jöttek, akkor nem igazán akartam megismerni őket…
Szóval, apám azt mesélte, hogy kíváncsi vidékiként mindent látni akartak, nézték, hogyan döntik le a szobrot, a tömeggel együtt mozogtak, így kerültek a Blaha Lujza térre, de már nagyon későre járt, felkapta a szobordarabot, emléknek jó lesz, gondolta, és gyalog elindultak a belvárosból Sashalomra, mert semmi nem járt, nem volt busz, se HÉV.
Gyalogoltak, a szobordarab egyre nehezebb lett, így aztán Nagyicce magasságában elhajította fák közé, talán még most is ott van, a földbe süppedt, körbe fonták a fák gyökerei, tömör bronz, évszázadokig megmarad, hetven éve a forradalom emléke a kiserdőben…
