Néhány héttel ezelőtt megkezdte tevékenységét a magyar tulajdonú EZ Expressz közösségi futárszolgálat, amely az UBER által kitalált megosztás alapú (sharing economy) modellt kívánja meghonosítani a futárszervezésben.
A Drukka Startup Stúdió részeként startolt kezdő vállalkozás máris havi több száz megrendelést teljesít, cégek és magánszemélyek is szívesen igénybe veszik a szolgáltatását. Nemzetközileg már jó néhány vállalkozás kínál hasonló, közösségi futárszervezést: például az UBER Rush meg a Roadie, itthon az EZ Expressz vállalkozott hasonlóra.
Az UBER tegnapi bejelentése, amely szerint határozatlan időre szünetelteti magyarországi szolgáltatását, nyilvánvalóan nemcsak az utasok tízezreit, hanem a személyszállítást végző 1200 szerződött kisvállalkozót is hidegzuhanyként érte. Az EZ Expressz nekik kínál munkalehetőséget.

Horváth Gábor az EZ Expressz vezetője elmondta, hogy követelményeiknek az UBER volt sofőrjei minden tekintetben megfelelnek, éppen ezért „tárt karokkal várják a jelentkezésüket. A ma még kis cég szolgáltatása egyre népszerűbb: szállított már laptopot, MRI-felvételt, könyvelési anyagokat, születésnapi meglepetés-ajándékot, otthon felejtett kulcs… Mindenekelőtt versenyképes áraikkal, gyorsaságukkal igyekszik a cég biztos helyet találni magának a piacon; külföldi terjeszkedéssel is számol.
A PwC napokban megjelent tanulmánya szerint a tavalyi 28,1 milliárd euróról több mint hússzorosára, 570 milliárd euróra emelkedhet 2025-re a megosztáson alapuló gazdaság (sharing economy) szolgáltatások forgalma Európában. A közösségi üzleti modell hazánkban is terjed, hiszen a Drukka Startup Studióból induló cégek közül a nemrég alapított EZ Expressz mellett, az online ruhatisztítás- és vasalás-közvetítő Neatly, illetve a takarítás-közvetítő Rendi is egyre sikeresebb, mindkét cég már a nemzetközi terjeszkedést készíti elő.

