Nem csak a TISZA szavazóinak, a kormány- vagy rendszerváltó (?) könyvbarátoknak lehet tanulságos olvasmány a KAS Kiadó kötete. Azoknak is, akik az elmúlt bő másfél évtizedben a NER-rezsim kedvezményezettjei voltak. Ők úgy tudták egészen a választás áprilisi napjáig, sőt az emlékezetesvasárnap késő délutánjáig, hogy a nép ismét bizalmat fog szavazni nekik. Hiszen naggyá tették az országot: nem grasszálnak migránsok az utcákon, olcsó a csirkefarhát, a gyerekes anyák nem fizetnek szja-t, és – ha marad minden a régiben – az apákat sem hívják be katonának, nem lövik őket tarkón az ukrán harctereken.
Meglepetésre (mármint a fideszes politikusok meglepetésére) a honpolgárok másként döntöttek. A választást nem csalta el senki, nem is csalhatta el, hiszen azt a Pintér-féle belügyminisztérium felügyelte. És – minő döbbenet – a kétharmados Tisza-győzelem után mégsem Zelenszkij, hanem Magyar Péter alakított kormányt.

Az én generációm (az eufemizmussal szépkorúaknak nevezett korcsoport) tagjai még jól emlékeznek: mivel riogatott Grósz Károly – akkor épp frissen lemondott miniszterelnök – a 36 évvel ezelőtti rendszerváltoztatás hajnalán, ’88 novemberének végén. Fehérterrorral! – nem óriásplakátokon, hanem az akkori köztévé csatornáin, a közrádió hullámhosszain, az újságok hasábjain. Az MSZMP főtitkáraként sem értette, miért akarna a magyar nép más rendszert, mint ami eddig volt. Hiszen Magyarország a béketábor legvidámabb barakkja, és – ha akar – immár bárki kirándulhat a Segítő Szűzanyáról (Mariahilfer…) elnevezett híres bécsi utcába, hogy Gorenje-hűtőt vagy hifi-tornyot vásároljon.

De három és fél évtizeddel később miért nem volt nekünk jó az Európai Unió legkorruptabb barakkja? A remek maffiaállam, vagy – ahogyan a 16 év árnyékban című könyv felsorolja a rezsim definíciót – a fasisztoid autokrácia, az illiberális demokrácia? A hatalom csúcsain oroszbarát, tekintélyelvű vezetőkkel.
Ezekre a nem is annyira talányos kérdésekre keresi a választ a kötet 31 szerzője. Egyikük-másikuk a saját életpályáját vagy az egész ország sorsát meséli el a Nemzeti Együttműködés Rendszerének kevésbe napos oldalán.
Olvashatunk tanulmányt arról, hogy mikor volt rosszabb az élet: 1990 előtt vagy 2010 után? Melyik volt elviselhetőbb? A Kádár-féle paternalista államszocializmus, vagy a nepotizmussal, a közpénzek iparszerű, szuperszonikus sebességű eltulajdonításával átszőtt NER? Mi történt egészen a közelmúltig a kultúra világában, hogyan zajlott a filozófusok módszeres üldözése? A kötetben remek, szociológiai szintű elemzések váltakoznak szubjektív visszaemlékezésekkel.
A miniesszék írói plasztikusan vázolják fel a tévutas „fejlődés” történéseit. A felkért szerzők között akad olyan, aki megúszta állása elvesztésével, lényegében földönfutóvá vált, de van olyan pályatársunk is közöttük, akit egyetlen karikatúrájáért meghurcoltak vagy mondvacsinált indokkal bebörtönöztek.
A legismertebb és legtanulságosabb eset Iványi Gáboré, akinek kisegyházát, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösséget hosszú éveken át vegzálták és igyekeztek kivéreztetni. És miért? Mert nem állt be a sorba, bírálni merészelte az egyre elvadultabb NER-es politikát. Holott valaha Iványi Gábort az Orbán-házaspár bizalmi lelkészeként tartották számon.
Ha az olvasó először a kötet tartalomjegyzékét futja át, máris fogalmat alkothat arról, milyen fejtegetések várnak rá. Hadd soroljak fel néhány fejezetcímet: 16 év propaganda; A jog halála; Ellenszélben; Együtt élni a Szörnnyel; Elgáncsoltak, kiütöttek; Bohócdoktorok voltunk egy beteg társadalomban… Ízelítőnek elég ennyi?
Végre-valahára túl vagyunk a 2010 és 2026 közötti éveken. De vajon túl vagyunk-e az összes, a NER- időszakot jellemző beidegződésen? Miért hiányzott korábban a civil kurázsi a változtatásra? Nem fogja-e most egy újabb garnitúra lényegében ugyanazt folytatni, éppen csak másképpen?

A 16 év árnyékban fontos kordokumentum. Igaza van az előszót jegyző Kocsis András Sándornak: érdemes lesz évtizedek múltán is elővenni a könyvet azoknak, akik szeretnék megérteni ezt az időszakot.
„A kötetben található személyes vallomások és elemző írások megmutatják – olvasható az előszóban –, mit éltek át azok, akik művészként, értelmiségiként, tudósként, közéleti szereplőként végigkísérték Magyarország elmúlt tizenhat évét… Ez a kötet nem csupán emlékezik – történelmet őriz.”

Végezetül álljon itt a harmincegy kiváló szerző neve: Arató András, Bojár Gábor, Bojár Iván András, Stefano Bottoni, Csepeli György, Falus András, Fleck Zoltán, Gábor György, Haraszti Miklós, Herényi Károly, Iványi Gábor, Kékesi Raymund, Kincses Gyula, Kun Zsuzsa, L. Ritók Nóra, Lendvai Ildikó, Lutter Imre, Magyar György, Majtényi László, Nagy Bandó András, Palotás János, Pápai Gábor, Perintfalvi Rita, Róna Péter, Sebestyén József, Suha György, Szentpéteri Nagy Richard, Szunyogh Szabolcs, Varnus Xavér, Vásárhelyi Mária, Zárug Péter Farkas
16 év árnyékban, szerkesztette: Hitseker Mária, KAS Kiadó, Budapest