Steinmeier szavai szerint a sachsenhauseni láger a maga teljességében mutatja meg a nemzetiszocialista rendszer „szörnyeteg voltát, amely intézményesítette a borzalmat”. A táborba több mint kétszázezer embert deportáltak, és a háború végét csupán háromezren élték meg.
Az évforduló alkalmából rendezett központi megemlékezés előtt tehát magyar emléktáblát avattak fel a Berlin melletti Oranienburg területén, az ott 1936-ban felépített tábor maradványainál kialakított emlékhelyen. „A magyarok története Sachsenhausenben a halál története” – emelte ki beszédében Günter Morsch, az emlékhely igazgatója, hozzátéve, hogy nagyjából 10 ezer magyar halt meg a lágerban. Köztük volt Alpári Gyula baloldali szociáldemokrata újságíró is, akit a Gestapo 1944-ben Párizsban letartóztatott, s a sachsenhauseni koncentrációs táborban gyilkoltak meg.
Czukor József, hazánk berlini nagykövete egyebek között hangsúlyozta, hogy fel kell dolgozni annak a magyar szervezésű ellenállási kezdeményezésnek a történetét is, amely Sachsenhausen egyik altáborában, Liberoséban bontakozott ki.
A német, illetve magyar nyelvű felirat szerint Budapest a koncentrációs tábor „magyar zsidó és minden Magyarországról elhurcolt áldozatának” állította az emléktábla-párost. A táblákon idézet olvasható a Zsoltárok könyvéből, továbbá Pilinszky János Apokrif című verséből.
Pilinszkyt 1944 őszén hívták be katonának, s karpaszományos tüzérként alakulatával rövidesen Ausztriába, majd 1945 februárjában a németországi Harbach faluba vezényelték, ott – és más lágerekben, betegeskedve – megláthatta a koncentrációs táborok szörnyű világát, ami hatást gyakorolt egész életére és költészetére.
Köszönöm Bárány Anzelm diplomata barátom segítségét. (A szerző)
