Ide kívánkozik még egy évforduló a tudósításunk elején említett tízedik mellett. Éppen harminc évvel ezelőtt, 1985-ben helyezte el kiváló kollégánk, a győri születésű Gyapay Dénes, a kitűnő külpolitikai újságíró majd diplomata, az újságíró-szövetség idegenforgalmi és gasztronómiai szakosztályának alapítója a győri Kuckó vendéglő falán a Védnöki Táblát. Minden túlzás nélkül leírható, hogy akkoriban a szakújságírók által adományozott Védnöki Tábla (egyéb, hasonló értékű elismerés híján) fölért a ma kiosztott minőségi díjjal. Igaz, Gyapayék tábláját nem jegyezték Európa-szerte, nem is tehették, hiszen hazánk akkor még nem volt az Európai Unió tagja…

Ma viszont, immár jó évtizede, Magyarország EU-tag, ennek megfelelően Christian de Barrin, a HOTREC (a Szállodák és Vendéglátóhelyek Európai Szövetsége), dr. Faragó Péter, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója és dr. Niklai Ákos, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke a szakma krémje és a sajtó képviselői előtt aláírhatta a dokumentumot a Magyar Turizmus Minőségi Díj akkreditációjának (ma Brüsszelben is bejelentett!) meghosszabbításáról, aminek lényege: a magyar idegenforgalmi ernyőszervezet által – az érdekeltek pályázatának értékelése alapján – a legjobbnak tartott éttermek, szállodák jogosultak a „European Hospitality Quality” (EHQ) minősítési rendszer elismerését jelző Q-jel használatára is.
A ma délelőtti díjátadón a többi között elhangzott, hogy már 84 szálloda és 19 étterem bejáratánál látható a kimagasló minőséget tanúsító „Q”-jelzés. Nem egy vállalkozás már kétszer, sőt néhány már háromszor is megkapta a három évig használható, új pályázat alapján ismételten elnyerhető (ám indokolt esetben visszavonható!) díjat. A Q-logó bizalmi jelzés a turizmusban, azt jelenti, hogy a díjazott étterem/szálloda szolgáltatásai és kínált termékei megfelelnek mind a vállalkozás kategóriájának, mind pedig a Minőségi Díj speciális követelményeinek.
A győri történelmi belváros szívében, az Apáca utca 4. alatt működő La Mareda étterem másodszor nyerte el a Magyar Turizmus Minőségi Díját. A családi vállalkozás nevében Szabó Réka vette át a kitüntetést, vele beszélgettünk az ünnepi pillanatokban:
„Először 2009-ben kaptuk meg a díjat, és úgy éreztük, úgy ítéltük meg, hogy azt a sikert meg kell ismételnünk, mert az a kiváló közösség, amelyik nálunk dolgozik, megérdemli igyekezete, szaktudása elismerését” – hangoztatta az ifjú hölgy, aki vőlegényével együtt érkezett a díjat átveendő.
Elmondta a többi között, hogy kemény adminisztrációs munkával is járt a pályázás, az önértékelő lista jó néhány száz kérdésére kellett válaszolni. „Annak tudatában dolgozunk, hogy a pályázat értékelői bármikor megjelenhetnek az étteremben”, ám erről sem a tulajdonos, sem a munkatársai nem tud(hat)nak. „A titkos, inkognitóban lezajló látogatás alkalmával szerzett – mindenekelőtt szakértői tapasztalatok – döntik el aztán, hogy a pályázó érdemes-e a rangot és szakmai tekintélyt adó kitüntetésre” – hangsúlyozta Réka. Elmondta még, hogy a nemrég átalakított, újra álmodott győri La Maredában tizennégyen dolgoznak, közte az öt szakács, élén a sokszoros versenygyőztes Horváth Szilveszterrel, aki negyedévente megújítja az étlapot.
„Most éppen a halak állnak a középpontban – mondja Szabó Réka. – Lazac és pisztráng mindenféle módon, és persze nem feledkezünk meg a dunai halakról sem. A La Mareda helyén működött évtizedekig az utánozhatatlanul ízletes halászlevéről és rántott haláról híres győri Halászcsárda. Ennek megfelelően a mi étlapunkról sem hiányozhat egyik sem…”
A kérdésre, hogy szerinte mi a titka egy étterem kiválóságának, keresettségének, így válaszolt: „Úgy kell dolgozni, alkotni, mintha mindig lennének a vendégek között pályázati értékelők. Tehát a tőlünk telhető legjobbat kell nyújtanunk, tálalnunk. Egyébként gyakorta ülnek asztalainknál szakértők szakmai szervezetektől, szaklapoktól. Ám a mi legfőbb kritikusaink a hozzánk betérők, akik között egyre több a sok év óta rendszeresen visszajáró törzsvendég…”

A Magyar Turizmus Minőségi Díj 2014. évi nyertesei, előbb az új, az első ízben jelentkezők:
Haxen Király Étterem, Budapest; Ízlelő a családbarát étterem, Szekszárd; Tenkes Csárda, Csarnóta; Vadvirág Étterem, Kozárd, továbbá Art Hotel Szeged, Szeged; Budapest Airport Hotel Stáció Wellness és Konferencia, Vecsés; Four Points by Sheraton Kecskemét Hotel és Konferenciaközpont, Kecskemét; Kristály Imperial Hotel****& Esterházy Étterem, Tata; Wellness Hotel Katalin, Gyenesdiás.
Megújító pályázók:
Borclub Étterem és Vinotéka, Mosonmagyaróvár; La Mareda Étterem, Győr; Tanyacsárda, Lajosmizse; Tercia Fertőendréd Étterem, Fertőendréd; Tercia Hubertus Étterem, Sopron; Tercia Kópháza Étterem, Kópháza; továbbá: Danubius Health Spa Resort Aqua, Hévíz; Danubius Health Spa Resort Bük, Bükfürdő; Danubius Health Spa Resort Hévíz, Hévíz; Globall Sport és Wellness Hotel, Telki; ibis Budapest Centrum, Budapest; ibis Budapest City, Budapest; Mercure Budapest Buda, Budapest; Mercure Budapest Duna, Budapest; Mercure Budapest Korona, Budapest; Mercure Budapest Metropol, Budapest; Novotel Szeged, Szeged; Novotel Székesfehérvár, Székesfehérvár; Opera Garden Hotel & Apartments, Budapest; Sofitel Budapest Chain Bridge Hotel, Budapest; Spirit Hotel Thermal SPA, Sárvár; Szalajka Liget Hotel és Apartmanházak, Szilvásvárad.

