„…ezúton is közlöm, hogy mindaz, ami ma zajlik, jóváhagyásom és beleegyezésem nélkül történik, és érte semmi néven nevezendő felelősséget nem vállalhatok.”
(Bálint György: Önarcképvázlat)

  1. január 21-én halt meg Bálint György író, újságíró, kritikus, műfordító. A humanizmus, a polgári és demokratikus értékek egyik legjelentősebb őrzője és képviselője, a publicisztika kiemelkedő alkotója a két világháború közti magyar irodalomban. 1942 október 27-én vonult be utolsó munkaszolgálatára Gödöllőre, „különleges munkásszázad”-ba, vagyis büntetőszázadba; egy hónappal később, november 27-én indították el szerelvényüket Ukrajnába. Ott halt meg.

Eltünt, – koppan a hír.
És dobban, dermed a szív bent.
Két bordám közt már feszülő, rossz fájdalom ébred,
reszket ilyenkor s emlékemben oly élesen élnek
régmondott szavaid s úgy érzem testi valódat,
mint a halottakét –
Mégsem tudok írni ma rólad!
Radnóti Miklós: Ötödik ecloga (Bálint György emlékére)
*
Személyes: Amikor kilépett belőlem a Rádió (2001), néhány hónapig a cipőm mellett jártam. Aztán megpályáztam a Bálint György Újságíró Akadémia igazgatói posztját. Elnyertem. Először is megtanultam Bálint Györgyöt, hogy taníthassam. Aztán belőle is Égtáj lett – bennem.
*
„Bálint György író, újságíró, kritikus, a két világháború közti publicisztika etalonja. 1924-től tizenöt éven át az Est-lapok munkatársa. 1941-től munkaszolgálat követ munkaszolgálatot. Tokaj, Újverbász, Gödöllő. Aztán a végállomás: Ukrajna. Sztarij Nyikolszkoje kórházában hal meg 1943. jan. 21-én.
*
Aki esetleg megzavarodik a politika (bármilyen politika) verbális önelégültségétől, tombolásától, kerítse elő A toronyőr visszapillant című gyűjteményét, hogy értse, mi van. Mindig mi van.” (Onagy Zoltán; irodalmijelen.hu)
*
„Szépen élni mostanában nagyon nehéz, szinte lehetetlen. Szépen meghalni néha még lehet”. (Bálint György)
*
„Mert helyeselni korlátlanul szabad. A helyeslésben senkit sem fog megakadályozni a Harmadik Birodalom vagy valamilyen más hasonló rendszer. Helyeslési szükségleteit mindenki szabadon elégítheti ki – ez az új emberi jogok kinyilatkoztatásának első és legfontosabb pontja, amit kellő örömmel kell üdvözölni. Végre egy szükséglet, amit mindenki szabadon, korlátlan mennyiségben kielégíthet. (…) Egy kis érzékkel és ügyességgel mindenki elsajátíthatja a helyeslés technikáját. Pár heti szorgalmas gyakorlás után a legnehezebb felfogású entellektüel is folyékonyan helyesel. További pár hét – és a szokványos, köznapi stílus helyett már finomabb, differenciáltabb módszerekkel is tud helyeselni. … Helyeslés után, bármelyik módszerrel dolgozunk is, tisztasági fürdő és gargalizálás ajánlatos. (Bálint György: Útmutató kezdő helyeslőknek, 1933)
*
„Ellenségei győztek, és őt megölték. Aztán barátai győztek, és megölték az eszméit. De ő ezt már nem látta, mert őt addigra már megölték. Udvariasan és mértéktartóan, de roppantul fájlalta, hogy a fasiszták meg akarják és meg fogják ölni, és nagyon szikáran és puritánul ugyan, de sajnálta, hogy nem olvashatja majd minden hónapban a Nyugatot és a Nouvelle Revue Française-t, és nem nézheti a Pozsonyi úton a nyári ruhás, festett ajkú nőket. Sajnálhatta is, hiszen amíg őt éppen ölték, Pesten játszott az operettszínház, játszottak a mozik, tréfás tárcákat közöltek a lapok, kalandvágyó fiatalasszonyok csábultak el, érett a szőlő, és feketén morajlott a végzet. Csak annyiban különbözött a meggyilkolt százezrektől, hogy tudta. Író volt hiszen az istenadta, az volt a dolga, hogy tudja, amit senki se mert tudni. Nem lehetett jó tudni: Bálint György írásai szomorúak. Ő írta, hogy „fölháborodom, tehát vagyok”, de nem is volt annyira fölháborodva. Inkább bánkódott.” (Tamás Gáspár Miklós: Az ember aki tudta; 2006.)
*
Felháborodom, tehát vagyok. A felháborodás – a mai társadalomban – a szellemi ember létének legmagasabbrendű kifejezése. Fel¬háborodni nem személyes sérelmekért, elvi alapon: ez az en-tellektüel végső és legintenzívebb teljesítménye, ez az ő barikád¬harca. Ifjú entellektüelek, tanuljátok meg a felháborodás művé¬szetét! (Bálint György: Intelmek kezdő felháborodókhoz; részlet)
*
„Percről percre tökéletesebbek a nagyszerű technikai eszközök, melyek leggyorsabban és legbiztosabban repítik szét a világban a legbárgyúbb közhelyeket és legvaskosabb hazugságokat.” (Bálint György)
*
„Aki arra született, hogy lásson, aki arra rendeltett, hogy nézzen, akit esküje kötött őrhelyéhez, az nem panaszkodhat.” (Bálint György: A toronyőr visszapillant)
*
“Harmincas vagyok és korszerűtlen. Nem mintha nem érteném ezt a kort – ó, nagyon is értem. Éppen ezért állok vele szemben, ezért tudom egyre kevésbé elfogadni. Azt hiszem, sokat vétkeztem ellene – hála istennek. Vannak törvényszékek, melyek előtt dicsőség vádlottnak lenni.”
(Bálint György: Önarcképvázlat; 1936)
*
„Besötétedett, hűvösen lebben a szél. Most kellene menekülni, ki tudja, lehet-e még, mire megint világos lesz. Maradok.” Maradt. Ukrajnában, az aknamezőn a II. Magyar hadsereg egyenruháját viselve – sapkarózsa nélkül – maradt. Maradt entellektüelnek, magyarnak, zsidónak, írónak, embernek – maradt példának. Megszégyenítve, megalázva, műveletlen katonáknak alárendelve fogolyként szabadon. Fölülkerekedve korán és helyzetén megmaradt nekünk.
Vélhetően utolsó írásában (Visszapillantás), mely különösképp megrendítő, feláldozza önmagát az emberiség tisztaságáért, tudatában saját felelősségének és kiválóságának. „Maradék nélkül fogyok majd el, utolsó porcikám együtt semmisül meg az utolsó hibás szóval, amit kiirtok. Nyom nélkül szűnök meg, elvontan és tökéletesen. Eltüntetett szövegeim sorsára jutok, megszűnésem megkoronázza életművemet. Mulatságos lesz és megnyugtató.”
(Koncsos Natália: Bálint György a korszerűtlen)
*
„Az irodalom a mítosz ellentéte. A mítosz elrejt, az irodalom megtalál; a mítosz a rejtvény, az irodalom a megfejtés. A mítosz valóságfölöttivé válik a maga leplezéseivel, az irodalom viszont mítoszfölöttivé válik a maga leleplezéseivel, melyek visszavezetnek a valósághoz.”
(Bálint György: Thomas Mann felolvas; 1936)
*
„Rotterdami Erasmus négy évszázaddal ezelőtt már megírta a butaság dicséretét. A kérdés azonban még mindig nem vesztette el időszerűségét. (…) Az idők folyamán demokratizálódott e finom és rugalmas irányzat – ma már nem fejeződik ki csupán egyes kimagasló személyekben, hanem intézményesedett, és széles rétegek sajátja lett.
(Bálint György: A butaságról; 1933)
*
„csendes, félszeg, kissé neurotikus ember volt. Teli volt gátlással és elfojtással, de tudatának fölényes ereje, világossága, formakészsége feloldotta ösztöneinek zavarát és visszavezette a természethez […] Halkan és tömören beszélt, utálta a frázisokat, egész magatartásában, modorában, minden kis gesztusában ellentéte volt a habzsoló, könyöklő, demagóg környezetnek, amelyben élni kényszerült. Belső előkelősége, tartózkodó formái, mellyel távol tartott magától mindent, ami közönséges, olcsó és vásári, korántsem csábították a kor tipikus intellektuális betegségébe: a városi entellektüel arisztokratizmusába.”
(Káldor György)
*
„Mindig és mindenkitől tanul az ember, a tintahaltól is tanulhat. Megtanulhatja a tinta értékét, ha eddig nem ismerte volna. Mert elég sűrűn előfordul, hogy egyes élőlények tintával próbálnak védekezni. […] De nem használ a tinta sem. Akár zavarossá teszi a vizet tintájával a hal, akár világossá és tisztává, a sorsa egy. Húsát megeszik az olaszok és rajtuk kívül még sokan. […] Mert nehéz ma piskóta alakú belső vázzal megélni a különböző éles fogú halászok között. A tintahalnak meg kellett érni a tinta csődjét. Éltető eleme, melynek nevét viselte, melyben rendíthetetlenül bízott, cserbenhagyta.”
(Bálint György: A tintahal)

„A rendetlenség nem válik renddé, ha annak nevezik. Az, amiért most annyi vér folyik, csak névleges rend. Az Európa-szerte terjedő új uralmi formák, melyek a tekintély jegyében fogannak és a rend nevét viselik, végeredményben csak rendszeresítik a rendetlenséget és hierarchiájuk segítségével igyekeznek a káoszt lerögzíteni. Egyre több európai országban van »rend« és vasfegyelem – és mégis egyre nagyobb a rendetlenség Európában.”
(Bálint György: Jégtáblák, könyvek, koldusok; részlet)


„Legyetek igazságosak: ne mérjetek egyenlő mértékkel.”
(Bálint György)