Gulyás Balázs, a „Százezren az internetadó ellen” című, az új közteher ellen szerveződő Facebook-oldal alapítója azt mondta: vasárnapi tüntetésükön már nagyon sokan megmutatták, hogy a „magyar nép nem kér” Orbán Viktor miniszterelnök internetadójából.

A tüntetők mobiltelefonjaikkal világítanak az internetadó bevezetése ellen meghirdetett demonstráción a belvárosi József nádor téren 2014. október 28-án. (MTI Fotó: Beliczay László)

Várady Zsolt, az iwiw közösségi portál alapítója a teret teljesen megtöltő tömeg előtt azt mondta, azért a nulla kilométerkőhöz mennek, mert ezzel akarják megüzenni a kormánynak, hogy mennyi adót fizetnének az internet-használatért.

„Az internetadó egy jelképe a kormány önkényuralmának” – hangoztatta, majd hozzátette: „Sokan vagyunk, és a céljaink tiszták, éppen ezért az internetadó bevezetését meg tudjuk akadályozni”. Szólt arról is, hogy az adó korlátozná az internet és az információ szabadságát is. „Az ideális adó mértéke nem 5000 vagy 700 forint, hanem nulla” – hangsúlyozta.

Az internetadó bevezetése ellen meghirdetett demonstráció résztvevői a belvárosi József nádor téren 2014. október 28-án. (MTI Fotó: Marjai János)

Várady Zsolt kijelentette: nem csak az internetadót kell legyűrnünk, el kell hinni, hogy képesek vagyunk befolyásolni az államot.

Az internetadó bevezetése ellen meghirdetett budapesti demonstráció résztvevői mobiltelefonjaikkal világítanak az Erzsébet hídon 2014. október 28-án. (MTI Fotó: Marjai János) Füzessy Károly diákaktivista felhívta a figyelmet arra, hogy nemcsak Budapesten, hanem más magyarországi nagyvárosokban, sőt Varsóban is tiltakoznak az internetadó ellen. Az aktivista nyílt vitára szólította fel Orbán Viktor miniszterelnököt az internetadóról. Ha nem sikerül meggyőzni, vagy nem jön létre a „nemzeti konzultáció”, akkor folytatják tiltakozást – tette hozzá. Nem fogják hagyni, hogy megszavazzák az adót rögzítő törvénytervezetet. Részleteket ezzel kapcsolatban nem közölt ugyan, de azt mondta, legkésőbb a szavazás napján újra találkoznak, és megakadályozzák, hogy „kivessék az igazságtalan és szükségtelen adót”.

A beszédeket követően a tömeg egy platós teherautó mögött megindult a József nádor térről, a Nemzetgazdasági Minisztérium épülete elől az Erzsébet tér, Astoria, Erzsébet híd, Lánchíd utca útvonalon a Clark Ádám térre. Amikor a „Nem a netadóra” feliratú transzparenst a menet legelején vivő aktivisták az Erzsébet híd elejéhez értek, a tömeg vége a Dohány utca magasságában vonult.

Egy személyt elengedtek, a többi őrizetbe vett tüntetőt szerdán bíróság elé állítják

(MTI, 17:52) Az internetadó elleni vasárnap esti budapesti tüntetésen őrizetbe vett hat személyből egyet szabadon engedtek, a többi gyanúsítottat viszont szerdán bíróság elé állítják – közölte a Fővárosi Főügyészség szóvivője kedden az MTI megkeresésére.

Bagoly Bettina azt írta: az illetékes kerületi ügyészség – megvizsgálva a rendelkezésre álló bizonyítékokat – nem értett egyet a nyomozóhatóság előterjesztésével, és egyik gyanúsított előzetes letartóztatására sem tett indítványt.
Az egyik gyanúsított – egy 26 éves férfi – azonnali szabadlábra helyezésére utasította a nyomozóhatóságot az ügyészség, mivel álláspontja szerint az ő részvétele a bűncselekmény elkövetésében kétséget kizáróan nem bizonyítható.
A többi gyanúsítottat garázdaság bűntette miatt gyorsított eljárásban, még az őrizetbe vétel időtartama alatt, szerdán bíróság elé állítják – tájékoztatott a szóvivő.
Az internetadó elleni vasárnap esti budapesti tüntetés végén a szervezők a Hősök terén elköszöntek a demonstrálóktól, a tüntetők egy része azonban a Lendvay utcai Fidesz-székházhoz ment. Megdobálták az épületet, több ablakát bedobták, redőnyöket is megrongáltak, kidöntötték a kerítés egy darabját, és néhányan felmásztak a székház földszinti erkélyére.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn kora hajnalban közzétett közleményében azt írta: a rendőrség hat embert vett őrizetbe garázdaság miatt. Azt írták, hogy a Fidesz székházánál vasárnap nem sokkal 20 óra után az arcukat eltakaró, a székház két nyílászáróját megrongáló, az ingatlan kerítését bedöntő, erkélyére felmászó csoport tagjai közül a rendőrség azonosította, elfogta, előállította, gyanúsítottként kihallgatta és őrizetbe vette G. Antal és Z. András 19 éves, Sz. I. Ábel 21 éves és B. Gábor 33 éves budapesti lakost, Sz. Zoltán 35 éves tatabányai lakost és R. Milán 26 éves soproni lakost.

Az internetadó bevezetése ellen Budapest mellett több nagyvárosban is tüntettek kedd este.

Az internetadó bevezetése ellen meghirdetett demonstráció résztvevői a debreceni Kossuth téren 2014. október 28-án. (MTI Fotó: Czeglédi Zsolt)

Debrecenben, a Nagytemplom előtti Kossuth-szobornál rendezett tüntetés szónokai a „közösségek elleni támadásnak” nevezték az internetadót, valamint „élhető országot és élhető közösségeket” sürgettek.

A tüntetők mobiltelefonjaikkal világítanak az internetadó bevezetése ellen meghirdetett demonstráción a belvárosi József nádor téren 2014. október 28-án. (MTI Fotó: Beliczay László)

Nyíregyházán

A tüntetők mobiltelefonjaikkal világítanak az internetadó bevezetése ellen meghirdetett demonstráción a szegedi Klauzál téren 2014. október 28-án. (MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely)

és Szegeden a demonstrálók használt számítástechnikai eszközöket szórtak a helyi Fidesz-iroda elé.

Az internetadó bevezetése ellen meghirdetett demonstráció résztvevői Győrben 2014. október 28-án. (MTI Fotó: Krizsán Csaba)

Tüntetés volt Miskolcon,  Győrött és

Az internetadó bevezetése ellen meghirdetett demonstráció résztvevői a pécsi Széchenyi téren 2014. október 28-án. (MTI Fotó: Sóki Tamás)

Pécsett is.

A demonstrációk valamennyi helyszínen békésen, rendbontás nélkül fejeződtek be.

Londoni tiltakozás az internetadó bevezetése ellen; tessék kattintani!

 Az internetadó előnyei és hátrányai

(Haszon Hírlevél) Az új adó 2,9 millió háztartás és 600 ezer vállalat 6,8 millió előfizetését érinti. A költségvetés várható haszna 30 milliárd forint lehet, ami az összes bevétel 0,2, a GDP 0,1 %-a, vagyis az egyenleget érdemben nem befolyásolja-mondta a Világgazdaságnak Vakhai Péter, a Kopint-Tárki kutatója. Az okozott kár azonban még az adó visszafogott formájában is jelentős, mert a kormány megakasztja azt a technológiai fejlődési trendet, ami a versenyképesség javulását eredményezte Magyarországon. (Nem beszélve a kedvezőtlen nemzetközi reakciók hatásáról) Tavaly egyébként a magyar háztartások 71%-ának volt szélessávú előfizetése, ami alig marad el az eurozóna 76%-os eredményétől.

 

 

EFJ: az internetadó korlátozza a média szabadságát

 

(eMaSa, 2014. október 29., 17:14) Az Európai Újságíró Szövetség (EFJ) felszólítja Orbán Viktort, hogy „tegyen le antidemokratikus tervéről”, ne vezesse be az internetadót, „kezdjen el hallgatni a népére, és értse meg a média fejlődésének valóságát” – olvasható az EFJ közleményében.

 

„Oktalanság és távol áll a valóságtól Orbán kormányának gondolata, miszerint az internetadónak helye lenne a mai digitális korban” – fogalmaz a közleményben Mogens Blicher Bjerrregård, az EFJ elnöke. „Ez már abból is látszik, hogy több tízezer tüntető vonult fel a kedd esti demonstráción az adó bevezetése ellen.”

 

 

A közlemény, amely ismerteti az internetadóról szóló törvényjavaslatot, leszögezi: végül nem a szolgáltatókat, hanem a fogyasztókat fogja terhelni az adó.

„Egy ilyen intézkedés valódi célja láthatóan az, hogy megakadályozza a polgárokat az információhoz jutásban, és hogy korlátozza a média szabadságát” – figyelmeztet az elnök.

A közlemény emlékeztet arra is, hogy az Európai Bizottság szintén kritizálta az internetadót, mondván, az „rettenetes ötlet”. Ryan Heath, Neelie Kroes (az Európai Bizottság digitális területért, a többi között a médiáért felelős politikusának) szóvivője azt mondta: az adó „aggasztó sémába illeszkedik: olyan intézkedések sorába, amelyek a szabadságjogokat korlátozzák anélkül, hogy abból különösebb gazdasági vagy társadalmi haszon származna”.