(Írta: Kárpáti Iván/klubradio.hu) Az állam jót akar nekünk, mi jót akarunk magunknak, aztán valami mindig félremegy. – Köszönöm az együttérzést, rengeteg levelet kaptam postai kalandom megosztása után, ahogy azt sejtettem, nem vagyok egyedül.
Arról érkeznek hírek, hogy webáruházak adminisztratív módszerekkel, árazással próbálják majd kikerülni a kötelező postai ajánlatot, mert rettegnek, hogy rájuk zúdul a vásárlók haragja a cég rendszerszintű trehánysága miatt. Nem jósolok nagy jövőt ezeknek a módszereknek, a saját diszfunkcionális cégeit pátyolgató állam majd tesz róla, hogy játékban maradjon.
Gondolom nem lepődik meg senki azon, hogy az osztrák posta magyarországi cége eljött az ajtóig, és még elnézést is kért az egyórás csúszásért, arca, telefonszáma volt a futárnak. Ezzel megspóroltak nekem egy újabb kalandos utat, ez így nem landolt a Magyar Postán, nem lett volna kedvem újra kibányászni onnan.
Ezek szerint meg lehet oldani, követelem vissza a dualista közös államunkat! A Magyar Posta aktuális vezére, Lázár János egykori serpája, aki korábban mindenhova követte kalandos életű főnökét, nemrég ezt nyilatkozta minderről: „Az állam úgy rendelkezik, hogy a saját tulajdonában lévő cégnek ad feladatot, ami jelen esetben azt jelenti, hogy a Magyar Posta köteles minden terméket célba juttatni elérhető áron. Ez az állampolgárok számára lehetőség”.
Hát, kívánom, hogy a lehetőségeink és az ő képességük egyszer valahol a végtelenben találkozzék egymással.

