Október 23-án Ursula von der Leyen elnök Magyarországra látogatott, hogy részt vegyen az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségeken. Az Országház felsőházi üléstermében tartott megemlékezésen elmondott beszédét szó szerint közöljük:

Hetven évvel ezelőtt, egy fényes, napsütéses délutánon a magyar fiatalok összefogtak, és megváltoztatták a történelem menetét. Békés szándékkal, erkölcsi tisztasággal és elképesztő bátorsággal álltak ki, hogy harcoljanak a szabadságért, a demokráciáért és Európáért. A véres megtorlás nem váratott sokat magára. A szovjetek tankokat és csapatokat küldtek a munkások és a diákok ellen. Ám az 1956-os vértanúk példamutató bátorságukkal reményt keltettek. Ahogy Václav Havel fogalmazott: „A remény határozottan nem ugyanaz, mint az optimizmus. A remény nem az a meggyőződés, hogy valami jól fog alakulni, hanem az a bizonyosság, hogy valaminek van értelme, függetlenül attól, hogyan alakul.” Ez az üzenet ért célba világszerte, amikor közölték a Sztálin szobrának ledöntéséről készült képeket. Amikor hírt adtak a sebesülteket ellátó orvostanhallgatókról. Amikor a rádió a legvégsőkig a szabad Magyarország hangját sugározta.

Ezeken a képeken – nem először és nem utoljára – Európa és a világ Magyarországra figyelt, és meglátta a reményt. És tegyük fel magunknak a kérdést: miért cselekedtek ilyen brutálisan a szovjetek? Mi végett kerülhetett sor a könyörtelen elnyomásra és annyi ártatlan élet kioltására? A válasz egyszerű – a szovjetek is féltek. Féltek az emberektől, akiknek a nevében állítólagosan cselekedtek. Féltek, hogy ha Magyarország népe győzedelmeskedik, a demokrácia iránti vágy teret nyer. És féltek, mert tudták, hogy míg az elnyomás csak még több elnyomás révén maradhat fenn, a szabadság olyan tűz, amely könnyen lángra lobban.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Miért gyűlünk össze, hogy megünnepeljük a maihoz hasonló évfordulókat? Azért gyűlünk össze, hogy gyászoljunk, mert magyarok tízezrei vesztették életüket, illetve sebesültek meg. Azért gyűlünk össze, hogy emlékezzünk azokra, akiket letartóztattak, bebörtönöztek és hidegvérrel kivégeztek, noha sokan közülük éppen hogy csak betöltötték 18. életévüket. Azért gyűlünk össze, hogy gyászoljuk a száműzötteket, azt a 200 ezer embert, akik elmenekültek otthonaikból és akik közül a legtöbben soha nem tértek vissza. De mindenekelőtt azért gyűlünk össze, hogy kimondjuk: áldozatukat sohasem fogjuk hiábavalónak érezni.

Magyarország népe az esélytelenséggel dacolva harcolt a szabadságért, a demokráciáért és az igazságosságért, és olyan értékek mellett állt ki, melyek meghatározzák a mai Európáról alkotott képünket. Szabad választások. Szólásszabadság és gondolatszabadság. Szabad élet. Korrupció nélküli kormányzás. Ezek nem absztrakt követelések voltak az utcára vonuló fiatalok számára. Ezekért az elvekért az életüket adták. Emlékezetük felidézi számunkra, hogy a demokrácia győzelme nem elkerülhetetlen. A történelem nem sugárút. Minden generációnak meg kell vívnia a saját küzdelmét, hogy újjáélessze szabadságainkat és demokráciánkat. Erkölcsi értelemben ez ennek az évfordulónak a szíve-lelke. A tanulság, amit soha nem szabad elfelejtenünk. Ma itt, Önök előtt állva semmi szükség emlékeztetőre: Önök jól tudják, hogy mit jelent a demokrácia újjáélesztése.

Hat hónappal ezelőtt a magyarok egy új fejezet mellett tették le a voksukat. Arra szavaztak, hogy túllépnek a megosztottság évein, a bizalomvesztésen, a szabadságjogok visszaszorulásán, a jólét csorbításán. Tízből nyolc magyar élt szavazati jogával. Sokan közülük most szavaztak első alkalommal. A kommunista uralom vége óta ez volt a legmagasabb választási részvétel. Aznap éjjel az emberek az utcán ünnepeltek. Idegenek együtt örültek. Az ünneplés nem terv szerint zajlott, az öröm spontán és felszabadultan kért utat magának: kreatív, reményteli és őszinte volt.  És itt a Duna partján – ahol 70 évvel azelőtt emberek vonultak az utcára és adták az életüket azért, hogy Magyarországon demokráciát teremtsenek –, azon az éjszakán az emberek táncoltak és ünnepelték, hogy Magyarországon újjáéledt a demokrácia. És ez az ország ismét elküldte a világnak a remény üzenetét. Világossá tette, hogy a demokratikus visszacsúszás visszafordítható. Hogy a dezinformációt és a félelemkeltést le lehet győzni. Hogy a demokrácia jövője a nép kezében van. És ahol összefogás van, ott a demokrácia is győzedelmeskedik.

Jól esik ma visszatérni Magyarországra, egy újjászületett országba. Én személy szerint nagyon otthon érzem itt magam. És ma egy egyszerű üzenetet hozok. Egy család vagyunk. Az Önök története egyúttal a mi európai történetünk is. Az Önök jövője egyúttal a mi európai jövőnk is. Önök ismételten az Uniónkba helyezték bizalmukat és hitüket. És ez a bizalom megtisztel bennünket.

Tisztelt Miniszterelnök Úr, kedves Péter!

Amikor közvetlenül a választások után találkoztunk, megállapodtunk abban, hogy közösen lépünk előre. Magyarország küzdeni fog a korrupció ellen és helyreállítja a jogállamiságot. Önök az eredmények érdekében keményen dolgoznak. Megerősítették a csalás és a korrupció elleni küzdelemre vonatkozó szabályokat. Átláthatóbbá tették a közpénzek elköltésének mikéntjét. Magyarország csatlakozik az Európai Ügyészséghez. Önök e lépésekkel a magyarok kívánságának tesznek eleget. És e reformok valódi eredményeket hoznak. Magyarország ismét lehívhatja az európai forrásokat. A Horizont Európa program ismét hozzáférhető. És minden magyar diák ismét részt vehet az Erasmus programban. Végre! Már nagyon hiányoltuk őket. És ez még nem minden, az idei év végéig a NextGenerationEU-tól kezdve a tudományos élet szabadságához kapcsolódó alapokig további fejlemények várhatók. A komoly erőfeszítések tehát eredménnyel járnak. A befektetői bizalom erősödik. Magyarország közös jövőnk iránti megújult elkötelezettségének köszönhetően pedig Európa is erősebb. Ma itt mindannyiuknak, akik ezt az új fejezetet írják, Európa köszönetét fejezem ki.

Hadd zárjam gondolataimat Magyarország egyik igaz barátja és egy nagyszerű európai, Albert Camus szavaival. A forradalom első évfordulóján ezeket a szavakat írta, amelyek ma is ugyanolyan visszhangot keltenek, mint akkor: „Nehéz minékünk méltónak lenni ennyi áldozatra. De meg kell kísérelnünk, feledve vitáinkat, revideálva tévedéseinket, megsokszorozva erőfeszítéseinket, szolidaritásunkat egy végre egyesült Európában.” Sok évtizedbe és még több küzdelembe telt, de Európa egyesült. És egységes is maradt. A mi feladatunk, hogy Európa egysége fennmaradjon. Most, és még sokáig.

Köszönöm. Éljen Magyarország! Éljen Európa!

Forrás: Európai Bizottság