Forrás: MTI Fejes Pétert, a volt Vas megyei főügyészhelyettest javasolta legfőbb ügyésznek a köztársasági elnök. Fejes Péter jogász, egyetemi oktató, a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja, 2025-ben ment nyugdíjba. Baka András hangsúlyozta: Fejes Pétert szakmai életútja, vezetői tapasztalata és erkölcsi tartása alkalmassá teszi arra, hogy helyreállítsa az ügyészség pártatlan, kizárólag a törvénynek alárendelt működését, és elindítsa a szervezetet a közbizalom visszaszerzésének útján.
„Az Országgyűlés döntése most nem pusztán egy tisztség betöltéséről szól, arról dönt, kire bízza az ügyészség szakmai és erkölcsi megújítását. Erre a feladatra én Fejes Pétert alkalmasnak tartom”, mondta az államfő.
Kiemelte, a jelenlegi helyzetben történelmi lehetőség kínálkozik az új alkotmány megfogalmazására, ami önmagában még nem garancia a jogállam megteremtésére, mert az csak akkor működhet, ha az intézmények és vezetőik érvényt szereznek elveinek.
Hozzátette: az alkotmányban rögzített jogállamiság egyik alapintézménye a független, a törvényeknek és a szakmai hivatástudatnak alárendelt ügyészség, amely felé az első lépés, hogy Fejes Péter személyében új jelöltet állít a legfőbb ügyészi tisztségre. egész szakmai életét az ügyészi hivatásnak szentelte, és rendelkezik azzal a tapasztalattal, függetlenséggel és személyes tartással, amelyre az ügyészség megújításához szükség van, jelentette ki Baka András.
A legfőbb ügyészi tisztség másfél hónapja, a legfőbb ügyész büntetőjogi helyettesének posztja pedig több mint egy éve betöltetlen. Mindeközben az ügyészség szakmai és társadalmi megítélése mélypontra jutott, súlyos integritási, szakmai és etikai ügyek kerültek felszínre, a szervezeten belül bizalmatlanság, bizonytalanság alakult ki, a közbizalom pedig megrendült – mondta a köztársasági elnök.
Az ügyészség tekintélyének helyreállítása nem belső szervezeti ügy, az az állam tekintélyéről, a törvény előtti egyenlőségről szól. Arról szól, hogy a közösség tagjai bízhatnak-e a jog következetes érvényesítésében.
A bizalmat egyetlen kinevezés önmagában nem állítja helyre, ehhez világos és átlátható döntésekre, azonnali intézkedésekre, hosszú távú építkezésre és az ügyészi kar együttműködésére lesz szükség – hangsúlyozta, hozzátéve, a változás irányát és hitelét azonban a vezető személye határozza meg.
Az államfő azt mondta: a jelölést megelőző egyeztetések megerősítettek abban, hogy a szervezetet olyan embernek kell vezetnie, aki egészében átlátja annak szakmai és emberi viszonyait, képes szembenézni a hibáival, van tartása megvédeni mindazt, ami érték az ügyészi hivatásban.
Kiemelte, hogy Fejes Péternek nincs pártkötődése, politikai szempontból aggályos ügy érdemi megítélésében nem vett részt. Főügyészi megbízatása Polt Péter legfőbb ügyész döntésével, bizalomvesztésre hivatkozva szűnt meg, ügyészi szolgálatát pedig tavaly novemberben az életkori korlátozás következtében kellett befejeznie.
Pályája azt mutatja, hogy nem politikai lojalitáshoz, hanem a törvényhez és hivatása szabályaihoz igazodott. Ismeri a szervezet értékeit és hibáit, és megvan benne az elszántság ahhoz, hogy az előbbieket megőrizze, az utóbbiakkal pedig következetesen szembenézzen – mondta a köztársasági elnök.
Fejes Péter röviden arról beszélt, hogy legfőbb célja az ügyészségi szervezetben a hagyományos értékrend és az önbecsülés visszaállítása, a társadalmi megbecsülés visszaszerzése, a szakmaiság és a politikamentesség érvényre juttatása.

