A mókamester színésznek készülő lánya is ott volt az eseményen: Bajor Lili meghatottan emlékezett édesapjára, s mint mondta, gondoskodni fog róla, hogy amikor majd fellép, mindig maradjon egy üres szék a színházban. Hiszen ez azt fogja jelképezni, hogy Bajorimi a túlvilágról is figyelemmel kíséri gyermeke pályafutását.
A könyvesboltban azonban nem maradt üresen egyetlen szék sem, sőt állóhely is alig akadt azoknak, akik eljöttek az emlékkönyv bemutatójára. Bajor Imrét sokan szerették, művészetének rajongói azonban most már csak a megőrzött felvételeknek köszönhetően derülhetnek páratlan humorán, alakításain.
A „Bajorimi a Kicsihuszár” című könyvben megszólaló pályatársak méltán említik a művészt olyan legendákkal együtt, mint Latabár Kálmán, Kabos Gyula. Már gimnáziumi éveiben is színésznek készült Bajor Imre, ám mint őszintén bevallotta a könyv szerzőjének: a szakmáról akkor vajmi keveset tudott. Inkább a bohém életforma, a bulizós ifjúkor továbbélése vonzotta. Először segédszínészként élesítgette oroszlánkörmeit a vidéki tájolásra „szakosodott” Déryné Színháznál, majd a Balettcipő nevű budapesti éjszakai bár alkalmazta őt afféle gegmennek. Ott ismerkedett össze Verebes Istvánnal, aki meghívta a Játékszínbe, ahol a Hyppolit, a lakáj egyik szerepét alakította. Az előadássorozat meghozta a várva várt sikert, és további fellépések lehetőségét – egyebek mellett a Rádiókabaréban, a televízióban (Heti Hetes) és az Operettszínházban.
Bajor megjárta a mennyországot és a poklot: szülei késői, elkényeztetett gyerekeként mindent megkapott, közönsége imádta, sorsa mégsem volt irigylésre méltó. Az éjszakai élet, a rengeteg viszki aláásta egészségét, első házassága zátonyra futott. A kétezres évek közepén mégis sikerült talpra állnia, lemondott a tömény italról és új élettársra, feleségre talált. Azt tervezte, hogy ötvenévesen visszavonul a színpadtól („a csúcson kell abbahagyni”), és vendéglátósként próbálja ki tehetségét. Mint a Fészek művészklub gyakori vendége, valami hasonló találkahelyet próbált létrehozni. A beceneve után Kicsihuszárra keresztelt szórakozóhely azonban a gazdasági válság éveiben csődbe ment, és a művész mintegy százmilliós adósságot halmozott fel. El kellett adnia dunakeszi házát, és a Balaton-felvidéki Fülére költözött.
Néhány éve még úgy látszott, hogy ismét „megy a szekér”: kabaréfellépések, Heti Hetes-szereplések, színházi szerepek jelezték, Bajor Imre megbékélt sorsával. Elvégre nem vendéglátós vállalkozónak, hanem színésznek teremtette a jóisten. Csakhogy a stresszes évtizedek megtámadták az egészségét, és a szervezetét aláásó rejtélyes kórról (agydaganat) kiderült, hogy gyógyíthatatlan. Mindössze 57 évet élt.
Ruttka Ildikó és a Kossuth Kiadó úgy gondolta, hogy a róla szóló kötetet újra megjelentetik – kiegészítve az eltelt 13 év történéseivel. A könyvbemutatón
Bajor Lili és Marci elmesélte az édesapjukhoz fűződő legmeghatározóbb emlékeket, például kéthetes közös nyaralásukat Indonéziában.
A Verebes István által „mókajancsinak” becézett művész még megérte, hogy lányát fölvették a Színművészeti Egyetemre. „Könnyen ment a vizsga, de most már naponta bizonyítanom kell. Nem lesz könnyű, de tudom, hogy ő fentről terelget az utamon” – – mondta könnyeivel küszködve és az apjáról szóló kötetet szorongatva Lili.
A bemutatón megjelent barátok, akik a könyvben is elmesélik emlékeiket, néhány mondattal idézték föl a színész alakját. A szerző azt fejtegette, hogy íróként tartozott Imrének az életmű lezárásával. „A kötet így ad átfogó képet ad Bajor Imre életéről” – fogalmazott Ruttka Ildikó.
