Elöljáróban le kell szögezni: aki útirajzfilmet vár, kerülje el messze, de akit érdekelnek a kemény társadalmi szembenézések, őket várja ez a film.
Laurent Cantet francia író és rendező neve nem igazán ismert a magyar moziba járók között. Jó két évtized óta van jelen a filmvilágban, felfedeztetését az 1999-i Emberi erőforrások című játékfilmjével érte el, amely 2000-ben Európa-filmdíjat és „Az év felfedezettje” címet hozta meg neki. Ugyancsak Európa-filmdíjas lett 2001-ben az Időbeosztás és jelölték a legjobb forgatókönyvre is. Az Asszonyok paradicsoma 2005-ben pályázott a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál Arany Oroszlánjára. Eddigi legnagyobb sikerét Az osztály című filmjével aratta, amely 2008-ban elhozta Cannes-ból az Arany Pálmát, 2009-ben pedig a legjobb forgatókönyvnek minősült a Cézár-díjak odaítélésekor.
Ebből látható, hogy nem „jegyzetlen” valaki alkotásáról van szó a Retour à Ithaque esetében sem.
A film francia címében – Visszaút Ithakába –, feltételezem, valami párhuzamos áthallást kéne éreznem a leleményes Odüsszeusz hazaútjával kapcsolatban, de bevallom, semmi ilyesmit nem fedeztem fel azon kívül, hogy mindkét hős hosszú bolyongás után tér vissza a hazájába. De amíg Ithaka királyának kalandos tengeri útja után otthonát és feleségét kell visszaszereznie a kérők siserahadától, a Havannai éjszaka főhőse legfeljebb a maga lelki egyensúlyát szeretné megtalálni barátai körében – ez pedig nekem nem elég összefüggés.
A film első kockájától az utolsóig egy hajdan összetartozott baráti és osztályközösség találkozójának vagyunk tanúi; a részvevők egy tipikus kubai ház tetőteraszán beszélgetnek. A néző számára sokáig meglehetős érdektelen témákról, mintha csak elmerengenének a fiatalkori éveken. Amadeo, az író (Néstor Jiménez) az 1990-es években emigrált Spanyolországba, hátra hagyva rákbeteg feleségét és barátait. Azóta sok minden nehézségen ment keresztül, haza nem térhetett, de sokfelé utazott, még egy katalán nővel is összejött, de úgy érzi, hogy írói vénája kiapadt. A többiek otthon, Kubában próbáltak boldogulni. Tania (Isabel Santos) szemészorvos lett, de a fizetéséből ő sem tud megélni, a páciensek hálaajándékaiból és a gyermekei által az Egyesült Államokból küldött segélyekből tengeti magát.
Rafa (Fernando Hechevarria), a tehetséges festő alkoholista lett, miután nem engedték érvényesülni, most piacokon fillérekért árulja azokat a képeit, amiket ő maga megvet, de amelyekre kereslet van. A fekete bőrű Aldo (Pedro Julio Díaz Ferran) mérnök létére valami autójavító műhelyben kénytelen dolgozni és akkumulátorokat szerelni. Végül megjön Eddy (Pedro Julio Díaz Ferran) is, aki bár tehetséges újságírónak indult, megalkudott mindennel, és így tett szert vezető beosztásra és jobb életre, mint az átlag.
A film akkor kezd el érdekes lenni, amikor társadalmi témák is előkerülnek. A szocialista Kuba ideológiai ráhatása, amely iskoláival és építőtáboraival mindenkibe belenevelte a máig kitörölhetetlen fegyelmet és ugyanakkor félelmet. Itt a magyar nézőben felhorgadnak a párhuzam-effektusok, és egyre ismerősebb lesz a miliő, az érzések kavalkádja. Bár mindegyikük szereti a hazáját, eléggé jól érzékelik egy elveszett generáció illúziótlanságát is, amellyel, ami most van, nem ugyanaz, ami volt, de még nem is az, ami jó lenne. Aldo fia, Yeonis (Rone Luis Reinoso) például már nem akar sem tanulni, sem annyiért dolgozni, amennyit itt fizetnek, ezért leginkább külföldre vágyik. Ugyanakkor Amadeo szeretne végleg hazaköltözni, mert talajtalannak érezve magát, nem képes jó műveket írni Spanyolországban, ezt viszont a többiek nem tudják megérteni. Mindaddig, míg a férfi őszintén meg nem vallja, hogy annakidején miért, mi elől is ment el.
Közben a társaság iszogat, zenét hallgat, és sorra mindenki szembenéz önmaga gyengeségeivel és gyávaságaival, kitartásával és küzdelmeivel, összevesznek és kibékülnek, miközben alattuk zajlik Havanna féltékenységektől és focidrukkolásoktól hangos éjszakai élete, és néhány autó is elhúz a neves tengerparti sétányon.
Laurent Cantet filmje tehát fontos dolgok kimondásáig jut el, de közben a rendező és Leonardo Padura forgatókönyve – engem legalább is – sokáig untatott. Ebben bizonyára szerepe van az egyhelyszínűségnek, mintha egy színházi kamaradráma szereplői be lennének zárva egy térbe, és annak is, hogy a párbeszédek a film végig kubai dialektusú spanyol szöveggel folynak, lehetőleg többen is egyszerre beszélnek, akikről nagyon lassan derül ki valami egyéniesíthető karakter, viszont a magyar feliratok peregnek könyörtelenül, időt sem mindig hagyva, hogy felfogjuk, kitől, mit olvastunk. A városból annyit látunk, amennyit hőseink a tetőteraszról belátnak, ezért is jeleztem, hogy az útifilm-látványosságok kedvelői semmire se számítsanak!
Diego Dussuel kamerája, mint az egykori Jancsó-filmekben sokszor, végtelenített mozgással, belső vágással megy szereplőről szereplőre, de maguk a tényleges vágások is (Robin Campillo munkája) általában megmaradnak a zárt térben, csak ritkán kapunk ízelítőt arról, hogy ezalatt mi zajlik a városban. A színészek jók, belső átéléssel érzékeltetik, ami bennük végbemegy, közben pedig mondják, mondják a sok szöveget.
Nem tudom, mitől, de fontos mondanivalójával együtt sem volt igazi, katartikus élmény a vetítés. Lehet, hogy televízióban, szinkronizálva, és főként lelkileg rákészülve, jobban hatna a nézőre a film, de így – legyen bármilyen fontos alkotás is –, nem jósolok neki nagy nézettséget.
Ide kapcsolódó hír, hogy a Francia Intézet február 28-án, szombaton 14,30–16,30 óra között az alkotó részvételével filmszakmai beszélgetést szervez az auditóriumában (Budapest, I., Fő utca 17.), amelynek célja, hogy a magyar filmszakma képviselői és a filmek iránt érdeklődő közönség egyaránt megismerkedhessen Laurent Cantet munkamódszerével, továbbá rendezői, forgatókönyvírói és színészi tapasztalataival. A szakmai rendezvényen látható lesz Cantet korai rövidfilmje, az 1994-ben készült Mindenki a tüntetésre! (Tous à la manif) című, Jean Vigo-díjas alkotás. A beszélgetést Gyenge Zsolt filmkritikus, a MOME egyetemi adjunktusa vezeti. A francia nyelvű rendezvényhez a szervezők magyar nyelvű szinkrontolmácsolásról gondoskodnak.
