Az olasz miniszterelnök, Matteo Renzi a brit lapban megjelent kommentárjában felidézi, hogy számára annak idején a berlini fal lebontása jelentette az igazodási pontot a földrészen. Az állásfoglalás sürgeti, hogy a 28-ak politikai bátorsággal reagáljanak a menekülthullám miatt kialakuló félelemre, ami egyre jobban eluralkodik az európai politikában, olyannyira, hogy megengedi az olcsó demagógiát, sőt, időnként a nyílt rasszizmust is, mi több már döntő tényezőnek bizonyult több választáson.

A kormányfő ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, hogy a közösség nem hagyhatja magára országát a menekültkérdés megoldásában, nem lehet megfeledkezni a szolidaritásról és a felelősségvállalásról, hiába van a dublini rendszer.

Az EU-nak világos stratégiára van szüksége, hangsúlyozza Renzi, hozzátéve egyúttal, hogy Olaszország a maga részéről nem kezd el hisztériázni, ha egy évben pár ezerrel több menekült érkezik a vártnál. És nem fordít hátat a bajbajutottak csak azért, hogy jó pontokat szerezzen a közvélemény-kutatásokban. Az emberélet többet számít, mint támogatottság.

Európa azonban nem hagyhatja magukra az olaszokat, a földrésznek kell megmutatnia, milyen értékekben bízik, milyen értékekért áll ki. Ha eldobja a közös ügyet, oda az európai identitás. Ha teret nyer az önzés és a félelem, akkor odaveszhet az európai terv alapeszméje. Egyértelmű szabályokat kell kialakítani és azokat be is kell tartani. Azaz akinek joga van maradni, azt be kell fogadni, a többieket pedig haza kell küldeni. De mindenkit meg kell menteni és mindenkinek segíteni kell. Európának a civilizáció világítótornyaként kell szolgálnia, és nem szabad megengedni, hogy a félelem fala legyen – mutat ráaz olaszvezető.

Azonnali magyarázatot kér a brüsszeli Bizottság arra, hogy Magyarország az uniós szabályokat megsértve miért függesztette fel az olyan menekültek visszafogadását, akik a magyar határon keresztül léptek először a közösség területére, ám közben a saját szakállukra tovább utaztak valamely más tagállamba – írja az AFP. A helyzet nem teszi lehetővé az érintettek visszavételét, az unió végrehajtó szerve ezért szeretné mielőbb tisztázni, milyen jellegű technikai okok merültek fel, illetve hogy a magyar fél mit kíván tenni a helyzet orvoslására.

A Bizottság más országoktól úgy értesült, hogy a magyar fél technikai körülményekre hivatkozott, amikor értesítette őket a döntésről, ezért szerepel ez a kifejezés a brüsszeli nyilatkozatban. A magyar kormány képviselője előzőleg azt mondta, hogy az ország nem képes befogadni több menedékkérőt. 

BBC: Magyarország pár nappal azután jelentette be, hogy nem alkalmazza a dublini rendszer kulcselemét, hogy nyilvánosságra hozta a szerb határ lezárásának tervét. Bírálók úgy vélik, hogy a mostani döntés a magyar kormány részéről a bevándorló-ellenes retorika legújabb eleme. Ide kapcsolódik a plakátkampány is, amellyel a hatalom tömegtámogatást akar szerezni a készülőben lévő új, kemény bevándorlási törvényekhez.

 

International Business Times: Néhány állam falakkal, kerítésekkel próbálja távol tartani a bevándorlókat. Az idén eddig több mint százezer migráns érkezett Európába, minden papír nélkül, és az áradat megoldhatatlan feladat elé állítja nemcsak a jótékonysági szervezeteket, hanem a kormányokat is, amelynek meg kellene találniuk a középutat a rászoruló illegális határátlépők megsegítése és a beözönlő tömeg láttán jelentkező hazai aggályok között.

Magyarország és Bulgária a szó szoros értelmében kerítést emel, ám ezek sokkal inkább a hazai szavazók megbékítését célozzák, semmint a menekülthullám feltartóztatását. De hát a tavalyi EP-választások eredménye azt mutatja, hogy az idegengyűlölő, jobboldali pártok sok helyütt profitáltak a migránsok ostorozásából. Egy volt EU-nagykövet úgy ítéli meg, hogy határzárak nem állítják meg, hanem csupán eltérítik a migránsokat. Vagyis: a sorompók inkább a közvélemény megnyugtatására szolgálnak. Azt is hozzáteszi, hogy a bevándorlásról alkotott kedvezőtlen nézetek a jobboldali pártok eszköztárába illeszkednek, és ez érvényes mind Magyarországra, mind Bulgáriára. A baj az, hangsúlyozza a volt diplomata, aki most egy brüsszeli nemzetközi kutató intézetnek dolgozik, hogy nincs gyors megoldás, a kérdés kezeléséhez leginkább türelemre van szükség.

Neue Zürcher Zeitung: Az Orbán-kormány egyoldalúan nem kívánatosnak nyilvánította a menekülteket, egyelőre nem veszi vissza őket, és ezzel megkérdőjelezi az egész európai menekültrendszert, amely már egyébként is erősen megviselt. Ebben kérdésben Magyarország továbbra is szembeszáll az EU-val.

Kovács Zoltánarra hivatkozik, hogy a németek és az osztrákok 15 ezer embert akarnak visszatoloncolni, ám Magyarországon ekkora tömeget nem tudnak elhelyezni, és egyelőre csupán az új szállások tervezésénél tartanak. Viszont már zajlanak a szerb határ mentés a kerítés telepítésének munkálatai.

A lap megállapítja, hogy a dublini szerződés kiiktatásával most láncreakció várható. A görögök és az olaszok már amúgy is lejáratták a rendszert, hiszen csak hiányosan regisztrálják a menekülteket, de ugyanide tartozik Franciaország is, amely ellenőrzést vezetett beaz olaszhatáron. A budapesti intézkedés legfőbb szenvedő alanya azonban Ausztria, ahová a legtöbb illegális határátlépő továbbmegy Magyarországról.

Süddeutsche Zeitung: Magyarország bezárkózik és azt akarja, hogy a Nyugatra átjutott menekültek ott is maradjanak.Kovács Zoltán Bécsben kifejtette, hogy mivel a menedékkérők más államokban ellátásban részesülnek, a magyar döntést nem lehet az emberi jogi megsértéseként felfogni. Megjegyezte, hogy a magyar kormány szándékosan nem értesítette előre a partnereket, mert az befolyásolta volna a lépés eredményességét. Jelezte azt is, hogy az Orbán-kabinet azt tartaná jónak, ha önkéntes kvóták lennének az EU-ban a menekültek elosztására. De leginkább azt szeretné, ha Afrikában és Ázsiában hoznának létre központokat, mert akkor gazdasági bevándorlók egyáltalán nem jönnének Európába.

A bécsi belügyminisztérium közben jelezte, hogy konzultációkon kívánják tisztázni a helyzetet a magyar féllel, és bíznak abban, hogy Magyarország továbbra is eleget tesz a dublini egyezményekben vállalt kötelezettségeinek.

Osztrák szakértők szerint már csak azért is kétséges a magyarok alapállása a menekültügyben, mert 2013-ban Magyarország 44 ezer kérelmezőből csupán 550-nek adott menedéket. Azonkívül fura az az érv, hogy csak kb. 3 ezer embernek van szálláshely. Az intézkedés voltaképpen sértés az egész unióval szemben.

A Der Standard szerint a magyar határzár terve azt támasztja alá, hogy vereséget szenvedett az európai menekültpolitika, valamint az egész európai gondolat. A szerző, a Nemzetközi Politikai Intézet vezető kutatója rámutat, hogy következetlenséget semmiképpen sem lehetOrbán Viktor szemére vetni.

A kormányfő folyamatosan bizonyítja, miként lehet az EU kellős közepén a pragmatizmus, a populizmus és a nacionalizmus keverékével tekintélyelvű politikát folytatni, amit a nyilatkozatban illiberális államként szépítenek meg. A sajtószabadság lebontása, az igazságszolgáltatás ellenőrzése, az agresszív nacionalista retorika a szomszédokkal szemben – mindez beleillik a demokratikus folyamatok mögé rejtőzködő autokrata képébe. Az EU tessék-lássék módon tiltakozik, aztán hamar napirendre tér a dolgok fölött.

Orbán azonban most egy lépéssel tovább megy, és a határzárral szinte minden eddiginél inkább próbára teszi Európát. A neonáci Toroczkai László ötletét vette át. A fal 26 év elteltével tér vissza és eltemeti a béke nyitott földrészének gondolatát. A kerítések Európa kapitulációjával egyenlőek. Annak bevallása, hogy nem képes emberi megoldást találni a bevándorlási hullámra. Ha képes lenne közös nevezőre jutni, akkor ki tudná fogni a szelet a jobboldali populisták és nacionalisták vitorlájából.

Az EU ehelyett sündisznóállásba helyezkedik, és azt hiszi, hogy a boldogok szigete lehet, ami színtiszta utópia. A vesztesek odaadják magukat a radikális nacionalizmusnak. Félelmetes, hogy az olyan politikusok mint Orbán vagy Marine Le Pen kijátsszák az embereket egymás ellen. Ha ez a fajta őrület elterjed, akkor összedöntheti Európát, mint demokratikus értékközösséget.

A mai teljes nemzetközi sajtószemle itt olvasható, tessék kattintani!