Műfaja, a rock meghatározó figurája Chuck Berry – útlevél szerinti nevén: Charles Edwards Anderson Berry 1926. október 18-án a kaliforniai St. Louisban született. Sokan memphisinek tartják, már csak egyik korai dala, a Memphis Tennessee okán is.

A gitáros, énekes, dalszerző az ötvenes évek első felében tűnt fel, kezdetben blues-zenészként.  Huszonhat évesen Johnnie Johnson zongoristával és Ebby Harding dobossal egy kaliforniai helyi klubban kezdett. (Zongoristáját egyébként harminc éven át megtartotta.) Kaliforniai klubokban és csehókban bluest kezdett játszani társaival, ezért is történhetett meg, hogy 1955-ben, amikor letelepedett Chicagóban, a blues fővárosában, Muddy Waters ajánlotta neki, hogy próbáljon szerencsét a fekete zenészeket istápoló Chess kiadónál; bejött.  

Chuck Berry a blues mellett a boogie és a mambo ötvözetéből kreálta a maga rock and rollját. Legelső száma, a Maybelline, amely 1955-ben született. Attól kezdve beindult a gépezet, szerzeményeinek száma már évekkel ezelőtt is meghaladta az ötszázat. Lehetetlen mindet felsorolni, de vannak „kortörténeti dokumentumok”, amelyekről muszáj szót ejteni.  Például a Sweet Little Sixteen, a Reelin’and Rockin’, a Rock and Roll Music, a Roll Over Beethoven, a Johnny B. Goode, a School Days, az Around and Around, a Too Much Monkey Business – és akinek hiányérzete van, nyugodtan hozzáírhat pár tucatot a maga  kedvenceiből.

Szinte kizárólag a saját szerzeményeit énekelte és játszotta. Híres kivétel a Route 66 (Troup száma) és az I Just Wanna Make Love To You (Willie Dixontól).  Népszerű blues-felvétele a Wee, Wee Hours is.

Állítólag még működik szórakoztató parkja, amelynek hangszórói kizárólag saját nótákat bömbölnek. Lemezeinek számára vonatkozólag sok adat van forgalomban, bizonyára ő maga sem tudja pontosan, mennyi az annyi.

Érdekes, hogy az óriási termésből elvétve léptek dalai a listák élére, s inkább a rhythm and blues listák csúcsára. (A listák élmezőnyében mindenesetre szép számmal szerepelnek dalai.) Már jóval túl az „abszolút” fénykorán, 1972-ben lett első a poplistán a My Ding-a-ling, ami arról a testrészről szól, ami csak fiúknak van.           

Elismeréseknek amúgy nincs híján: éppen harminc éve, tehát az „intézmény” létrehozásától, a rock and roll halhatatlanja, Grammy-életműdíjas (miközben lemezeiért  nem kapott egy árva Grammy-t sem.) A Rolling Stone magazin a minden idők 100 legjobb gitárosa között hatodik helyre sorolta, bár jó néhányan vitatták a jogosságát. Dalai közül a Maybelline, a Rock and Roll Music és a Johnny B. Goode szerepel a Rolling Stone 500 legjobb dalának listáján. Birtokosa a BMI Icon életműdíjának, a dalszerzők halhatatlana.

Élő produkciói – koncertjei, tv- és filmfelvételei – élményszámba mennek. Mozgása, s benne „kacsatánca” utánozhatatlan – sokáig bírta is az iramot. Fellépett a nagyágyúk közül Tina Turnerrel, „nagy fogyasztójával” a Rolling Stonesszal, zenélt rock and rollerekkel és B. B. Kinggel is.    

Könyvet lehetne összeállítani a korabeli és későbbi előadók Chucck Berry-feldolgozásairól. Néhány név közülük: a már említett Rolling Stones, Elvis Presley, Little Richard, Jerry Lee Lewis, a Beatles, s külön John Lennon és Paul McCartney is, az Animals, a Beach Boys, a Dave Clark Five és még nagyon messze vagyunk a lista véglétől. 

Volt dolga jócskán az igazságszolgáltatással is: adócsalásért és drogügyekért ítélték el többször – de mi nem ezért szeretjük.    

Kétszer láthattuk Budapesten: először a nyolcvanas évek elején, egy hozzá méltatlan produkcióval. Azután eljött 1998-ban a Kisstadionba, amikor a vele együtt fellépő „veteránokat”, a nála évekkel fiatalabb Jerry Lee Lewist és Little Richardot finoman szólva lemosta a színpadról. Szerepelt a Régi idők rockzenéje című, nálunk is játszott koncertfilmben.

Amikor a világ a rock and roll 50. születésnapját ünnepelte, éppen az ő első albumát, az After School Days-t illesztették a műfaj tortájának tetejére.