Igazán jó portrét akkor tud csinálni, ha felkészült, ismeri az alanyt kívülről-belülről, és szeretné megtalálni azt a ritka pillanatot, amivel ki tudja fejezni, miként látja az illetőt, mit gondol róla – szól Szalay Zoltán receptje.
„Több tekercset lőttem el Latinovits Zoltánra, amikor az Ady-lemez borítójához készítettem képeket. Egyetlen pillanat volt olyan, amilyet én szerettem volna. Kétszer sikerült exponálni, a másodiknál már ugyanarra az öntudatos színészi állapotra hozta magát vissza, mint amiben addig volt. Én viszont az embert szerettem, szeretem bemutatni” – vallja Szalay, aki gimnazista kora óta ismerte az ominózus fotózás idején már nagybeteg színészt. Készített róla egy sorozatot a rádióban is, amikor éjszakánként Latinovits az Utazás a koponyám körült mondta fel fejezetenként. Akkor már vele volt egy orvos is, hogy kéznél legyen, ha szükség van rá.
Jóformán nincs olyan, ma is dolgozó fotós, aki valamilyen formában ne lett volna a szakma nagy öregének tanítványa.
„Egy kép olyan, mint egy mondat, a képsorozat pedig egy kis novella. Kell, hogy legyen eleje, közepe, vége. Mindennek a helyén kell lennie. Egy sorozat esetében tudni kell, melyik a meghatározó kép és a végén mi a poén” – magyarázza Szalay… „Nehéz szakma. Bár könnyű feljutni a csúcsra, de komoly szakmai felkészültség kell ahhoz, hogy valaki tartósan megmaradhasson ott. Na. meg, sok munka és elhivatottság.”
Szalay Zoltánról objektíven
1935-ben született. Tizenkilenc éves korában a Fővárosi Fotó riportosztályára került. 1958-tól harminc évig a Rádió- és Televízióújságnál dolgozott. Közben elvégezte a MÚOSZ Újságíróiskolát, majd 1964–84-ig fotóriporterként a Hírlapkiadó Vállalatnál dolgozott. 1978-tól már nem diákként, hanem a fotóriporteri tanszék vezetőjeként volt jelen a MÚOSZ-iskolában. A Magyar Hírlap fotórovatát 1985–90-ig vezette, és közel 15 évig ő állt a Fiatal Fotóriporterek Stúdiójának élén. 1990-ben alapító képszerkesztője volt a Kurírnak. 1994-ben újabb lapalapításban vett részt: a Blikk képszerkesztőjeként két évig dolgozott a napilapnál. 1996 óta szabadúszó: tanít, kiállítást rendez.
Munkájáért számos díjat kapott: 
a többi között a Magyar Televízió elnökének nívódíját (1978), a Munka Érdemrend ezüst fokozatát (1987), a Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjét (1995), a Táncsics Mihály-díjat és a Pulitzer-emlékdíjat, a MÚOSZ-életműdíjnak számító Aranytoll-díjat és a Szabad Sajtó Díjat.
Fotózta Kádár Jánost és Antall Józsefet. Jurij Gagarint. Kóbor Jánost és Presser Gábort. Örkény Istvánt és Déry Tibort. Gobbi Hildát. Szinte minden közéleti szereplőt, művészt és politikust. A lebontott Nemzeti Színházat 1965-ben, a vidéken ingázók mindennapjait, a fizetésnapon miskolciakat a hatvanas években. Mindent, amit érdemes volt. Ilyenek voltunk című kötete a múlt ötven évet örökítette meg képekben.
„Mert a kép, még a legelvontabb is, csak objektív lehet. Mi magunk tesszük azzá. Mert a képbe önmagunkat látjuk bele. Feketén-fehéren. Árnyaltan. A magunk szemével…” – olvasható Göncz Árpád bevezetőjében a 2004-ben megjelent kötetben.
(Részletek László Éva Lilla Legendás fotók nyomában Szalay Zoltánnal címmel, 2012. március 26-án a hvg.hu-n megjelent írásából.)
Szalay Zoltán Visszanéző című fotókiállítását Papp Gábor, a BBC History magazin főszerkesztője nyitja meg szeptember 4-én, csütörtökön délután fél hatkor a Cultiris Galériában (Örkény István Könyvesbolt, Budapest, XIII., Szent István krt. 26.)
