Az ellenőrzés célja az emberélet és egészség védelme, a megfelelő és nem megfelelő termékek felderítése avégett, hogy a készülékeket mindenki biztonsággal használhassa. Az ellenőrzések eredményeiről az NFH folyamatosan beszámol.
A tavaly decemberben és az idén januárban folytatott vizsgálatok során a hatóság 42-féle terméket ellenőrzött, azaz a szakemberek a piacon föllelhető termékek jó részét megvizsgálták. Tizenkétféle készülék (29%) megfelelt az ellenőrzésen, 30-féle szén-monoxid-érzékelő (71%), vagyis a készülékek csaknem háromnegyede nem elégítette ki a biztonságossági követelményeket.

A vizsgált termékek „pozitív” és „negatív” listája a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság honlapján elérhető.
A most kezdődött vizsgálatkor is a szakemberek azt ellenőrzik majd a laboratóriumban, hogy a készülékek adott szén-monoxid-koncentrációknál meghatározott időtartamon belül fény- és hangjelzéssel riasztanak-e. A laborvizsgálat eredményei alapján az NFH munkatársai kockázatértékelést végeznek, illetve ellenőrzik azt is, hogy a készüléken és a csomagoláson feltüntetett jelölések, figyelmeztető feliratok, valamint a használati és kezelési útmutatók megfelelőek-e.
Tanácsok:
- Csak tüzeléstechnikai szaküzletben szabad vásárolni szén-monoxid-mérőt. A készülék működését az eladóval is meg lehet beszélni, továbbá tanácsot is lehet kérni az üzletben.
- Csak olyan terméket szabad megvenni, amelyhez részletes leírást, magyar nyelvű használati útmutatót adnak.
- A készülékek felszerelését érdemes szakemberre bízni.
- A szerkezeteket célszerű 1–1,5 méter távolságra elhelyezni a fűtőberendezéstől, 1,5–2 méter magasságban, a falak sarkától pedig minimum30 cmtávolságban.
- Tudni kell ezekről a készülékekről, hogy mindegyiken kell lennie egy teszt- vagy próbagombnak, amellyel ellenőrizhető, hogy a készülék valóban működik-e.
- Vegyük komolyan a jelzést: a szén-monoxid-jelző riasztásakor azonnal menjünk a szabadba és szellőztessünk alaposan. Csak akkor szabad gondolni az érzékelő hibájára, ha az a szellőztetést követően még 15 perc múlva is jelzést ad.
- A hatóság nyomatékosan felhívja a fogyasztók figyelmét arra, hogy ezek a termékek csak – a gyártó által – meghatározott ideig használhatóak, ezért különösen fontos a készüléket legkésőbb a határidő lejártakor kicserélni. Nem szabad megbízni abban az érzékelőben, amelyik ezt az élettartamot meghaladta.
A készülékek életmentőek lehetnek, de nem szabad kizárólag a szén-monoxid-mérőre bízni az emberi életet. A fűtőberendezéseket minden évben ellenőriztetni kell. És arról is gondoskodni kell, hogy a kéményseprők a rendszeres ellenőrzést elvégezhessék.

