Maróka utcánk ismert arca, mindenki kedvence. Férfiként csak irigylem, a nők rám sem néznek, de Marókát még a kerítésen keresztül is simogatják. Maróka fiú, és évek óta reménytelenül szerelmes Jógába, a fajtiszta, japán ősökkel rendelkező akitába. Maróka keverék, még sosem vakkantott a migráció ellen, ezért is csodálkozik, ha egy-egy kövér falka a saját őseire vicsorog. A zsemleszínű Jóga naponta vonul el házunk előtt, ilyenkor a kutyám farkát csóválva rohan a kapuhoz, nyálat csorgat, nyüszít, mindent megtesz egy kis figyelemért. Sajnos, Jógát póráz zabolázza, meg talán a neveltetése is tiltja az utcán ismerkedést. Szóval: hiába a fizikai közelség, a nyakörv, a kerítés és a jó modor útját állja a testiségnek.

Jógát egy fiatal hölgy sétáltatja, ő oktatja, hogy az utcán pisilni szabad, lábakat fel a falra vagy a fára, de kakálni csak otthon lehet, job, ha piszok házon belül marad. Olykor beszélgetek is Jóga oktatójával. Én Maróka jogán gazdi vagyok, ő sétáltató. Feudális ez a társadalom, jogaidat a kutyához való viszonyod határozza meg. A tulajdon nemesít, a bérmunka kiszolgáltat. Egyszerű a magyarázat, nem is értem, hogy miniszterelnökünk miért nem tudta elmondani, hogy ő és Mészáros barátja vagyontárgyai is így férnek meg a nyelvtanunkban, egyik a minőséget jelzi, a másik a mennyiséget.

Jóga oktatóját sem szerelemből fizetik, neki sétáltatni kell, naponta kétszer, reggel és este, mert a háziaknak erre nincs idejük. Kicsi a mi kispesti világunk: ligetünkben nem akarnak múzeumokat építeni, a Hattyú strandot bezárták még az úszó vébé ötlete előtt, nálunk csak gyerekek építenek a homokozóban várat, de oda még a kóbor macskák sem akarnak beköltözni.

Az utcákon nincs tüntetés, szomszédaink azt is zokszó nélkül veszik tudomásul, hogy összefirkálják vagy lehugyozzák házuk falát. Nos, Jóga ebben a környezetben szocializálódik. Nem válogat, a hirdetőoszlopon a plakát hívhat választásra vagy marasztalhat otthonra, ő ugyanúgy tiszteli meg. Nyomot hagy a kis fákon, a nagy házakon, amit a sajátjának érez, azt megjelöli. Jó ez a példa, így máshol a magánvagyon, a közpénz sem keveredhet, a húgysav maga a lakmuszpapír, pontosan jelzi, hol válik az egykori közmegállapodás kutyadologgá.

E zajos világ csendes szegletében másról hallgatjuk a híreket, mert  rólunk, senki sem beszél. Migránsokat gyűlölünk és csábítunk. Tűzparancsot emlegetünk, letelepedési kötvényt hirdetünk. A kutyát pénzért sétáltatják, az embert népszavazással átverik. Nem vagyunk némák, csak nem szólunk. Az igazságszolgáltatásba vetett hitünket használt, életlen pengeként dobjuk ki. A bőrünkön érezzük, hogy a bűnelkövetők majdnem mindent megúszhatnak, miközben a leleplezők majdnem mindenért megfizetnek. A tényfeltárókat, a menekülteket egyaránt fenyegetik. Még néhány nap, néhány nagyokos, és Maróka is megkapja a figyelmeztetését: ne ugasson! Főként ne jógaoktatót. Ha ugat, megbüntetik. De nem vicsoroghat gázszerelőre, kaszinósra, múzeumigazgatóra, polgármesterre sem.

Ha megteszi, láncot, szájkosarat kaphat. A kuss és a tűzparancs édestestvérek. Késő bánat, rossz családba keveredtünk…