Az MSZP támogatottsága öt hónapi változatlanság után egy százalékpontot csökkenve 11 százalék. A pártnak szavazói továbbre is meglehetősen aktívnak számítanak, így az MSZP, hibahatáron belül maradva, de továbbra is megelőzi a Jobbikkot.
A Jobbik támogatóinak száma nem változott és a múlt hónapban mért mélypontján maradva, 10 százalék. A párt támogató továbbra is a legkevésbé aktívak, csupán 63 százalékuk menne el szavazni, növekedett a párthoz lazán kötődők tábora.

A többi párt megítélése érdemben nem változott. Az LMP a múlt hónapokhoz hasonlóan 3 százalékon áll, a párt vezetőjének bejeletett távozásának továbbra sincs hatása a támogatottságra. A DK támogatóinak száma sem változott és továbbra is 3 százalék. Az Együtt, a PM és a MLP támogatóinak az aránya ebben a hónapban sem érte el az egy százalékot.
Az elmúlt hónapokban folytatott, kvóta-népszavazásra felkészülő kormányzati kampány pártok támogatottságára gyakorolt hatása minimális. A Fidesz tábora az utóbbi hónapokban hibahatáron belül, két százalékpontot növekedett, és a szavazóik aktívabbak lettek. A bizonytalanok aránya e hónapban sem változott, 46 százalék. Folytatódik a múlt fél évben tapasztalt küzdelem a második helyért, ahol az MSZP az összes megkérdezett körében hibahatáron belül, de folyamatosan megelőzi a Jobbikot. Kijelenthető, hogy a Jobbik vezetőcseréi nem hoztak érdemi változást a párt támogatottságában.

A kutatás eredményeiről további részletek, például biztos szavazók preferenciái és az országban zajló folyamatokkal való elégedettség változása a szombaton megjelenő Vasárnapi Hírekben találhatók.

