Parászka Boróka írása az előre megfontolt, aljas indokkal különös kegyetlenséggel elkövetett álkereszténykedésről és álpolitikaikritikáról. (A nyitó kép: Marabu/HVG.)
Amikor a magyar miniszterelnök elment leróni a kegyeletét Benedek pápa ravatalánál, történt egy médiahekk. Lefotózták, ahogy Olaszországban ebédel. Az ellenzék azonnal háborogni és röhögni kezdett a partedlis, látható elégedettséggel táplálkozó emberen. A kormánypárti sajtó pedig háborogni és röhögni kezdett a háborgó és röhögő ellenzékieken.
Pedig Benedek halála nagyon súlyos dologra emlékeztet. A magyar kormány – hasonlóan több jobb- illetve szélsőjobb nemzetközi szereplőhöz – épp Benedek pápára hivatozva sajátította ki és hamisította meg a kereszténységet, a katolicizmust az elmúlt években. Gyakran visszaélve és meghamisítva (vagy épp elhallgatva) Benedek pápa intelmeit.
A katolikus egyház ezt a politikai gyarmatosítást érzékeli. A maga módján és különböző szintjein próbál is tenni ellene. Ferenc pápától, mondjuk, a csíksomlyói ferencesekig, akik minden évben kérik: a somlyói búcsút egyházi és ne politikai rendezvénynek tekintsék a résztvevők.
Orbán Viktor magyarországi hívei és kritikusai nem. Mint ahogy a sokat hivatkozott Benedek pápa életművét sem nagyon ismerik. Holott ez ezer szállal kötődik mindennapjainkhoz.
Ezekről írta: hogyan torzult el a “családpolitika” az “apa férfi – anya nő” leegyszerűsítésig, holott Benedek például arról is írt, hogy a család az erőszakmentesség legbiztosabb tere kellene legyen. Vagy arról, hogy a nemzeti elkülönülés, érdekellentétek fölött ott az emberek nemzetek fölötti nagy közös családja. Ugye, hogy mennyire megváltoznak a hangsúlyok, ha odafigyelünk?
Nyilván nem figyelünk oda. Könnyeb a homáron röhögni, mint elgondolkodni melyik út vezet a demokrácia és melyik út a hiteles kereszténység felé. No, és melyik út vezet Budára.