Foto: Der Tagesspiegel.A kormányfő erről azután nyilatkozott, hogy a menekültügy témájában tartott csütörtöki brüsszeli rendkívüli EU-csúcstalálkozón a résztvevők úgy döntöttek: az unió megháromszorozza azt a pénzt, amelyet eddig a lélekvesztőkön Észak-Afrika felől a Földközi-tengeren Európába tartó, bajba került illegális migránsok mentésére fordított.

Orbán Viktor a Kossuth Rádióban Európa határvédelméről szólva úgy fogalmazott: „Nem lehetünk olyanok, mint egy lukas sajt, hogy ki-be járkálnak a határainkon”. Ám nem elég Európa határait megvédeni, eközben olyan politikát is kell folytatni, amely segíti a menekülni vágyókat abban, hogy ott maradhassanak, ahol születtek – hangsúlyozta.

A mostani csúcstalálkozó a tengeri menekültekkel foglalkozott – folytatta –, Magyarországot viszont a szárazföldön érkező menekültek ügye érinti, ezzel júniusban foglalkozik az EU, amikor egy átfogó migrációs stratégiáról tárgyal majd. Közölte egyúttal, hogy a visegrádi országok kormányfői csütörtökön külön is egyeztettek, és elfogadtak egy közös álláspontot – amelyben alapvetően a szárazföldön érkező megélhetési bevándorlók kérdése szerepel –, ezt a V4-csoport soros vezetője, Robert Fico szlovák miniszterelnök elő is terjesztette az EU-csúcson.

Orbán Viktora rádióinterjúban megerősítette azt a magyar álláspontot, hogy jobb lenne, ha az uniós tagállamok maguk dönthetnék el – az adottságaiknak megfelelően –, miként akarják megfékezni a menekülthullámokat.

A kormányfő szólt arról is, hogy hamarosan megindítja a kormány az illegális határátlépőkkel kapcsolatos nemzeti konzultációt, amelynek kérdéseit már jóváhagyta. Megkérdezik majd egyebek mellett az emberektől: egyetértenek-e azzal, hogy az illegális határátlépőket őrizetbe kell venni, hogy azonnal vissza kell őket toloncolni, és hogy amíg Magyarországon tartózkodnak, addig munkát kell végezniük az itteni létfenntartásuk költségeinek fedezésére – ismertette. Megjegyezte: ezek a felvetések ellentétesek az EU ma hatályos, szerinte buta szabályaival, mert azok „megbénítják” a tagállamokat.

A miniszterelnök hozzátette, amíg a menekültek továbbmehetnek, addig nincs nagy baj Magyarországon, „de azt nem fogják megengedni a németek meg az osztrákok az idők végtelenségéig, hogy az EU területére illegálisan belépő emberek szabadon menjenek az ő országaikba”.

Menekülők a Földközi-tengeren át (kép: dpa).

Végül megismételte: álláspontja szerint Európának nincs szüksége bevándorlókra, inkább jó család- és foglalkoztatáspolitika kell. Jelezte ugyanakkor, ez egy olyan kérdés, amelyben az ő álláspontja messze van attól, hogy általános legyen.

A Magyar Szocialista Párt nevében Harangozó Tamás, a párt országgyűlési frakciócsoportjának vezetőhelyettese úgy nyilatkozott: elszomorító, hogy a magát kereszténynek valló miniszterelnök a Földközi-tengerbe veszett emberek láttán gyűlöletkampányba kezd. A nyilatkozat itt meghallgatható, tessék kattintani!

 

Az uszító Orbán az új Vona

A magyar jobboldal helycserés támadását folytattaOrbán Viktora Kossuth Rádió 180 perc című műsorában – írta közleményébenMolnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke, EP képviselő. Az uszításban Vona Gábort is felülmúló miniszterelnök azt mondta, hogy szerinte nincs szükség bevándorlókra Európában. Orbán ezért egy nemzeti álkonzultáció alkalmával is megkérdezné, hogy dolgoztatni kell-e a hazájukból elmenekült, nálunk bebörtönzött bevándorlókat itt tartózkodásuk alatt. Mindezt persze puszta keresztényi szeretettől vezérelve.

A jobbikos szavazók után ácsingózó miniszterelnöknek fel sem tűnik, hogy az ilyen uszításaival saját nemzete ellen is beszél, hiszen Magyarország nemcsak a világháborúk, hanem az ‘56-os forradalom alkalmával is elvárta a Nyugattól a magyar menekültek befogadását. A kétségbeesésében szélsőségességi versenybe kezdett miniszterelnök újra krónikus populizmussal kívánja megtartani korrupt maffiakormánya egyre olvadó támogatottságát. Ez sem keresztény, sem nemzeti, ellenben visszataszító és szégyenletes.

A Demokratikus Koalíció szerint azzal a kijelentéssel, hogy Európában nincs szükség bevándorlókra, a miniszterelnök meg is válaszolta azt a kérdést, hogy van-e szükség Európában Orbán Viktorra. A DK elkötelezett a közös európai menekültpolitika mellett, amelynek alappillére az emberség és a közös felelősségvállalás.

 

Embertelen Orbán Viktor hozzáállása

(OS, 09:04) A Magyar Liberális Párt közleményben reagált a miniszterelnök ma reggeli rádióinterjújára, amelyben arról beszélt, hogy „Európának nincs szüksége menekültekre”.

A Magyar Liberális Párt álláspontja szerint ez a kijelentés megengedhetetlen és embertelen, különösen akkor, amikor emberek százai halnak meg a Földközi-tengeren Európába menekülve. Líbiában polgárháborús állapotok uralkodnak, ami elől az életüket féltve és kockáztatva menekülnek tömegek. A legalapvetőbb emberiesség megcsúfolása nem tudomásul venni ezt a katasztrófát.

Magyar menekültek az osztrák-magyar határon 1956 őszén.

Magyar menekültek, 1956 őszén: átlépték a szülőhaza határát.Mi magyarok pontosan tudjuk, mivel járt volna, ha a 20. század Magyarországot érintő tragédiái kapcsán hasonlóképpen vélekedtek volna a magyar menekültek százezreiről a nyugati világban.

Svájcba érkezett magyar menekültek 1956 őszén.

 Magyar menekültek 1956 telén Ausztriában.