Egyre kevesebben félnek az emberek a sötétben – a civilizáció térhódításának köszönhetően. Ám új és új módszerek szükségesek a társadalom és a tudományok egymáshoz való közelítéséhez. Erről beszélt egyebek mellett Lovász László MTA-elnök a fény nemzetközi évének mai beharangozóján. A jót, a hasznosat a világossághoz kötjük, hiszen a szellem „napvilágának”, a tudomány és a művészet kiemelkedő teljesítményeinek köszönhetjük életünk mai színvonalát. S bár Magyarországon ma minden eddiginél többen (ám még mindig nem elegen) tanulmányozzák a természettudományokat, hasznos a további népszerűsítés.

Nincs szégyellnivalónk a hazai tudományos színvonalat illetően, hiszen – ha csak a fény témájánál maradunk – magyaroknak köszönhető a vatikáni Sixtus-kápolna új világítóberendezése, és a lézertechnika területén is kimagaslóan jól teljesítenek a magyar kutatók. (Érdekes kontraszt, hogy lézer nélkül nincs vonalkód-leolvasás, szórakoztató elektronika, miközben jó néhány fejlődő országban az esti lámpafény is hiánycikk.

A fény nemzetközi éve nemcsak arra irányítja rá a figyelmet, hogy mekkora szerepet játszanak a fényforrások a mindennapi életben, hanem a fénynek a művészetekben betöltött szerepét is tanulmányozhatjuk. A többi között a Műcsarnokban és másutt rendezett kiállításoknak, rendezvényeknek köszönhetően. A program kiemelten kezeli a „fényipar” képviselőit, például iskolai tanórákon kap majd hangsúlyosabb szerepet a fény.

Lovász László akadémiai elnök a mai megnyitón annak a reményének adott hangot, hogy egy-egy jól kitalált bemutatóval sikerül érzékeltetni a fény kitüntetett rangját az emberek életében. Az MTA-elnök szerint a tudomány népszerűsítését célzó újfajta hazai elképzelések jól illeszkednek a fény nemzetközi éve által szorgalmazott kezdeményezésekhez.Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere ehhez hozzáfűzte: „a kormány a Nemzeti Tehetség Programból 10 millió forinttal támogatja a programsorozatot, a Nemzeti Kulturális Alap miniszteri keretéből pedig 30 millióval”.

Az oktatási célú programokhoz máris 24 iskola csatlakozott, és további partneriskolák jelentkezését várják a szervezők. Ehhez az szükséges, hogy a szóban forgó oktatási intézmény küldje el javasolt programját és támogatási igényét.

A fény nemzetközi évének hazai rendezvényei között egyaránt megtalálhatók fotópályázatok, nyári táborok, valamint kutatóintézeti események. Központi esemény lesz a március 20-i részleges napfogyatkozás megfigyelése az MTA Székháza előtt, április 23-án pedig a Wigner Jenő emléktábláját, illetve az „EPS Történelmi Emlékhelyet” avatják fel a Budapesti Fasori Gimnáziumban. Június elején nyílt napot tartanak a fényrőlaz MagyarTudományos Akadémia székházának dísztermében, június 15-én pedig a femtolézerek szemsebészeti jelentőségéről rendeznek előadásokat.

További információk a programsorozatról ITT olvashatók.