A Bloomberg hírügynökség úgy ítéli meg, hogy a lengyel tiltakozások minden nacionalistának szólnak, bár még messze van, hogy megbukjon a jobboldali-nacionalista kormány, amely határozottan igyekszik az országot a kialakuló illiberális demokratikus táborba vinni. A Jog és Igazságosság időnként úgy jár el, mintha más pártok nem is léteznének, ám az emiatt tartott megmozdulások nem olyan tömegtüntetések, mint amely pl. októberben meghátrálásra kényszerítette a hatalmat az abortusz megszigorítása ügyében.

Mindazonáltal sok lengyel kiábrándultan figyeli, mit művel az utóbbi egy évben a kormánypárt. Merthogy a lengyel illiberális rezsim még elnyomóbb, mint a magyar, a cseh vagy a szlovák. A térségben Magyar- és Lengyelország próbakő a Nyugat számára. Ha a nacionalisták hatalomra kerülnek a régi demokráciákban, akkor képesek tartósan kézben tartani a kormányrudat, ha ellenőrzésük alá tudják vonni a gazdaságot, ahogyan azt Orbán Viktor csinálta, illetve ha javítanak a szegények helyzetén. Kaczynski érti, hogy ő nem ilyen szerencsés, mert a növekedés lelassult és az ország rá van szorulva az unió támogatására. De a nacionalistáknak mindenütt oda kell figyelniük Varsóra: nem kapnak szabad kezet, még ha megnyerik is a választásokat. A gazdaságban kell teljesíteniük, ha biztonságban akarják érezni magukat.

A Financial Times „Demokraták, demagógok és despoták” című kommentárja arra figyelmeztet, hogy a félelem és harag nem lehet mentség, ha egyesek le akarják rombolni Amerika alapvető intézményeit. Merthogy alighanem az Egyesült Államokban is az jön most, hogy a demagógok megpróbálják a saját céljaikra kihasználni a jogos panaszokat, ám ez a demokráciát, a köztársaságot fenyegeti. Nagy-Britanniában és az USA-ban a negatív érzelmek nacionalizmusba és idegengyűlöletbe torkolltak. A demokraták számára zavaró, hogy ilyen elemi erővel nyilvánulnak meg ezek az érzelmek, mert nehéz őket feltartóztatni.

A demokratikus rendszer alapja az az egyetértés, hogy a győztes soha nem visz mindent. Az ellenzék törvényes, a vélemény szabad, a hatalom korlátozott. A polgároknak a csontjaikban kell érezniük, hogy senki sem rendezkedhet be végleg a kormányon úgy, hogy meghamisítja a választásokat, elnyomja a másféle nézeteket. Olyan nincs, hogy a „nép”. De fontosak az intézmények is, mert azok szabják meg a játékszabályokat, még ha időnként szintén csődöt mondhatnak. Lásd az amerikai elektori rendszert.

Minél nagyobbak a szenvedélyek és minél szabadabban érvényesülnek a törekvések, annál valószínűbb, hogy önkényuralomba megy át a demokrácia. A demagógok a demokrácia Achilles-sarkát jelentik. Azonos forgatókönyvből dolgoznak: mindig az egyszerű ember képviselőjének tüntetik fel magukat, az elittel és a méltatlan kívülállókkal szemben. Híveikkel zsigeri kapcsolatot mutatnak ki, amit azután saját érdekükben manipulálnak. A normákat és az intézményeket a népakarat ellenségének állítják be.

A demagóg kampány természetesen vezet el a többség zsarnokságához. Az intézmények diktátori ellenőrzés alá kerülnek. Tessék csak megnézni Chavez, Orbán Viktor vagy Putyin példáját. És ugyanez bekövetkezhet Amerikában is. A fékeket és ellensúlyokat az embereknek kell megvédeniük. A kérdés az, hogy jelenlegi formájában a világ túléli-e Trumpot.

Évértékelőjében a The Economist hetilap azt emeli ki, hogy Trump győzelme betetőzte a populisták sikerének évét. Nagy-Britannia bizonytalan jövő elé néz egy másik populista felfordulás, a Brexit miatt. A hullám más, nagy államokat is elért, kezdve a Fülöp-szigetekkel. Franciaországban Hollande nem indul a jövő évi elnökválasztáson, mert Le Pen jó eséllyel megverné. A populista magyar és lengyel kormány továbbra is fittyet hány az EU-ra.

A The Economist kislexikon-rovata a Georgia-i Egyetem politológusához, Cus Mudde-hogy fordul segítéségért annak meghatározásához, hogy mi a populizmus. Eszerint olyan silány ideológia, amely szembeállítja a tiszta népet a korrupt elittel. Ezen az alapon azután kapcsolódhat egy sor combosabb eszmerendszerhez, mint a szocializmus, nacionalizmus, vagy a rasszizmus, hogy megmagyarázza a világot és igazolja a saját különleges programját. Kaczynski pl. vallási-nacionalista-populista, aki katolikus kézbe akarja venni az intézményeket a világi liberálisok elitjétől. Ugyanakkor Jan-Werner Müller, a Princeton-i Egyetem tanára szerint a populizmus lényege abban ragadható meg, hogy követői azt állítják: csak ők képviselik a népet, mindenki más illegitim. Van kirekesztő változata, ez kizárja a megbélyegzett csoportokat, a menekülteket és romákat. Ez a válfaj inkább Európára jellemző. A befogadó populizmus többnyire Latin-Amerikában fordul elő. Mindenesetre az a populista tétel, hogy az embereknek mindig igazuk van, nem kedvez a liberális demokrácia két elemének: a kisebbségek jogának és a jogállamnak.

A Neue Zürcher Zeitung kommentárja „Putyin engedelmes populistái” címmel arra inti az európai jobboldali populistákat, hogy ne sütkérezzenek túlságosan a Kreml aurájában, mert az veszélyes lehet. Ezek az erők félelem nélküli, erős nemzeti vezetőként tekintenek az elnökre, aki sikeresen lép fel a Nyugat részéről tapasztalható kiskorúsítás, illetve az amerikai hegemónia ellen. A keresztény civilizáció megmentőjeként ünneplik. A Front National, a Jobbik és a többiek képviselői rendszeresen elzarándokolnak Moszkvába. Oroszország szívesen támogatja a jobboldali-nacionalista szövetségeket, egész hálózatot tart fenn a földrészen. Az biztos, hogy neki érdeke Európa megosztottsága. Ugyanakkor nem szabad túlbecsülni ezt az összefogást, mert a jobboldali-nacionalista politikusok szinte soha nem jutnak el az orosz elithez, csak a másodvonallal találkozhatnak. Ám ezek a pártok készségesen hagyják, hogy a Kreml a maga céljaira használja őket. Persze más dolog a retorika és más dolog a nemzeti érdek. Ezzel együtt egyértelmű, hogy a populizmus mindenütt kiszámíthatatlanabbá teszi a politikát.