Ma is időszerű, bár éppen nyolc évvel ezelőtt, 2017. április 4-én írtam: Mi következhet még ezután? Mit fog még szétrombolni ez a kormány? A CEU-t (látszólag) kivégezte, főként, ha egy nem létező köztársaság köztársasági elnöknek nevezett tisztségviselője nem tud elég hatékonyan föllépni a saját párttársai oktalansága ellen. (A nyitó kép forrása: Független Hírügynökség.)

Ha nem tudja meggyőzni a jelenlegi miniszterelnököt arról: illetlenség, sőt több, belemarni abba a kézbe, amelyik egykor kiemelte őt és elvtársait a halódó szocializmus mocsarából, és igyekezett európai, liberális fiatalt faragni belőle, belőlük.

Mi következhet még ezután? „Állítsátok meg Brüsszelt?” Addig, amíg jön a lóvé a Brüsszelként emlegetett Európai Uniótól (miként a CEU-t is csak Soros-egyetemként emlegeti a kormánytöbbség), még nem akaródzik kilépni, pusztán előkészíti, de melegen tartja a témát, mondjuk, a „migráncsokkal”, miután az ő érkezésük okát és elhelyezésük ügyét is az EU-ra igyekszik fogni.

Azt hiszi a jelenlegi miniszterelnök, hogy a végtelenségig dörgölődhet a legnagyobb orosz medve meglehetősen szagos bundájához? De hisz’ attól ő is bűzleni fog, és még inkább elkerülik majd azok, akik egykoron nem csupán országukba, hivatalaikba, nota bene, még otthonaikba is beengedték, mert egy haladásra termett, István király óta a működő Európába igyekvő ország reményekre jogosító ifjú politikusát vélték fölfedezni benne.

Mostanra elszállt ez a remény. A valamikori ifjak önző és pökhendi, koravén csapattá silányultak, akik azt hiszik, nekik mindent szabad, mindent megtehetnek, akár tömeggyilkos diktátorokkal is ölelkezhetnek, miközben saját és elvtársaik zsebe a lenézett és megállítandó Brüsszel (értsd: a nyugat-európai adófizetők) milliárdjaitól dagad napról napra nagyobbra.

Egy sok évtizedes, gyerek- és ifjúkori barátom, akit 1956 őszén egy svájci család fogadott be magyar „migráncsként” és taníttatta, mígnem kiváló pozícióba és anyagi körülmények közé nem emelkedett az okos segítség révén (értsd: saját lábára állította, és azóta is azon áll, de nem tipor a máséra), nos ez a barátom fölhívott, és lemondta a napokon belül esedékes, évente rendszeres magyarországi látogatását. „Nem azért jöttem el 61 évvel ezelőtt, hogy most visszamenjek egy olyan országba, amelyik napról napra egyre kísértetiesebben hasonlít az 1950-es évek rákosista Magyarországára…”

Vélemény egy buszon hallott beszélgetésből: „Soros nem fog beijedni; van annyira gazdag és emberbarát, hogy továbbra is taníttassa a tehetséges magyar fiatalokat – külföldön. Olyan egyetemeken, amelyeken a jelenlegi, kivénült narancsfiúkat is taníttatta, mert szülőhazájának javát szerette volna szolgálni.”

Félő, hogy ezek a fiatalok – a már legalább félmillió társukkal együtt – már nem fognak visszatérni Magyarországra. Addig aligha, amíg ez a szegény haza vissza nem fordul az európai útra.