A Gyermekek Egészsége Program (GYERE) három évre szóló ütemtervet dolgozott ki a tíz évvel ezelőtt alapított EPODE közreműködésével. Elsőként Dunaharaszti csatlakozott – a Coca-Cola Alapítvány támogatásával – a programhoz; három éven át követik nyomon kiskorúak súlyát. A 6–12 évesek esetében külön is mérik a kilókat és a testmagasságot. A fő cél az egészséges táplálkozás és a mozgás népszerűsítése. A húszezer lakost számláló településen mintegy 4500 18 éven aluli él, harmada 6-12 éves. A gyermek-egészségügyi program szakmai vezetését a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének szakemberei látják el, és a munkát támogatja az egészségügyi kormányzat, illetve Semmelweis Orvostudományi Egyetem és az Országos Gyermek-egészségügyi Intézet. Egyébként az idén meghirdetett átfogó kampánnyal a francia kezdeményezésre létrehozott EPODE egymillió gyermeket és serdülőkorút szeretne elérni, hiszen földrészünkön minden harmadik 11 éves gyermek túlsúlyos.
Csányi Péter, az ermber-minisztérium főosztályvezetője szerint Magyarországon húsz év alatt megháromszorozódott az elhízott gyermekek száma. Fontos, hogy a helyi közösségek az eddiginél többet tegyenek a felnövekvő nemzedék egészségéért, például hathatósan ellenőrizzék az iskolai közétkeztetés színvonalát, szorgalmazzák a sportolást. Népegészségügyi adatokból ugyanis egyértelműen kiderül, hogy a mozgáshiányos életmód és a helytelen táplálkozás miatt már korán kialakulhat a cukorbetegség, és a kövérség további szövődményekkel, szív- és érrendszeri betegségekkel járhat.

A mostani dunaharaszti program egyszersmind közösségteremtő is. A dietetikusok a felkeresik az iskolákat, felmérik, milyen mértékű az elhízás a kiválasztott településen. A szakemberek negyedévenként értékelik az eredményeket, és próbálnak mind több dunaharasztit bevonni a felvilágosításba, hogy az egészséges életmód kiterjedjen a mindennapokra – a piactól a családi vacsoráig.

