Sőt még könyvet is ír róla. Érdemes elolvasni, hátha másnak is sikerül. Fogyni ugyanis nagyon nem könnyű, pedig Magyarország lakosságának tekintélyes része túlsúlyos, mi több elhízott. Ez pedig erősen rontja az életkilátásokat, megnehezíti a mindennapokat, tehát tenni ellene igazán üdvös lenne. Kinek a nemtörődömség, kinek az akaraterő, vagy az állhatatosság hiánya akadályozza a fogyását.
Láttunk már számtalan csodás fogyást, ám a TikTokon 71 millió megtekintésnél, 2 millió lájknál és 138 000 követőnél járó Papp-Für János fogyása igaz történetét meséli el, ami számos embert inspirált diétára úgy, hogy közben ízletes és laktató menüket állíthattak össze maguknak.
A kötet a 21 napos súlycsökkentő próbához nyújt segítséget és javasol recepteket az olvasónak. A magas zsír- és alacsony szénhidrát-tartalmú étrendet kínáló ketogén diéta követői e kötet segítségével maguk is jegyzetelhetik és ellenőrizhetik testsúlyuk alakulását, és nem utolsósorban ínycsiklandó fogásokat készíthetnek könnyen hozzáférhető alapanyagokból.

A szerző, Papp-Für János (a jobb oldali képen) azt mondja: „A főzés a konyha művészete. Alkotóművészet. Ezért rajongok érte. Önmagában egy paradicsom, egy fej hagyma vagy egy brokkoli önmagáért fontos, egy paradicsom paradicsom akar lenni, a hagyma pedig hagyma. Azt jelenti, amit jelent, érthető, felismerhető és önazonos.
Így van ez a vers megírásával vagy egy zenei mű megkomponálásával is. A szék az szék, a függöny függöny, egy tehervagon is csak tehervagon. Nem akarnak mások lenni, nem is tudnak önmaguktól. Jó verset írni és jó zenét szerezni végtelenül egyszerű. A megfelelő szavakat, zenei hangjegyeket a megfelelő sorrendben, időben kell összeilleszteni. Egy szabály van, mégpedig a harmónia.
A harmónia összhang, kötőanyag a különálló elemek között, ami egységes egésszé válik, önálló és önmagában megálló kész produktumot hoz létre. És itt jön az alkotás folyamata. Az a fajta teremtés, ami az összességet figyeli és arra koncentrál, hogy működőképes legyen az eredmény.
Nos, így van ez a főzésnél is. A megfelelő alapanyagok megfelelő sorrendben és idejében való összeillesztése.
A szerzőről pedig azt mondják: „Amikor megismertem, fiatal költő volt, nagy testtel. Most nagy költő, fiatal testtel.” (Bezerédi Zoltán, színművész), vagy „Néhány évtizede zavar a súlyfelesleg. Ezen belül legjobban a sajátom. Hol felszedek, hol leadok, de tartósan soha nem sikerült megszabadulnom a kilóktól. A legjobban az zavar, amikor cinikus megjegyzést tesznek a pocakomra, játékosan paskolgatva azt. De nem tudok ellenállni az éjszakai eszegetés bűnbeesésének, a nyári fagylaltozás véget nem érő hedonista procedúrájának. Az olasz tiramisumezők legelésének. A palacsintafák folyamatos rázogatásának. Ami a sportolást illeti, Sir Winston Churchill filozófiájának hódolok. No sport! Ezért aztán emelem kalapomat olyan embertársaim előtt, akik komoly akaraterővel rendelkeznek, és képesek életmódot változtatni. Ilyen Papp-Für János, aki nemcsak kiváló költő, de az életben maradás titkaival kapcsolatban is útmutatást adhat nekünk. Olvassák és szeressék, egészen biztosan hasznukra fog válni.” (Gerendás Péter, muzsikus, előadó)
Már csak azért is érdemes kézbe venni Papp-Für János könyvét, mert egy egészen hétköznapi ember hétköznapi története válik érdekes, követhető sorssá a lapokon. „Adott egy 35 éves, 195 cm magas, 90 kilós, sportos, egészséges, kiváló erőnléti állapotban lévő, erős testalkatú, fitt, fiatal férfi. Hét év elteltével adott egy 42 éves 195 cm magas, 135 kilós, elhízott, kettes típusú cukorbeteg, szívritmus-szabályozó gyógyszereken élő, magas vérnyomású, erőtlen, a cipőjét bekötni alig tudó, levegőért kapkodó középkorú férfi. Mi a különbség azon kívül, hogy eltelt 7 év? Szinte semmi. Csupán 40 kg. Csakhogy ez a 40 kg plusz. Minden más emiatt van.”
Valaki, aki aktívan, kemény fizikai munkát végezve élt, leült, lelassult, elkezdett másként létezni, mint korábban. „Mindig szerettem a hasam, és a mai napig szeretek jókat enni, ráadásul nagyon édesszájú is vagyok. És nem ám natúr csirkemellet, hártyázott karajt és keserűcsokit szeretek enni, hanem zsíros sülteket, szaftos pörkölteket, tésztás ételeket és kenyeret kenyérrel, palacsintát, süteményeket, nutellát, akár este 10 után is simán – és sokat. De szerintem mindenki tudja, miről beszélek. Nem is volt ez gond, amíg fiatal voltam, és hajnaltól estig ment a fizikai meló. A gond ott kezdődött, amikor a tényleges szakmámban kezdtem el dolgozni, jött a zenélés, elkezdődött az írói, költői pályám, az ülőmunka. Persze, a gyomrom a régi maradt, és az étkezési szokásaim sem változtak. No, hát itt kezdődik minden.
Aztán eljött az a bizonyos nap. A felismerés és szembesülés, a tanácstalanság és a kétségbeesés napja” – írja könyvében a „főhős”.
Szórakoztató, tanulságos, és sok-sok ötletet adó új könyv, amely még karácsony előtt beszerezhető, hogy az újévi fogadalmak mellé legyen valami támasz azoknak, akik fogyni szeretnének.

