Mennyi idő alatt jutnánk el Óbudáról Rómába, ha nem volna repülő, autópálya, sőt még benzin sem? És miért lehetett olcsóbb a hosszabb út? A Stanford Egyetem ORBIS nevű útvonaltervezőjével beléphetünk a római utazók világába. Induljunk Aquincumból: gyalog, kocsin, kereskedőként és hajóutas gyanánt. A szandált mindenki maga biztosítja.
Képzeljük el, hogy az útvonaltervező egyszer csak ezt közli: „A cél eléréséhez forduljon délnyugat felé, majd haladjon tovább néhány hétig.” Nem szoftverhiba történt. Mindössze visszakerültünk a Római Birodalomba.
Az ORBIS nagyjából ilyen időutazást kínál. A Walter Scheidel ókortörténész és Elijah Meeks digitális bölcsész nevéhez kötődő stanfordi vállalkozás nem egyszerűen római neveket ír egy mai térképre. Azt vizsgálja, mennyi időbe és pénzbe kerülhetett az emberek, az áruk és az információk mozgatása egy olyan világban, amelyet emberi és állati izomerő, szél és vízáramlás tartott mozgásban. (Orbis)
A modell hozzávetőleg a Kr. u. 200 körüli birodalom közlekedési viszonyait közelíti meg. Mintegy 750 helyszínt kapcsol össze szárazföldi, folyami és tengeri útvonalakkal; a gyaloglástól a váltott lovas továbbításig számos közlekedési lehetőséget különböztet meg. Nem az összes római település teljes utcatérképe, hanem a nagy távolságú kapcsolatok számítógépes modellje.
A legfontosabb felismerése pedig meglepően egyszerű: a közelség nem pusztán kilométer kérdése.
Beszállás Aquincumban
Egy magyar időutazónak kézenfekvő indulóállomás Aquincum, a mai Óbuda római elődje. Nem jelentéktelen, birodalomvégi megállóhelyről beszélünk: Kr. u. 106-tól Alsó-Pannonia helytartói székhelye volt, Óbudán pedig légió állomásozott. A mai romok helyén tehát katonai és közigazgatási központ működött, amelynek nagyon is szüksége volt az összeköttetésekre. (Aquincum)
Képzeletbeli utazási irodánkat nyissuk meg itt. A kínálat egyszerű: Róma, a Duna vidéke és Alexandria. Panoráma minden csomaghoz jár, garantált érkezési idő egyikhez sem. Az alábbi utazások gondolatkísérletek. A számpéldák a projekt közzétett modellfeltevéseit szemléltetik, nem fennmaradt római útinaplók adatai.
Aquincum–Róma: ugyanaz a cél, három különböző utazó
Első utasunknak Rómában van dolga, de pénze kevés. Nevezzük Marcusnak. Marcus gyalog indul, és alighanem már az első nap végén más véleménye lesz a „minden út Rómába vezet” közmondásról. Szép gondolat, csak mindegyiken menni kell.
Második utasunk módosabb: kocsit választ. Harmadik ügyfelünk kereskedő, akit nem elsősorban az érdekel, mikor pillantja meg az út végét, hanem hogy mennyi marad a hasznából, mire odaér.
Az ORBIS-ban ez három különböző kérdéssé alakítható: keressük a leggyorsabb, a legolcsóbb vagy a legrövidebb útvonalat? A három válasz nem szükségképpen azonos. Ráadásul külön engedélyezhetjük a szárazföldi, folyami, part menti tengeri és nyílt tengeri közlekedést. (Orbis)
Mielőtt nekivágnánk egész Itáliának, nézzük meg, mit jelent a közlekedési mód megválasztása. A projekt eredeti módszertanának napi haladási értékeivel egy feltételezett, 300 kilométeres szárazföldi mintaszakaszra, külön terepi többletek nélkül, a következő egyszerű számítás adódik:
| Közlekedési mód | A modell napi haladása | A 300 kilométer számított ideje |
|---|---|---|
| Gyaloglás | 30 kilométer | 10 nap |
| Szokásos magánutazás kocsin | 36 kilométer | körülbelül 8,3 nap |
| Gyors kocsi | 67 kilométer | körülbelül 4,5 nap |
| Ökrösszekér | 12 kilométer | 25 nap |
Ez nem az Aquincum–Róma út hossza vagy teljes menetideje, hanem az utazási módok különbségét bemutató számolási példa. A napi értékek is modellátlagok, nem minden utazóra érvényes teljesítménygaranciák.
A tanulság mindenesetre beszédes. Attól, hogy valaminek kereke van, még nem feltétlenül gyorsabb a gyalogosnál. Az ökrösszekér esetében a tempomat alapfelszereltség: az ökör nemigen hagyja magát siettetni.
Marcusnak tehát az idő, a tehetősebb utasnak a megfelelő jármű, kereskedőnknek viszont az áru mozgatásának költsége lesz a fő gondja.
Neki érdemes egy másik gondolatkísérletet is feladni: Aquincum–Aquileia–Róma. Aquileiát mi választjuk köztes állomásnak, nem valamely ellenőrzött, automatikusan kapott „legjobb útvonal” részeként. Az Adria északi végénél fekvő város a korai császárkor egyik jelentős és gazdag központja volt. Jó kiindulópont annak vizsgálatához, mit változtat az útiterven a tenger elérése.
Az első változatban ragaszkodjunk a szárazföldhöz. A másodikban engedjük meg a hajózást is, és ne az órát, hanem a pénztárcát figyeljük. Az ORBIS egyik alapvető tanulsága ugyanis a vízi szállítás költségelőnye a szárazföldivel szemben: egy hosszabb, vízi szakaszokat is tartalmazó út gazdaságilag kedvezőbb lehet a térképen rövidebb összeköttetésnél. (Orbis)
A kereskedő ezért nem feltétlenül kerülőt lát ott, ahol a türelmetlen utas igen. Ő esetleg nyereséget lát. Az áru nem panaszkodik, hogy mikor érünk már oda – legfeljebb akkor lesz baj, ha közben megromlik.
Aquincum–Singidunum: a retúr nem az odaút kétszerese
Második kirándulásunk célja Singidunum, a mai Belgrád római elődje, a Száva és a Duna találkozásánál. Aquincumból arrafelé hajózva a Duna folyásiránya a segítségünkre van. Hazafelé viszont ugyanaz a folyó már egészen más tárgyalópartner.
A projekt eredeti paraméterei a Közép-Dunán a civil folyami közlekedéshez lefelé napi 55, felfelé napi 20 kilométeres haladással számolnak. Egy pusztán szemléltetésül választott 220 kilométeres folyószakasz így lefelé négy, felfelé tizenegy napot jelentene. Ez sem az Aquincum–Singidunum út teljes hossza vagy menetideje, hanem a folyásirány hatását elkülönítő példa. A távolság ugyanaz. Az utazás mégsem ugyanaz.
Érdemes tehát a két várost előbb Aquincum–Singidunum, majd Singidunum–Aquincum sorrendben megadni, változatlan közlekedési beállításokkal. Utána külön kísérletként összehasonlíthatjuk a folyami és a szárazföldi lehetőséget. Így már nem pusztán azt kérdezzük, merre vezet az út, hanem azt is, hogy melyik irányban, milyen járművel érdemes használni.
Egy mai autósnak a retúr többnyire oda-vissza vezetést jelent. Képzeletbeli római hajóutasunknak külön hazajutási stratégiát is. A Duna nem ad retúrkedvezményt. Lefelé segít, felfelé benyújtja a számlát.
Aquincum–Alexandria: amikor a szél beleszól az útitervbe
Harmadik utasunk nagyobbat álmodik: Alexandriába készül. Ebben a gondolatkísérletben már különösen érdekes, hogyan kapcsolódhatnak egymáshoz a szárazföldi és a tengeri szakaszok.
Induljon először júliusban, majd próbáljuk meg ugyanezt januári indulással. Ezután hasonlítsuk össze a nyílt tengeri hajózást is megengedő változatot azzal, amelyben csak a part menti tengeri kapcsolatokat hagyjuk bekapcsolva.
A hajózásnál nem elegendő egyetlen állandó sebességgel elosztani a távolságot. Az ORBIS tengeri modellje a szelek irányát és erősségét, azok havi változásait, valamint a feltételezett vitorlás hajók teljesítményét is figyelembe veszi. Ehhez modern meteorológiai adatokat használ az ókori viszonyok közelítésére: nem egy kétezer éves alexandriai időjárás-jelentést találtak meg a kutatók. (Orbis)
Ezért az évszak megváltoztatása nem egyszerűen annyit jelent, hogy ugyanazt az utat „kicsit lassabbra” állítjuk. Más szélviszonyok mellett más hajózási lehetőségek válhatnak kedvezővé. A szél nem olvassa az útitervünket, és meglehetősen kevéssé érdekli, mikorra foglaltunk volna szállást.
Van itt egy további, nagyon is emberi probléma: az átszállás. A térképen egyetlen pont, a valóságban azonban várakozás, rakodás és szervezés lehet. Az ORBIS második változatának fejlesztői ezért külön időráfordítást is bevezettek a közlekedési módok közötti váltásokhoz. A fejlesztő bemutatója szerint már ennek megváltoztatása is módosíthatja a kiválasztott útvonalat. (Digital Humanities @ Stanford)
Alexandriai utasunknak tehát érdemes két tervet összevetnie: egy olyat, amelyben gyorsan jut tovább a kikötőkből, és egy olyat, amelyben minden váltásnak komoly időigénye van. A papíron villámgyors, sokszor átszálló kapcsolat előnye könnyen elolvadhat.
A rakparton állva pedig hiába vigasztaljuk magunkat azzal, hogy a következő hajónak „elvileg már itt kellene lennie”. Ezt a mondatot feltűnően jól ismerjük időgép nélkül is.
Dénárban számol, de nem római utazási számlát állít ki
Az ORBIS pénzügyi eredményeit is érdemes a helyükön kezelni. A költségmodellezés egyik fontos történeti támpontja Diocletianus Kr. u. 301-es ármaximáló rendelete. Ebben többek között tengeri fuvardíjak felső határait is meghatározták, denarii communes nevű számítási egységben. Ezek nem egy adott kereskedő fennmaradt árajánlatai, hanem hatóságilag előírt plafonok. (Orbis)
A program ráadásul különféle szállítási költségeket mutathat: például búzára, illetve kocsin utazó személyre vonatkozó értékeket. Egy kilogramm gabona fuvardíját tehát ne olvassuk úgy, mintha az a saját római nyaralásunk teljes részvételi díja volna.
A forintra váltás kísértésének is jobb ellenállni. Az érdekes kérdés itt nem az, mennyi aprót kellene vinnünk egy pénzváltóhoz, hanem az, hogyan aránylanak egymáshoz a különböző szállítási lehetőségek.
Nem időgép – gondolkodógép
Az ORBIS akkor a leghasznosabb, ha nem kezeljük percre pontos menetrendként. Nagy léptékű összefüggéseket és átlagos feltételeket modellez, nem egy konkrét utazó valamennyi lehetséges kalandját. A módszertan kifejezetten hangsúlyozza ezt a különbséget. A feldagadt boka, a vita a fuvarossal és az ellenállhatatlanul jó út menti ebéd maradjon képzeletbeli hőseink magánügye.
A program egyik különösen szemléletes lehetősége, hogy a helyeket nemcsak földrajzi távolságuk, hanem elérési idejük vagy költségük szerint is elrendezi. Az így kapott, szándékosan torzított térképen másként fest a birodalom: a könnyen elérhető pontok „közelebb kerülnek”, a nehezen megközelíthetők eltávolodnak.
Ez iskolai feladatnak is remek. Egy csoport legyen aquincumi kereskedő, egy másik sürgős ügyben utazó hivatalnok, a harmadik takarékoskodó gyalogos. Mind ugyanoda tartanak. Vajon ugyanazt az útvonalat választják? És ha nem, melyiküknek van igaza? Éppen ez a szép benne: mindegyiküknek lehet. Az ORBIS-szal Aquincum sem pusztán néhány megmaradt fal és egy letűnt világ neve lesz, hanem indulóállomás. Innen nézve Róma, Singidunum és Alexandria nem csak pontok a történelematlaszban, hanem különböző nehézségű, költségű és időigényű vállalkozások. Igaz, hogy minden út Rómába vezet? Lehetséges. De mielőtt elindulunk, azért kérdezzük meg: gyalog számolta, vagy ökrösszekérrel?
A 300 és 220 kilométeres számítások jelölt szemléltető példák, az aquincumi utak pedig összehasonlításra javasolt forgatókönyvek. Az összeállítás az AI segítségével készült.
