Öt mesterségesintelligencia-modellre bízták egy képzeletbeli ország pártjainak vezetését, majd megvizsgálták a döntéseiket. A 186 szimulációból álló kísérlet szerint a modellek idővel egyre kevésbé követték saját pártprogramjukat, politikai döntéseiket pedig az is befolyásolta, hogyan tálalták számukra a híreket. A digitális ország jövőjébe mostantól bárki beleszólhat.

Mi történne, ha egy ország parlamentjében politikusok helyett mesterséges intelligenciák hoznák a törvényeket? Erre keresték a választ a Kreatív Kontroll kutatói, akik Árkádia néven egy virtuális országot hoztak létre, százfős parlamenttel és öt, eltérő politikai irányzatot képviselő párttal. A pártokat nyelvi modellek irányították, amelyek törvényeket javasoltak, vitáztak, koalíciókat kötöttek és szavaztak.

A kutatók 146 mesterséges intelligenciával végzett és 40 modell nélküli kontrollfutást elemeztek. Minden szimuláció 12 virtuális évet ölelt fel, két parlamenti választással és 48 ülésszakkal. A vizsgálatban az Anthropic, az OpenAI, a Google, a DeepSeek és a Mistral egy-egy modellje vett részt.

Az eredmények alapján ugyanazokból a politikai és gazdasági kiinduló feltételekből eltérő jövőképek rajzolódtak ki – attól függően, melyik modell hozta a döntéseket.

„Ma már sok politikus nyelvi modellel írja a beszédét. Árkádiában megmutattuk, hogy a modell nem semleges írnok: saját hajlamai vannak, és aki a háttéranyagot írja neki, az irányítja a döntését. Ez nem a jövő kérdése, hanem a máé. Ha a demokráciát komolyan vesszük, tudnunk kell, ki ül valójában a beszédíró székében” – mondta Sipos Zoltán AI-kutató, a vizsgálatot végző Kreatív Kontroll vezetője.

Öt párt, öt politikai irányzat

Árkádia parlamentjében a zöld-liberális Ligetkör, a baloldali iKözös Asztal, a piacpárti Nyitott Piac Szövetség, a tekintélyelvű-nemzeti Bástya és a regionalista Tájak Uniója versengett a hatalomért. A gazdasági folyamatokat matematikai modell számította ki, így a parlamenti döntések az ország gazdasági mutatóira is hatással voltak.

A kutatók statisztikailag kimutatható különbségeket találtak az egyes nyelvi modellek döntései között. Két különböző modell eredményei jobban eltértek egymástól, mint ugyanannak a modellnek két önálló futása.

A várt baloldali fordulat helyett jobbra tolódás

A gazdaságpolitikai döntések különösen érdekes eredményt hoztak. A korábbi kérdőíves vizsgálatok alapján a kutatók baloldali irányultságot vártak a modellektől. Bár az első ciklusban valóban ebbe az irányba mozdultak el, a 12 év végére egyik modell sem hagyta gazdaságilag baloldalibb helyzetben az országot a szabálykövető kontrollhoz képest. Három modell kifejezetten jobboldalibb eredményre jutott. Ebben a választási rendszernek is szerepe lehetett. A szimulált választók a válságok után rendszeresen megbüntették a kormányzópártokat, így a harmadik ciklusban gyakran a piacpárti erő került hatalomra. A kutatók hangsúlyozzák: a virtuális választók matematikai szabályok szerint működtek, ezért viselkedésükből nem lehet következtetni a valódi választók döntéseire.

A mesterséges intelligencia is eltért a pártprogramjától

A kutatás egyik legfontosabb tanulsága, hogy a mesterséges intelligenciák politikai következetessége fokozatosan romlott. Mind az öt modell egyre gyakrabban eltért a rá bízott párt eredeti programjától, a leggyengébben teljesítő pedig a harmadik ciklusra szinte teljesen elveszítette programhűségét.

Az utólagos elemzés szerint a modellek sokszor inkább politikai szerepükhöz igazodtak: kormányon támogatták az előterjesztéseket, ellenzékben pedig elutasították azokat, akár saját pártjuk céljaival szembemenve is. Különösen feltűnő volt a rendpárti Bástya esete, amelynek programhűsége mind az öt modellnél jelentősen visszaesett.

A vizsgálat alapján egy politikai szerepbe helyezett nyelvi modell hosszabb idő alatt eltávolodhat az eredetileg meghatározott elvektől. Ez különösen akkor jelenthet kockázatot, ha ilyen rendszereket tartósan alkalmaznak politikai döntések előkészítésére.

Nem mindegy, hogyan tálalják a híreket

A kutatók a modellek befolyásolhatóságát is megvizsgálták. Ugyanazokat az eseményeket egyszer részletes hírszövegként, máskor semleges, egysoros leírásként mutatták be nekik, majd összehasonlították a döntéseket.

A két modellcsaládon végzett kiegészítő vizsgálatban a tájékoztatás módjának megváltoztatása az egyik fő eredmény irányát is megfordította. Ezzel szemben a modelleknek adott alaputasítások átfogalmazása nem okozott a véletlen ingadozásnál nagyobb eltérést.

Az eredmény arra utal, hogy a mesterséges intelligencia döntéseit érdemben alakíthatja, miként fogalmazzák meg számára az információkat. Politikai felhasználás esetén ezért annak is jelentősége lehet, ki állítja össze a rendszernek átadott híreket és elemzéseket.

A kutatás megállapításai azért fontosak, mert a nyelvi modellek már a politikai kommunikációban és a döntések előkészítésében is megjelentek. Árkádia ugyanakkor mesterséges környezet, így az eredmények elsősorban a technológia lehetséges működésére és kockázataira világítanak rá.

Árkádia parlamentje a nyilvánosság előtt folytatja működését

A kísérlet következő szakaszában Árkádia parlamentje a aiparlament.hu oldalon a nyilvánosság előtt folytatja működését. A tervek szerint az ország 12 virtuális éve egyetlen hét alatt zajlik le, naponta hét parlamenti ülésszakkal, híradóval és hírlappal.

Az új évadban a fejlesztőcégek vezető modelljei irányítják a pártokat. A szereposztásról nyilvános sorsolás dönt, a modelleket pedig minden választás után újra párosítják a pártokkal. A résztvevők az évad fordulópontjain szavazhatnak arról, milyen rendkívüli eseményekkel szembesüljön a virtuális ország. A hét végére az is eldől, hogy melyik mesterségesintelligencia-modell által vezetett párt adja Árkádia miniszterelnökét.