Ezzel a mai felgyorsított intézkedéssel a Bizottság azon kötelezettségvállalását teljesíti, amelyet az EU és Törökország között létrejött együttműködés részeként vállalt 2016. március 18-án. A megállapodásban rögzített 3 milliárd eurós forrásból a mai intézkedéssel együtt már 2,155 milliárd eurónyit mozgósítottak a Törökországban lévő menekültek számára. A teljes közleményt itt olvashatja.
Tájékoztató a Törökországot támogató menekültügyi eszközről
Részletek a támogatott törökországi projektekről
Horizont 2020 kkv-támogató eszköz: a Bizottság 90 millió euróval támogat 65 innovatív vállalkozást
Tizennyolc ország 65 kis- és középvállalkozását választották ki támogatásra a Horizont 2020 keretprogram kkv-segítő eszköz legutóbbi, júniusi pályázati fordulójában. A 65 vállalkozás összesen 90 millió eurós finanszírozásban részesül. Mindegyik maximum 2,5 millió eurós támogatást – az egészségügyi projektek esetében ez az összeg 5 millió eurót érhet el – fordíthat fejlesztési tevékenységére, hogy innovatív, kísérleti fázisban lévő terméke majd piacra léphessen. Magyarországról a budapesti ipari automatizálással foglalkozó Silex Zrt. jut uniós forráshoz ebben a fordulóban. A teljes közlemény itt olvasható.

