Értékteremtő: szépséges, izgalmas, rangot adó örökséget gondoz László Ágnes azzal, hogy folytatja azt nagyszerű (újság)írói munkát, amelyet a drága emlékű Hovanyecz László tanár, újságíró, szerkesztő, író kezdett el a Hazám-díjas kiválóságok portré-interjúival. Ágnes igazán ebben a műfajban van otthon, úgy tud kérdezni, mintha egy valamikor megkezdett párbeszédet folytatna, és az interjúalany ezt különösen értékeli, díjazza is azzal, hogy megnyílik, kitárulkozik a beszélgető társ előtt. A meghittség és intimitás, és persze a interjúalany előéletének, munkásságának alapos ismerete végül azt eredményezi, hogy olyasmit is elmond, ami talán évtizedekig pusztán hordaléka volt a vele történteknek, nem észlelte, hogy bizony nagyon is fontos, közérdekű, ki- és közredása nélkül nem állhat föl a beszélgetés végén.

László Ágnes mostani, immár a harmadik Értékteremtők-kötete újólag megerősítette bennem, az öreg kollégában a meggyőződést, hogy a nők, szerencsére, másként művelik az (újság)írói hivatást – a génjeikben hordozott empátiának is köszönhetően. És szorgalmuknak hála is, hogy felkészülés közben – amikor „megtanulják” a kérdezendőt – nem röstellnek könyvtárazni, jegyzetelni, körüljárni az első találkozásig személyesen talán nem is ismert interjúalanyt, hogy végül is igazi (és nem „mikrofonállványként”, „alátolt”) kérdésekkel, már-már baráti beszélgetéssé nemesülő megjegyzésekkel mondassa ki – ez alkalommal Baranyi Ferenc költővel, műfordítóval, Keres Emil színművésszel, Maurer Dóra grafikussal, Snétberger Ferenc zeneművésszel, Szabó István nyugalmazott téeszelnökkel, Ungvári Tamás íróval, irodalomtörténésszel – azt, amire az (újság)író kíváncsi az olvasó nevében és reménybeli felhatalmazása alapján.

Értékteremtők és értékőrzők egyszerre a XXI. Század Társaság kuratóriuma által kiválasztott érdemesek, az immár tizenöt alkalommal adományozott Hazám-díj kitüntetettjei, akik számára József Attila bizonnyal legragyogóbb szonett-koszorúja, a Hazám (is) a mérték életszemléletben, meggyőződésben, filozófiában, emberségben, alkotásban. Évente heten részesülhetnek a díjban; a sors kegyetlensége miatt előfordul, hogy már csak posztumusz, miként Ferenczi Krisztina színművész, író és a tényfeltáró újságírás jeles, fáradhatatlan harcosa. Ő egy régebbi interjúval, egy róla szóló cikkel és két saját írásával szerepel a legfrissebb Értékteremtőkben…

…amelyet szeretettel ajánl a krónikás az értékeset saját értékén becsülő kedves olvasónak.

(Értékteremtők, 2016 / Kossuth Kiadó)

László Ágnes, az értékteremtő

László Ágnes: Értékteremtők – Hazám-díjjal kitüntetett kiválóságok portréi