Lengyelországban Kaczynski a befejezetlen 89-i forradalmat igyekszik végigvinni. Vagyis el akarja távolítani a ’kommunistákat’ a közéletből és véget kíván vetni az idegen elnyomásnak, ami az ő szemében Merkel Németországát, Putyin Oroszországát, az EU-t, a melegházasságot és a menekülteket jelenti.

Végül pedig ott van Orbán Viktor, aki liberálisból tekintélyelvűvé változott át, de végig megmaradt nacionalistának. Úgy tűnik föl, kikalkulálta, hogy Magyarországon a nacionalista szavazók többen vannak, mint a liberálisok. Úgy gondolhatja továbbá, hogy a rendszerváltás egyik hőseként joga van az irányításra. Ez az érzés egykor igen jellemző volt Afrikában a felszabadítókból lett diktátorokra.

Súlyos dilemma elé állítja az uniót, hogy Lengyelország illiberális fordulatot hajtott végre – állapítja meg a The Economist. Kaczynski azt hiszi, hogy neki a befejezetlen forradalmat kell bevégeznie, merthogy az ő szemében az államot 1989 után foglyul ejtette egy képmutató és alattomos elit, éspedig az EU hallgatólagos beleegyezésével. És hogy neki most ezen kell változtatnia.

Lényeges tanulság volt számára, hogy hat éve Orbán Viktor is hozzálátott a független intézmények elleni támadáshoz. Brüsszel sikított, de gyengének bizonyult. Más kormányok pedig inkább csendben maradtak. Orbán azóta szuverén módon irányítja az illiberális államot, dicsőíti azt, és rendszeresen szinte vaktában tüzel az unióra. A Bizottság két éve, éppen a magyar leckén okulva megalkotta azt a mechanizmust, amivel engedelmességre igyekszik kényszeríteni a renitens hatalmakat, de a szavazati jog felfüggesztése nélkül. Csak éppen Varsóval sehová nem vezettek a tárgyalások. Ebben a helyzetben lehetne alkalmazni a 7-es paragrafust, de ahhoz egyhangú döntés kellene – csakhogy Orbán Kaczynski mögött áll. 

Lényeges szempont az, hogy annak idején a volt szocialista országok szuverenitásuk védelmében léptek be az EU-ba, a szervezet ezért olyan népszerű az itteni lakosság körében. Viszont ha az unió sokat erőszakoskodik a lengyelekkel szemben, azzal ráirányíthatja a reflektort saját impotenciájára, miközben másokat szeretne elriasztani Kaczynski példájának követésétől. És ahogy a PiS elnöke majmolta Orbánt, ugyanúgy bizonyosan lesz egy másik engedetlen hatalom, amelyik felismeri majd, hogy mit kell tennie éppen a varsói tapasztalatok alapján. Ez nem azt jelenti, hogy Lengyelország megpróbálja exportálni az illiberalizmust. Szövetségesek és eszközök nélkül nem tudja megváltoztatni Európát. Még a Visegrádi csoport is zavarodottan kihátrál mögüle.

Hírek szerint a szája elé emelt mutatóujjal, de Orbán Viktor is egy kicsit tébolyodottnak tartja a lengyel vezetőt. És mivel az országnak szüksége van Európára, „A haza mindenek előtt!”-megközelítés a végén valószínűleg önpusztító lesz. De addig még tartós károk érhetik a lengyel demokratikus intézményeket és politikai kultúrát.

Vagyis ezt a csatát Kaczynski nyeri meg, mert a kontinens nem tudja, hogyan harcoljon. 

A Die Welt egyik volt kiadója úgy gondolja, hogy Európának a Luther-emlékévben inkább Erasmusról kellene példát vennie, mert ő reformer és közvetítő volt, aki Európában gondolkodott. Luther ezzel szemben forradalmár és megosztó, aki végső soron megmaradt nemzeti keretekben. Thomas Schmid hangsúlyozza, hogy napjainkban az államok önkéntes alapon társulnak, kapcsolataik nem a hatalmon, hanem a jogon alapszanak. Lehet a közösséghez csatlakozni, de nem kötelező.

Az EU-nak arra kellene összpontosítania, ami igazán fontos, tehát a közös kül-, biztonság- és védelempolitikára. Ily módon globálisan is tényező tudna lenni. Azon kívül rugalmasabbá kellene válnia, tehát lehetővé kellene tennie az eltérő sebességeket és utakat. Ily módon lehetne rendbe hozni az észak–déli, illetve kelet–nyugati viszonyt. Továbbá végre közös választ kellene adni a menekülthullámra.

Az unió csak akkor tud kikászálódni a válságból, ha jobban támaszkodik az erasmusi örökségre. Mert napjainkban a magyaroknál, lengyeleknél, németeknél és másutt igen hangosak mindazok, akik nem közvetíteni akarnak. Pedig az európai egység költséges, de hatalmas érték.

A Human Rights Watch regionális szakértője úgy ítéli meg, Magyarország javíthat a saját emberi jogi mérlegén, ha már egyszer beválasztották az ENSZ Emberi Jogi Tanácsba. Lydia Gall kiemeli, hogy ezen a területen bőven van miért aggódni a mai magyar politikában, ám a kormány élhet a világszervezettől kapott lehetőséggel, más országok pedig arra használhatják ki az alkalmat, hogy egy kicsit közelebbről megvizsgálják a magyar állapotokat.

Mert ami a múlt hat évben történt, az előidézte az Európa Tanács, az Európai Parlament, az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága és jó pár más szervezet bírálatát. Az Orbán-kabinet még a hajléktalanságot is bűncselekménnyé nyilvánította. Az ország élenjárt abban is, hogy durva választ adjon a menekültek beáramlására. Itt lenne az idő, hogy a magyar fél teljesítse az ígéretét, amit azért tett, hogy bejusson az Emberi Jogi Tanácsba. Nevezetesen: elkötelezett az emberi jogok előmozdítása iránt. A leckét legelőször is idehaza kell megoldani. A testület több tagjának pedig sürgetnie kellene a konkrét haladást, mert Magyarország csak akkor léphet fel a világban az emberi jogok védelmében, ha előbb rendet tesz a saját háza táján.