Világszerte csaknem 300 millióan, hazánkban pedig mintegy félmillióan érintettek a színtévesztésnek, illetve színvakságnak nevezett látási rendellenességben. A fiúknak régebben, amikor még kötelező katonai szolgálatot kellett teljesíteni, még jól is jött ez a „fogyatékosság”: meg lehetett úszni a besorozást. Aki viszont pilótának, vagy hivatásos gépkocsi- meg mozdonyvezetőnek állna, az ma sem örülhet ennek a gyógyíthatatlan génhibának.
Érdekes egyébként, hogy a férfiakhoz képest a nők jobb színlátók, ritkábban tévesztik össze a kéket a zölddel, vagy a vöröset a barnával. Egyszer talán majd eljön az idő, amikor az orvostudomány fejlettségének köszönhetően, színlátó gének beültetésével kiküszöbölhető lesz ez a hiányosság.
Aki csak a színskála bizonyos részét látja, az ősszel nem tud különbséget tenni a sárguló-barnuló lombozat megannyi árnyalatában, le kell mondania a természet színpompájáról. És hátrányt szenved a színtévesztés miatt a tájékozódásban is, mert lassú az észlelése, késleltetett a reakcióideje.

Mint a Samsung mai tájékoztatóján elhangzott, a férfiaknak nyolc, a nőknek pedig körülbelül egy százaléka érintett a színtévesztésben. A budapesti Műegyetem professzorának, Wenzel Klárának a vezetésével alakult meg – Colorlite néven – az a munkacsoport, amely korszerű diagnosztikai módszert dolgozott ki az egyes színtévesztési típusok feltérképezésére.
A Samsung ennek a gárdának a kutatási eredményeit vette alapul a SeeColors mobiltelefonos és a Tizen-alapú okostévé alkalmazáspár kifejlesztésénél.
A mai bemutatóan is kiderült, mennyire egyszerű a SeeColors használata. A használónak először (ingyenesen) le kell tölteniük azt a mobilalkalmazást, vagyis tesztet, amellyel meghatározható a színtévesztés fajtája. Ezt követően össze kell kapcsolni az okostelefonját a Samsung Smart tévéjével. Adott esetben az alkalmazás közvetlenül is letölthető a tévére. Az applikáció végezetül újrakalibrálja a képernyő színeit, s a színtévesztő használó máris valósághűen élvezheti a televíziós tartalmakat.

