A konzervatív Karl Nehammer a múlt héten mondott le, mert nem sikerült koalíciót kötnie az őszi választásokat megnyert Szabadságpárt bevonása nélkül.

Alexander Schallenberg osztrák külügyminiszter letette a hivatali esküt Ausztria ügyvivő kancellárjaként.

Alexander Van der Bellen államfő a korábban kinevezett Karl Nehammer konzervatív politikus múlt heti lemondása után iktatta be az 55 éves Schallenberget.

Az Osztrák Néppárt (ÖVP) által vezetett kormány ügyvivői minőségben látja el Ausztria irányítását a szeptemberi parlamenti választások óta, amelyen az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) szerezte meg a legtöbb szavazatot.

Nehammer azután mondott le, hogy nem sikerült koalíciót kötnie a szélsőjobboldali párt bevonása nélkül. A konzervatívok ezt követően megváltoztatták álláspontjukat és már hajlandóak együttműködni a Herbert Kickl vezette szabadságpárttal.

A Néppárt ideiglenes vezetője, Christian Stocker kijelentette, hogy találkozni fog Kickllel.

Az osztrák Néppárt elfogadta a szélsőjobboldali Szabadságpárt invitálását a koalíciós tárgyalásokra # Bejelentette lemondását az osztrák kancellár # Összeomlott a tervezett osztrák kormánykoalíció