Az ünnepség programjáról lapunk tegnap már beszámolt (lásd alább!), most már csak annyit kell hozzátenni, hogy meghívott gyermekeket népszerű művészek, előadók karácsonyi műsora szórakoztatta. Részt vehettek a Csodák Palotája programjain, válogathattak buborékfújás, arcfestés, lufihajtogatás és kézműves foglalkozások közül, megtekinthették a parlamenti díszőrségváltást.

Az épület főlépcső-színpadán fellépett Kiskomáromi Zsombor, a 2011-i gyermekkarácsony elnöke a Vajdaságból, illetve a Ghymes és a Balkán Fanatik együttes, a Budapesti Operettszínház társulata. Kocsis Dénes, Nádasi Veronika, Szabó Dávid, Vágó Detti, Vágó Zsuzsi, Veréb Tamás részleteket adott elő a közkedvelt Rómeó és Júlia, a Mozart, az Abigél és az Isten pénze című zenés játékból.

A négyórás program egyik fénypontja volt a gyerekek és világhírű sportolók találkozója. Ott volt a karácsonyi ünnepségen Wichmann Tamás kilencszeres kenu-világbajnok, Czetl Fanni akrobatikus rock and roll bajnok, dr. Hargitay András olimpiai bronzérmes, világ- és Európa-bajnok úszó, dr. Wladár Sándor olimpiai, Európa- és világbajnok ezüstérmes úszó, Erdei Zsolt ökölvívó-világbajnok, Fábián László olimpiai bajnok öttusázó, Lengyel Zsófia Éva válogatott paratriatlonista és Partics Katalin világbajnok öttusázó.

Zárásként – karácsony lévén – valamennyi gyermeket megajándékozták. A rendezvényt támogatta a Coca-Cola HBC Magyarország Kft., a CO-OP Hungary Zrt., a Csodák Palotája Nonprofit Kft., az EMOS HU Kft., az E.On Hungária Zrt., az Erzsébet Utalványforgalmazó Kft., a HunGast Management Zrt, a Kossuth Kiadó, a Magyar Pékszövetség, a Reneszánsz Zrt., a Spar Magyarország Kft., a Szabad Tér Színház, a Szatmári Konzervgyár Kft. és a Székelyföldi Legendárium.

(2014-12-19 17:22) Az Országgyűlés és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat az idén újra közösen szervezi meg az országházi gyermekkarácsonyt a Parlament épületében, melyre csaknem nyolcszáz, hátrányos helyzetű, rossz anyagi körülmények között élő általános iskolás gyermeket hív meg hazánkból és a határon túlról.

Az országházi gyermekkarácsony december 20-án, szombaton délelőtt 11-kor kezdődik és délután háromig tart; házigazdája Kövér László, az Országgyűlés elnöke. Ő fogadja a gyereket és átadja nekik a törvényhozás épületének kulcsát, a kis vendégek átmenetileg birtokba veszik az épületet.

Az egész házat betöltő gazdag programban a gyerekeknek népszerű művészek, előadók karácsonyi műsorral kedveskednek. Találkoznak neves sportolókkal, művészekkel, zenészekkel, idegenvezetővel végiglátogatják az Országház nevezetességeit.