A Telekom az általános szerződési feltételei (ÁSZF) és a jogszabályok alapján fix összegű, átalány-kártérítést számíthat fel, ha az előfizető a szerződés megszűnése után nem adja vissza a rendelkezésére bocsátott, a szolgáltató tulajdonában álló technikai eszközt. Csakhogy a szolgáltató sorozatosan olyan készülékek miatt is átalány-kártérítéseket követelt a fogyasztóktól, amelyeket valójában már visszaszolgáltattak a Telekomnak. Ezzel 2013. augusztus 5–2015. április 22. között legalább 468 esetben eltért az általános szerződési feltételeitől, és az NMHH október 26-ai határozata szerint jogsértést követett el.

A Telekom jogszabályt sértett azzal is, hogy a helyszíni ellenőrzéseken hét ügyfélszolgálati helyszínből hat esetében nem tette lehetővé a technikai eszközök személyes leadását.

Az NMHH – tizenötmillió forintos bírság kiszabása mellett – kötelezte a szolgáltatót a jogsértések megszüntetésére, és intézkedési terv kidolgozását írta elő, amelyben a szolgáltatónak rendelkeznie kell arról, hogyan és mikor kompenzálja a megkárosított ügyfeleket. Emellett a Telekomnak felül kell vizsgálnia a 2016. március 30-át megelőző egy évben kibocsátott átalány-kártérítési számláit is. A bírság összegének megállapításánál a hatóság figyelembe vette az eset összes körülményét, egyebek között az érintett előfizetők nagy számát, az ismételt jogsértést, az okozott érdeksérelmet. Enyhítő körülményként viszont azt, hogy a Telekom az eljárás alatt folyamatosan együttműködött a hatósággal.

A hatóság a Magyar Telekom kártérítés felszámításával, valamint technikai eszköz visszavételével összefüggő gyakorlatát 2013 óta hat alkalommal találta jogsértőnek, emiatt összesen 12 millió forintra bírságolta a szolgáltatót, és kötelezte, hogy az ÁSZF-ében foglaltak alapján járjon el.  

A fogyasztók jogainak kibővítésére tavaly decemberben lépett életbe az a hírközlési előfizetői szerződésekről szóló NMHH-rendelet, amely erősíti a felhasználók érdekvédelmét és csökkenti a fogyasztók szerződéseknek való kiszolgáltatottságát. A rendelet betartását a hatóság rendszeresen vizsgálja, ezek között volt idén márciusban egy több százezer inviteles ügyfél jogbiztonsága érdekében lefolytatott eljárás az egyoldalúan emelt havi- és forgalmi díjak kompenzálására a telefon-, az internet- és a tévé-előfizetések körében.

(P.S.: Az Infovilág Szerkesztőségét éppen a minap szólította föl a Magyar Telekom, hogy az IPTV-szolgáltatásának a megszüntetése miatt fölöslegessé vált modemet, set top boxot és tartozékaikat sürgősen vigye el a legközelebbi postahivatalba, és küldje vissza a szolgáltatónak. Jelentjük: megtörtént, két nappal a fenti NMHH-közlemény kiadása előtt 48 órával…)