A WWF Magyarország a múlt másfél évben önkéntesek bevonásával segített a budai Normafa természeti értékeinek felmérésében, valamint egyeztetéseken, terepbejárások alkalmával adott hangot szakmai álláspontjának. „A párbeszédre nyitottság és a felelős döntéshozatal jeleként értékeljük, hogy érveinket az önkormányzat figyelembe vette a tervek előkészítése közben – mondta el Gálhidy László, a WWF Magyarország erdővédelmi programvezetője.

A budapesti, XII. kerületi önkormányzat újságíróknak is bemutatta a Normafa környékére elkészített Natura 2000 hatásvizsgálat eredményeit. A tanulmány a terület országosan is kiemelkedő természeti értékei mellett rávilágít a legfontosabb veszélyeztető tényezőkre, a többi között a cserjésedésre, a kiszáradás jeleire, illetve a nagy mértékű használat miatti kedvezőtlen hatásokra.

Pokorni Zoltán polgármester elmondta: mások között a zöld civil szervezetekkel történt egyeztetések után elvetették a nagy beavatkozásokkal járó fejlesztések ötletét. Nem épül ülőlifttel támogatott és hóágyúzott sípálya a Harang-völgyben, illetve téli-nyári bobpálya sem lesz a Normafán. Helyette a terület élőhelyeinek helyreállítása, az építészeti műemlékek megmentése és a gyalogos turizmus céljait szolgáló infrastruktúra korszerűsítése áll a fejlesztés középpontjában. Az úthálózat átalakításával a terület több irányból is jobban megközelíthető lesz, ami csökkenti a Normafa egyes részeinek túlterheltségét.

„Elismerésre méltó, kedvező fordulat, hogy sportcentrum-fejlesztés helyett a természetvédelem és a hagyományos természetjárás szempontjai győztek – mondta Gálhidy (WWF). – A Normafa élővilága, tájképi értékei országosan is egyedülállóak, kezelésük nagy felkészültséget kívánó, összetett feladat. Egyetértünk azzal is, hogy az önkormányzat az erdők kezelésében a Pilisi Parkerdő által bevezetett szálaló gazdálkodást kívánja folytatni, illetve az erdei élővilág számára létfontosságú holt faanyag egy része is a területen maradhat. Szintén indokoltnak tartjuk a gyepterület rendszeres, szakszerű kaszálását.”
A WWF Magyarország bízik abban, hogy a Normafa rehabilitációja a város és a természet együttélésének iskolapéldája lesz – európai kitekintésben is.

