„Egyszerű és tiszta nóta, / Gólyafészek, háztető -/ Nincsen benne semmi, ámde / Az legalább érthető.” – Nem tehetek róla, ez a strófa jutott eszembe Karinthy Frigyes Így írtok ti sorozatából, amivel Szabolcska Mihály egykor ünnepelt népies költőt figurázta ki, miközben Tusványoson a miniszterelnököt hallgattam.
Most már évek óta visszatérő elem, hogy egyszerű igazságokkal, néha meghökkentő és politikailag cseppet sem korrekt kijelentésekkel lepi meg a közönségét, nagyívű világpolitikai parabolákat rajzol fel, aztán megint nem történik semmi, jövőbeni víziói a legritkább esetben válnak valóra. Olyan ez, amikor az ember összekeveri a vágyait a rideg valósággal, de hát éppen az a magyar populizmus tuti receptje: olyan faék egyszerűségű dolgokat kell mondani, amit a közönség, tegyük hozzá, a brancsbéli, elkötelezett közönség hallani akar.
A kötelező díszítőelemeket, az ukrajnázást, a brüsszelezést, a liberális világ-összeesküvést Magyarország ellen, már kívülről fújjuk, ezekben nincsen semmi új.
Hanem azért az egyszerű igazságot, a tuti világmegváltó gondolatok hirdetőitől, akárcsak az örök életet ígérő elixír forgalmazóitól azért mégiscsak óvakodni kellene. Jól tudom, naiv elképzelés, mert ki ne akarna hinni egy boldog Magyarország ígéretében, ki nem szeretne egy sikeres és gazdagodó Magyarország büszke polgára lenni?! Csakhogy ettől, sajnos, épp a tusványosi szónok és emberei kitartó tevékenységének köszönhetően fényévekre vagyunk, lassan hozzánk képest a házigazda Románia is bezzeg-országgá válik.
Azt is jól tudom, ebben a digitalizált közéletben a lehető legegyszerűbb kommunikációs panelekkel kell operálni, lassan a szövegek, a beszédek is idejétmúlt ócskaságok lesznek, és helyüket átveszik az ultra-egyszerű üzenetek, á la Harcosok Klubja: zászló, zászló, szívecske.
Csak csendben jegyzem meg, az a bizonyos nemzeti színű lobogó, nekünk, akik cseppet sem vagyunk a falka tagjai, ugyanolyan fontos, ha nem fontosabb, mint a tusványosi közönségnek. Csak azt a bizonyos három színt, a pirosat, a fehéret és a zöldet a szívünkben és nem a kabátunk hajtókáján viseljük.
És nem szeretjük a silány, gyári készételként elénk tolt szónoki paneleket. Mi még szeretünk gondolkodni…
