„Jó néhány könyvet írt újságíróként, miközben a szépprózát is művelte, s ezekben a kötetekben is a keresztény értékrendet, a nemes emberséget jelenítette meg: 20. századi, majd 21. századi frissességgel” – fogalmazott laudációjában a díj alapítója, Molnár Pál, a Balassi Kard Művészeti Alapítvány elnöke. Mint hozzátette: a kitüntetett újságíró szépírói műveket is kiadott, köteteinek száma tizennyolc, fontos erénye munkáinak a gondos, talentumos nyelvi megformáltság.

Ivo Kujundžić horvát újságíró a díj átnyújtása előtt elmondta, hogy az Európa-érem elevenné teszi az újságírók nemzetközi közéletét, és színezi a horvát–magyar sajtószakmai kapcsolatot. Várakozása szerint a hamarosan hivatalba lépő új horvát jobbközép kormány a horvát magyar politikai kapcsolatokat is előremutatóvá teszi.

Elmer István a civil kitüntetés átvétele után kifejtette: Európa mint gondolkodásmód, mint értékrend ma megerősítésre szorul, ezért sokat tehetnek azok a nemzetek, amelyek kultúrája keresztény alapokon fejlődik.