Anasztázia meghatódott, elgondolkodott, belátta, hogy a felnőtteknek mindig igazuk van, és szóban rögtön pályát módosított. Azt mondta, ha talál egy gazdag pasit, akkor nem lesz kurva.

A történet már nagykorú, betöltötte a 18-at, hosszú idő után egy internetes társkereső, bizonyos Puncs.hu juttatta eszembe. A böngésző arra vállalkozik, hogy szegény, de jobb életre vágyó lányokat összehoz nem szegény, a jobb életet biztosítani tudó férfiakkal.

Na, végre! Egy testhezálló szolgáltatás. Semmi köntörfalazás, a lényeget nem kell a sorok közé elbújtatni. Anasztáziák mindig lesznek, a nyomor sem akar messzire költözni, a puncs pedig finom. Ez aligha véletlen.

Magyarországon minden édes, olyan cuki a hatalom, a csók és a csókosok közelében. Családtagok, hűbéresek osztják a pénzt, az észt, és most már a cukrot is, ha keserűnek találjuk életünket. A Puncs.hu az Új Széchenyi Kockázati Tőkeprogramból jött létre, természetesen uniós forrásból. Egy kicsit más, mint a plakátkampány, a kirekesztés helyett befogad, az üzenete egyszerű: ha sokat loptál, csaltál, ügyesen pályáztál, amíg nem buksz le, addig dughatod a jó csajokat. Kérkedhetsz a kastélyoddal, a helikoptereddel, a jachtoddal.

Szűz Mária országában nem kell tovább ájtatoskodni, az öregecske feleségeket védelmezni. Megbékülhetünk a lelkiismeretünkkel. Ateistaként vethetjük a keresztet, vegetáriánusként falhatjuk a húst. Semmi felháborodás, szemforgatás. Nem kell a tenyerünket összecsapni, nagyot sóhajtani, hogy ezt talán mégsem.

Az alkotmánybíróság, a média után az erkölcs is megvan. A miénk, nemzeti. Nincs ebben semmi rendkívüli. A régi világban is volt ilyesmi, társkereső szolgáltatás nélkül talált egymásra a szegény lánygyermek és a pártfogó úriember. A művészvilág mecénásnak, az utca kitartónak nevezte a támogatót.

Manapság a konditermekből, szépségszalonokból futószalagon gördülnek le a jól karbantartott, plasztikázott, szilikondombok. Először férj után néznek, és ha elfogynak a kaszinósok, a polgármesterek, akkor sem esnek kétségbe, amíg férfiak uralják a világot, addig jó ára lesz a portékájuknak.

De ne legyünk igazságtalanok, a férfiak is árulják magukat. Ugyanazért: jómódért, gondtalanságért. A testükkel a lelküket is adják, beállnak az aktuális hatalom ernyője alá, a kitartójuk óhaja szerint szeretnek, gyűlölnek, szavaznak. Szegény, tanulatlan lánygyermekként csodálkoznak a világra, és rögtön megértik, hogy a nagy házakban jobb lakni, mint az aluljárókban. Nem akarnak havi 47 ezer forintból megélni, ezért mondják, hogy havi 47 ezerből, meg lehet élni.

Kedves hazánk is puncsfogyasztó, valamikor jelentkezett egy hirdetésre, hozta a szegénységét, a nagyravágyását, a kivagyiságát. Azt ígérte, hogy rendes lesz, tisztelettudó, megtartja a befogadó, kitartó szabályait, és ha csábítják, akkor sem lép félre. Oh, boldog gyermekkor! Anasztázia felnőtt, a fogadalmak elfelejtődnek. Mindenünk a p-betű: piszkos pénz, puncs, olykor csak azért is pálinka. Együttműködünk, aki többet kínál, azzal megyünk.

Hogy prostik lennénk: kikérjük magunknak!